Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fidesz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fidesz. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 8., péntek

Az előválasztás sötét lova

Az Orbán Viktor által vezetett Fidesz-KDNP kormány ellen, 2022-ben közösen induló ellenzéki pártok, a kezdeti nehézségek ellenére is, sikerként könyvelhették el a szeptemberi előválasztást. Az eredmény egy országos 633 ezer fős minta, ami segít a legesélyesebb jelölt kiválasztásában, és az áprilisig tartó kampány megszervezésében. Adott körzetben csak a legesélyesebb pártnak kell kampányolni az országgyűlési választásokig, így láthattuk például, hogy vidéken a Jobbik is sokat tudna még javítani a teljesítményén. Jakab Péter a párt elnöke is erre hívta fel a figyelmet amikor a saját teljesítményét értékelte. A több polgármesterrel és vidéken is jól szervezett helyi frakciókkal rendelkező, nemzeti, keresztény pártnak azonban nem sikerült túl jól a mozgósítás, alulteljesítették a várakozásaikat. Ebből a szempontból pedig nehéz helyzetben vannak, mert kérdéses, hogy a jobbikos szavazótábor mekkora része morzsolódik le, ha azt várják tőle, hogy Dobrev Klárát támogassa. Gyurcsány Ferenc személyével kapcsolatosan, egy DK vezette kormány megütközést kelt a jobboldali, illetve bizonytalan, érdektelen szavazókban is. Az ún. “gyurcsányozás” ugyanakkor a harminc év alatti korosztálynál nem működik már annyira, ezt mutatják a mostani eredmények is. Karácsony Gergely, pont a mindenáron kompromisszumra törekvő, bár bizonyos dolgokban kétség kívül elkötelezett, ellenben Márki-Zay Péternél kevésbé független politikus látszatát kelti, és benne van a legnagyobb potenciál a mozgósítás tekintetében, ami az előválasztási kampány alatt meg is mutatkozott.

 2018-ban MZP-t választották polgármesterré Hódmezővásárhelyen Lázár Jánossal, a Fidesz második legnépszerűbb politikusával szemben, amihez akkor szükség volt kiábrándult Fidesz-szavazókra is. A Mindenki Magyarországa Mozgalom is deklaráltan azzal a szándékkal alakult, hogy függetleneket, egyfajta szakértői fórumot szervezzen az ún. elszámoltatás érdekében. Márky-Zay Péter mögött egyelőre nem sokan tűntek fel kampányolni azóta, és mégis 20 százaléknyi szavazót tudott szerezni. Ez alapján MZP tűnhet, ha úgy tetszik a legkevésbé elutasított jelöltnek, és mivel nem áll mögötte párt, miniszterelnökként az összes párttól független lehetne a koalíciós kormány élén. A Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke, Lukácsi Katalin volt az egyedüli, aki MZP mellett feltűnt a kampány során. Bár okozhat némi dilemmát a mozgalmon belül, hogy amennyiben azt függetlenekre kívánják építeni, akkor ennek a kitételnek mennyiben felelnek meg volt Fidesz, illetve KDNP tagok. Ettől függetlenül, mivel tipikusan a kis településeken, ahova még a nagyobb pártok szervezetei sem érnek el, nagy arányban választanak független polgármestereket, lehet alapja az MMM elképzelésének.

 A cél tehát az lenne, hogy a politikai kultúrát megváltoztassuk hazánkban. Bárki, aki a munkahelyén folyamatosan hibázik, el lesz bocsátva, ami egy politikus esetében azt jelenti, hogy lemond. Könnyebb az egyénnek úgy feladnia egy politikai előmenetelt, ha előtte már sikeres volt az élet más területén, és nem pedig egy ún, megélhetési politikus, aki már 21 éves korában egyből politikusnak áll. Pozitív példaként említhetnénk Ángyán Józsefet, aki egyetemi tanárként, nem kívánta miniszterként feláldozni addigi szakmai eredményeit, egy azokkal ellentétes törvény beterjesztésével, hanem lemondott. Távolinak tűnhet a példa, de nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy igenis létezik jobboldali szavazó a kormányoldalon túl is. Igenis vannak olyan választói csoportok, akik csalódtak Orbán Viktorban, és keresztény-konzervatív létükre nem érzik magukat egy közösségbe tartozónak, nincsenek egyetértésben a kormánnyal. Az alkuk nem kedveznek ennek a fajta politikai kultúrának, az elszántság és a következetesség, a számonkérhetőség azonban igen. Ahogy arra Márki-Zay korábban utalt, egyfajta “chicken game” zajlott mentálisan Karácsony Gergely és közte az elmúlt héten.  Amikor a filmekben egymással szemben látunk száguldani két autót, és arra várunk, hogy ki fogja előbb elrántani a kormányt. Ez az a játszma, amiben nem jelzed előre, hogy te leszel az a sofőr, aki majd félrerántja a kormányt, ahogy azt Márki-Zay megtette. A számok alapján a férfi jelöltek együttes politikai potenciáljára és mozgósító erejére szükség lesz, hogy fel tudják sorakoztatni a bizonytalan szavazókat, Dobrev Klára legyőzéséhez. Ennek kimaxolásához Dobrev Klára ötletét egy árnyékkormány tekintetében, nem lenne haszontalan kidolgozni, de Márki-Zay Péter személye, mint egyedüli induló egy előválasztási vitában ideális ahhoz, hogy kiélezze azt, a lehető legtöbb szavazót mozgósítva.

 Október 8-án délelőtt 11 órakor Karácsony Gergely bejelentette végül visszalépését Márki-Zay Péter javára. A másfél órás sajtótájékoztatón a főpolgármester is felhívta a figyelmet arra, hogy bár szociológus végzettséggel, és kellő szakmai tapasztalattal rendelkezik a közvéleménykutatásokkal kapcsolatosan, ebben a helyzetben nem a számok alapján kellett döntést hozni. Ilyen helyzetben bizonyos szociálpszichológiai motívuomkra, társadalmi attitűdökre, ha tetszik választói preferenciákra kell alapozni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb embert megmozgassanak az előválasztáson. A kommunikáció párszor megbicsaklott mindkét részről az előválasztás óta. Október 7-én a főpolgármestert támogató pártok, az MSZP, LMP, Párbeszéd vezető politikusai még mind ott álltak mögötte, amikor arról beszélt, hogy nem lép vissza, mert ő az, aki a legtöbb embert meg tudja szólítani (a számok persze nem ezt mutatták). A DK és az MSZP mostohatestvéri viszonya, vagy az LMP magatartása, amire Márki-Zay is utalt a mai bejelentésben, nem a kompromisszumot segítették elő. A Momentum két nappal korábban beállt Márki-Zay mögé, miután látták, hogy hova kerültek a szimpatizánsaik szavazatai, a következtetést ennek megfelelően le is kellett vonniuk. Eközben a DK és a Jobbik sem próbált meg kiállni, a nem praktikus, közös indulás mellett, ezáltal is elősegítve Karácsony Gergelyt a döntés meghozatalában, hogy a kormányvártás ígéretét úgy lehet biztosítani, ha visszalép és ezzel mintegy garanciát ad arra, hogy mindent ennek a célnak rendel alá. 


A választások második fordulójáig most már azon kívánnak munkálkodni a jelöltek, hogy tudják minél hitelesebben kommunikálni azt, hogy létezik egy közös, pártokoktól független alternatíva Magyarország demokratikus megújulására. Október tizedikétől, hat napon át még egyszer alkalma nyílik a választóknak döntenie arról, hogy ki induljon Orbán Viktor leváltására 2022-ben[1]. Bárhogy is alakuljanak a jövő évi országgyűlési választások eredményei, az oly sokszor joggal bírált magyarországi jogállami és parlamentáris keretek által részben kikényszerített, ámde nagyon fontos és innovatív intézménye lett az előválasztás a demokratikus ellenzéknek, ami az elmúlt harminc év magyar politikájának leghasznosabb hozadéka. Az előválasztás második fordulójáig, MZP és DK között, pedig már csak két nap van hátra, így most jobb, ha megnyugszunk kicsit, és nem is foglalkozunk ezzel addig , nehogy még a végén kiábránduljunk valamiből.

 

 



[1] https://elovalasztas.hu/

2016. április 24., vasárnap

A jobboldal válsága

Évek óta mást sem hallani a politikai elemzők szájából, minthogy a magyar baloldal válságban van. Ez vitathatatlan tény, amit nem pusztán a demokratikus ellenzéki pártok támogatottsági adataiból lehet levonni. Ugyanakkor, ha egy pillanatra képesek vagyunk ezeken a valóban alapvető fontosságú népszerűségi adatokon túlra tekinteni, akkor azt kell mondjuk, hogy a jobboldal ugyanolyan válságban van, mint a baloldal, ami (lévén, hogy a kormánypárt, és a legerősebb ellenzéki párt is ennek az oldalnak a reprezentánsa) Magyarország szempontjából jelenleg még inkább aggasztó.

A konzervatív pártok pusztulása.

Az FKGP jelene.

Az 1998-tól 2002-ig tartó kormánykoalíció a Fidesz és a Független Kisgazdapárt között a 2002-es parlamenti választásokon a kisgazdák megsemmisítő vereség eredményezte. Az FKGP a négy évvel korábbihoz képest 13 százalékot veszítve népszerűségéből 0,75 százalékát szerezte meg a szavazatoknak az első fordulóban. Az FKGP négy év alatt 575 402 szavazót vesztett és mindössze 42 338-at tudott megtartani[1]. A 2006-os országgyűlési választások első fordulójában a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt prominens tagjai már a Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pártjának a választási koalíciójához csatlakoztak. A magyar gazdák érdekképviseletét felvállaló, legrégebbi történelmi hagyományokkal rendelkező párt emblematikus képviselői tehát egy nyíltan antiszemita, és egy nemzeti radikális párttal karöltve igyekeztek ismét bekerülni a magyar törvényhozásba. A taktika azonban kudarcot vallott. Bár az FKGP újabban mind ambíciózusabban igyekszik újra felkerülni a politikai palettára, továbbra is csak láthatatlan szürke marhaként kóborol a ködben. A kisebbik kormánypárthoz - a Keresztény Demokrata Néppárthoz - hasonlóan statisztikailag ki nem mutatható támogatottsággal rendelkező, Független Kisgazdapárt saját erőből nem fog tudni bekerülni a parlamentbe. Mivel az FKGP esetében a támogatottságukból jelenleg nem tudunk következtetéseket levonni a jövőjükre nézve, nézzük meg, hogy a politikájuk alapján van-e okuk bízni abban.

A párt jelenlegi elnöke Hegedűs Péter 2015 június elsején jelentette meg a magyar viszonyokról és pártja jövőbeli terveiről szóló vitairatát, amelynek nem volt nagyobb visszhangja egy pusztába purcantott puli pukinál. Miközben jelenleg is lenne több tematizálható téma a magyar közbeszédben egy gazdapárt számára, az FKGP eddig nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A lassan egy évszázada elodázott és megoldatlan maradt földosztás kérdése az egyik legsúlyosabb sarokköve a magyar mezőgazdaságnak. A jelenleg zajló kormányhoz köthető érdekcsoportok[2], immár esetenként bizonyítottan jogszerűtlen[3] földszerzéseivel szemben nem képes alternatívát felmutatni. Politikai akcióik a témában az agrárminisztert ábrázoló báb Kossuth téren történő deresre húzásának performanszában nagyjából ki is merültek. Az agráriumban persze rengeteg más téma is - nem pusztán magyar, hanem uniós szinten is - folyamatosan napirenden van, gondoljunk csak a tejipari dolgozók tiltakozásaira, vagy a sertésipart érintő adócsökkentésre, melyekről a magát kisgazdának nevező párt következetesen hallgat. Az FKGP a gazdákat jobban érdeklő témák helyett igyekszik inkább olyan nagy társadalmi támogatottságú témákban véleményt formálni, mint amilyen az egészségügy helyzete, vagy az oktatási viszonyok elleni tiltakozások. Az FKGP tetszhalott állapotban történő leledzését az a szereptévesztésük okozza, hogy a szellemiségükhöz közelebb álló témák helyett tudatosan olyan populárisabb témákat igyekeznek meglovagolni, amelyeknek szakmai és civil képviselői folyamatosan igyekeznek kiköpni az ellenzéki pártok által szájukba adott zablát.

Az MDF haláltánca

A másik konzervatív értékeket valló rendszerváltó párt, amelyet bedarált a Fidesz, a Magyar Demokrata Fórum volt. A Dávid Ibolya vezette pártnak 2006-ban éppen, hogy sikerült átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Az MDF hattyúdala azzal a hangfelvétellel indult, amelyet 2008 szeptemberében hozott nyilvánosságra, a párt elnökségi-választmányára készülő Dávid Ibolya. A hangfelvételen az OTP UD Zrt. biztonsági cég vezetője, Tóth János beszélt arról Csányi Sándor bankvezérrel, hogy Tombor András vállalkozó, a párt másik jelöltjeként induló Almássy Kornél barátja lehetségesnek tartja Dávid Ibolya megfigyelését. A történet rendkívüli módon tovább bonyolódott, de valódi célját vélhetően elérte, és sikerült általa kölcsönösen lejáratni a párt két elnökjelöltjét. A 2016. március 18-án végül másodfokon is jóváhagyta a bíróság a korábbi ítélet, melyben Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is bűnösnek találta kényszerítésben[4], az MDF korábbi politikusai pedig a Kúriához fordultak jogorvoslat reményében. A botrány hatására Boross Péter, a párt korábbi miniszterelnöke 2010 januárjában kilépett a pártból, majd az év június hatodikától két és fél éven keresztül Orbán Viktor mellett dolgozott a készülő új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagjaként. Álljon itt most végezetül, mintegy a 2011. április 8-án feloszlatott Magyar Demokrata Fórum halotti beszédeként, az UD Zrt. lehallgatási-ügy hangfelvételének első pár mondata:

„Csányi: Halló.
Tóth: Szervusz, elnök úr. Tóth János vagyok.
Csányi: Szia, mi újság van?
Tóth: Zavarhatlak egy fél percre?
Csányi: Igen, elfelejtettelek felhívni.
Tóth: Nem, semmi gond. Kerestelek. A Józsi találkozott a Tombor Andrissal, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes. Igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne, valami Antall, vagy nem, Antall.
Csányi: Almássy.
Tóth: Az az, igen, igen. Ővele a Józsi találkozni fog a jövő héten, mert konkrétan ő adja meg az információigényét, hogy mit szeretne tőlünk.
Csányi: Aha, aha.
Tóth: Én meg szeretném, ha ebben állást vagy nyilván kimaradok belőle, egyértelműen nem szeretnék belefolyni semmilyen módon, sem szakmailag, se. Igyekszem a Józsit is lebeszélem majd róla, hogy ne folyjunk bele egyébként se, ha te nem kéred valami indoknál fogva.
Csányi: Hát.. Figyelj ide, kedden átgondolom még és beszéljünk. Kedden délután, jó?
Tóth: Jó, jó.
Csányi: Találkozni mindenképpen.
Tóth: Jó, persze, hát mindenképen elmegy, azt én is javasoltam neki, csak hogy utána hogyan tovább, hogy kihátráljunk, vagy, hogy hülyére tetessük magunkat, vagy valamit valóban csináljunk, de azt tudnom kell, hogy neked mi az álláspontod.
Csányi: Jó, beszélünk róla, Jánosom.
Tóth: Jó, szervusz, elnök úr, kellemes hétvégét! Szervusz[5].”

Tombor András jelenleg az immár Grand Tokaj néven működő, állami tulajdonban lévő borászati kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke. Tombor korábban a Mandiner.hu tulajdonrészére[6], illetve a kegyvesztetté vált Simicska Lajos tulajdonában lévő Mahirtől, botrányos és vélhetően jogszerűtlenül, elvett hirdetési koncessziókra[7] is bejelentkezett.


Új erő a jobboldalon.

A Jobbik színrelépése

2010-re tehát egyetlen szereplő maradt a Fidesz mellett a jobb oldalon, a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártja. Vona Gábor január 30-ai évadnyitó beszédében[8] jelentette be, hogy mivel a Fidesz nem teszi lehetővé a népszavazást, a kormánypártot a saját fegyverével, vagyis egy az oktatás, az egészségügy, és a korrupció témájában tartandó nemzeti konzultációval kívánják legyőzni. A helyzet meglehetősen abszurd, és megvilágítja azt az értékrelativizmust, amely a teljes magyar politikai és társadalmi gondolkodást jellemzi. Ma már az ellenzék közül is alig vitatja valaki a rezsicsökkentés, a határon felépített kerítés, vagy a nemzeti konzultáció létjogosultságát. Miután a Jobbik képviselői folyamatosan arról beszéltek a parlamentben elfogadott számos törvény kapcsán, hogy azok valójában a jobbikos előterjesztések átvételével születtek, a párt elnöke évértékelő beszédében kijelentette, - hogy részben tehát ezen ötletek felhasználásával - a Fidesz új feudalizmust épített ki.

Az 1978-as születésű pártelnök 21 évesen alapította meg a későbbi párt elődjének tekinthető Jobboldali Ifjúsági Közösséget[9]. Vona 2001-ben belépett a Fideszbe, a következő évben pedig Orbán Viktor meghívására a Szövetség a Nemzetért Polgári Körbe is. 2003-ban Vona kilépett a Fideszből és az akkoriban párttá alakult Jobbik egyik első alelnöke, 2006 novemberében pedig az elnöke lett. Láthatjuk tehát, hogy a Jobbik pártelnökét politikai pályán a Fidesz indította el, annak a kampányidőszaknak az idején, amely Orbán Viktor pártja számára demoralizáló vereséggel ért véget a 2002-es országgyűlési választásokon. A Jobbik aktivistái és a köréjük csoportosuló támogatói körök, - vélhetően a Fidesz vereségének hatására is – nem sokkal később elérkezettnek látták az időt arra, hogy új pártot kezdjenek építeni a jobb oldalon. A Fidesz tehát saját magának nevelte ki későbbi ellenzékét, és vélhetően majdani utódpártját a jobb oldalon. A döntés teljesen racionálisnak bizonyult, hiszen köztudott, hogy létezik egy markáns szélsőséges, rasszista és nacionalista tömeg a Fidesz politikai térfelén, aminek kemény magjára tömegpártként nem lehet építeni. Mostanra azonban a Jobbik is eljutott arra a pontra, hogy ahhoz, hogy centrális párttá válhasson, nyitnia kell a mérsékelt tömegek felé, Vona pedig e cél érdekében kész beáldozni pártja radikális elitjét is[10].

A jobboldal válságának okai

A Jobbik megjelenése óta eltelt 13 évben azonban sokat változott a társadalmi és politikai helyzet hazánkban. 2016-ra a Fidesz minden korábbi mércén túlnőtt a populizmus és a szélsőségek tekintetében[11]. A köz-, és a kereskedelmi médiába ölt milliárdok a legeklatánsabb példái annak, hogy a Fidesz már jó ideje valódi kormányzás helyett mindent a lakosság ellen folytatott kommunikációs offenzívával akar elérni. A legaggasztóbb jelenség a Fideszben azonban a Horthy-korszak iránt táplált túlfűtött nosztalgia[12]. Orbán Viktor miniszterelnöknek a március 15-ei nemzeti ünnepen elhangzott beszéde[13], gyakorlatilag már a fasiszta gyűlöletbeszéd kategóriáját is kimerítette azzal, hogy a nemzet egyes polgárait politikai meggyőződésük alapján alacsonyította le az állatok szintjére. A Jobbik látva tehát, hogy a Fidesz kezdi őt kiszorítani a szélsőjobbról, igyekszik a jobb oldal széléről középre húzva tömegpárttá válni, ahogyan azt a fiatal demokraták több, mint húsz évvel ezelőtt, akkor még a baloldalról indulva tették. Hiába hirdette meg a Jobbik elnöke az ellenzékből való kormányzást évadnyitó beszédében, azóta mindössze egy gyerekverő és molesztáló oktatási szakpolitikust sikerült felmutatniuk „árnyékkormányukban”, a tiszabői Menyhért Ildikó személyében[14].

Foglaljuk tehát össze, miben is rejlik a magyar jobboldal válsága. Elsőként említendő a jobboldal egypólusú mivolta, aminek a térfélen a Fidesz nem tűr meg maga mellett más konzervatív értékrendű pártot. A Jobbik nem tekinthető konzervatív értékrendű pártnak, mert - bár a pártvezetés ezt szeretné elhitetni - nem csak múltjában, de szellemiségében és politikai holdudvarában a jelenében is szélsőségesen nacionalista, populista, homofób és rasszista. A jobboldalról érkező politikai kommunikáció által sugallt üzenetek az emberek félelmeire, kapzsiságára és egyéb negatív érzelmeire játszanak és különféle társadalmi csoportok mentén igyekeznek megosztani a társadalmat. A politikai rekrutáció évek óta befagyott mindkét jobboldali pártban. Egyedül Orbán Viktor tud folyamatosan a politikusi népszerűségi rangsor élén maradni, amit kizárólag az iránta végtelenül elfogult, őt már-már vallásos hittel tisztelő híveinek köszönhet. Ezen, nagyjából egy-másfél millió főt kitevő Fidesz-hívő számára szükségtelen bármilyen valódi szakpolitikai célt megfogalmazni, nekik teljesen elegendő, ha Orbán Viktor határozott, harcos retorikáját hallhatják. Ezen hívek kifogásolhatnak akárhány meghozott döntést is, ettől még nem fognak elpártolni a Fidesztől.

Annak ellenére, hogy a teljes népesség körében a két legtámogatottabb párt együtt kétszer olyan népszerű a jobboldalon, mint a baloldali pártok együttvéve, a fragmentált baloldali pártoknál sokkal gyakrabban tűnnek fel olyan új politikusok, akik rendre nagyobb népszerűségre tudnak szert tenni annál, mint amire a pártjuk támogatottsága predesztinálná őket[15]. A jobboldallal szembeni kiábrándultságról árulkodik az is, hogy az utóbbi két évben lezajlott 13 önkormányzati képviselő-választásból csak kettőt nyert meg a Fidesz, egyet pedig a Jobbik. A Fidesz stabil népszerűségi adatai, vagy a Jobbik fiatalok körében való kedveltsége ellenére jelenleg nincs olyan párt a jobb oldalon, amelyik valóban demokratikus értékrendet vallana, illetve valós konzervatív elvi alapokon épülne fel. Egy ilyen párt iránti igény volt az, amely 2016 januárjában életre hívta a neves és elismert konzervatív értelmiségiek által titokban megalakított Eötvös József Csoportot[16], amely nyíltan kritizálja az Orbán-kormány populizmusát[17].



[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCggetlen_Kisgazda-,_F%C3%B6ldmunk%C3%A1s-_%C3%A9s_Polg%C3%A1ri_P%C3%A1rt
[2] A második Orbán-kormány földművelésügyi minisztere, Ángyán József professzor a korábbi …..-es földtörvény miatt lépett ki a Fidesz frakcióból. Ángyán oligarchákról, illetve maffiaviszonyokról beszélt több ízben is a földosztások kapcsán.
[3] 2016. április 12-én a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ javára döntött a Kúria, amikor jóváhagyta a korábbi másodfokú bírósági ítéletet, amely megszűntette a Mező Vidék Bt. bérleti szerződését. A Kúria ezzel kimondta, hogy a két és fél évvel ezelőtt kiírt földbérleti pályázat, és az azt követő minisztériumi döntés a kishantosi biogazdaság kárára jogszerűtlen volt.
[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Demokrata_F%C3%B3rum
[5] http://index.hu/belfold/csanyimdfvs0/
[6] http://cink.hu/beszallhat-a-mandinerbe-az-ud-zrt-ugy-egyik-bizarr-sze-1686518120
[7] http://magyarnarancs.hu/belpol/nem-kizart-hogy-visszaterek-tombor-andras-a-mahir-balhe-arnyekaban-97876
[8] https://jobbik.hu/videoink/vona-gabor-evadnyito-beszede - Vona Gábor 38:30-tól beszél arról, hogy a Jobbik 2016-ban saját nemzeti konzultációt fog kezdeményezni a korrupció, az egészségügy és az oktatás kérdésében.
[9] http://www.hetek.hu/belfold/201105/a_gyongyospatas_ordog
[10]http://index.hu/belfold/2016/04/20/vona_gabor_a_radikalisok_kiszoritasarol_mar_egy_jo_ideje_erlelodott_bennem/
[11] A menekültválság kapcsán folytatott plakátkampány mellett, legaktuálisabban a vasárnapi zárva tartás hirtelen visszavonását említhetnénk az ezt célzó népszavazási kampány elkerülése érdekében.  
[12] A Szabadság tér szélén Horthy mellszobrot avatott a Jobbik, majd nem sokkal később a téren elkészült a soha fel nem avatott német megszállási emlékmű. Vitézy Dávid, a nyolcadik kerületben Tormay Cecile mellszobrot avatott, Gulyás Gergely Fidesz alelnöknek ez azonban már nem adatott meg a Donáth Györgyöt ábrázoló büszt kapcsán. A 2015. március 6-án a Fővárosi törvényszék által rehabilitált, nyilas történész, Hóman Bálint emlékművének Székesfehérvár helyett vélhetően Vácott találnak majd helyet.
[13] http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-unnepi-beszede/
[14] http://nol.hu/belfold/tiszabo-az-oktatas-tragediaja-1611043
[15] Említhetjük itt példaként az LMP társelnökét Széll Bernadettet, de még inkább a párt agrárpolitikusát Szabó Rebekát, vagy az Együtt pártját, - főként a korrupciós ügyek elleni fellépésével - tulajdonképpen egyedül a köztudatban tartó Juhász Pétert, illetve Zugló PM-es polgármesterét, Karácsony Gergelyt.
[16] Az Eötvös József Csoport tagjai között találjuk Sólyom Lászlót, Chikán Attilát, Csaba Lászlót, Urbán Lászlót. Körösényi Andrást, vagy például az ötletadó Mellár Tamást, és Jakab Andrást.
[17]http://index.hu/belfold/2016/01/22/orban_populizmusarol_beszelgetett_az_uj_konzervativ_kor_az_eotvos_jozsef_csoport/

2014. július 31., csütörtök

A harmadik Orbán-kormány szellemisége

Összeült és felesküdött az új kisebb, de egyelőre még továbbra is egykamarás országgyűlés 199 tagja. Felállt az új államtitkári gárda, elénekelte a székely himnuszt, vagy éppen nem, de mindenesetre harcba indultak az biztos, még ha csak a magyar politika mezsgyéin is. A bozótharc során vágott ösvényen haladva már látni a kiutat, a nap sugarai egyre fényesebben törnek át a növényzeten. III/II-es[1], szabadkőműves[2], fideszes, fidelitaszos, voltemdéefes, államitrafikos, államikultúrális, oligarchális, familiáris és egyéb társadalmi keresztmetszetek mentén nyesik a dzsindzsást. Vagy valami hasonló. Kevés dolog változott a minisztériumok és vezetőik jogköre, illetve személye tekintetében a második Orbán-kormányhoz képest. A legjelentősebb módosulásnak a hajdan kiskorú Miniszterelnöki Hivatal csúcsminisztériummá cseperedése tűnik, melynek vezetője immár olyan mennyiségű forrás felett dönt egy személyben, hogy az önmagában kedvez a korrupciónak. Mindeközben pedig állami pályázatok, támogatások, jogosultságok osztogatása vagy éppen megvonása[3] révén, illetve további különadókkal egymásnak ugrasztják a holdudvart, meggátolva ezzel, hogy az együttműködésük rendszere kicsússzon a vezér irányítása alól. A maffia nevezi katonának a hierarchiája alján lévő azon tagjait, akik a terepen dolgoznak az ügyfelekkel. A Cosa Nostra vette át azt az antik római családmodellt, amelyben bárki a család tagjává válhatott, akit a családfő befogadott. A volt kollégiumi társak által alkotott legbelsőbb körbe hasonló módon fogadja be Orbán Viktor újabb és újabb bizalmasait.

Az oktatási rendszer minden ágának visszametszése a legfontosabb elem az állampolgárok szervilizmusra nevelésében. Az általános iskolában kezdődő oktatási folyamatban olyan jellegű tudás válik egyre hangsúlyosabbá, amelynek valójában nem lenne feltétlenül helye a tradicionális tantárgyi struktúrában. Amikor két évtizede elterjedt a kötelező számítástechnika-oktatás, az azon a felismerésen alapult, hogy az újfajta kompetenciának az elsajátítása kétségkívül szükségessé vált a mindennapi élethez. Ezzel szemben a kötelező vallásoktatás, illetve erkölcstan bár kétség kívül szintén fontos készségeket fejlesztenek, annak kötelezővé tétele nehezen indokolható, mert az ezekkel kapcsolatos ismeretek elsajátítása folyamatosan történik a felnőtté válás során, és alapvetően a család feladata, illetve magánügye. Így írta felül az állami oktatás világnézeti semlegességével kapcsolatos korábbi elvárást a kormányzat. Kötelező néptánc, kötelező médiaismeret. Miért kell kötelezővé tenni a néptánc oktatást a kisiskolások számára? Néptánctudás nélkül az ember jelenleg még ugyanolyan teljes értékű felnőtté válhat, mint bárki más. Miért fontos, hogy tudatos médiafogyasztót neveljünk a gyerekekből, nem lehetne ezt is a családra bízni? Médiaismereti osztályzatok nélkül is ugyanolyan biztonsággal tud valaki, rádiót hallgatni, vagy újságot olvasni, amennyiben erre igénye van és megfelelően bírja az adott nyelvet. Biológiával, kémiával, matematikával, történelemmel kapcsolatos tudás átadására azonban egyre kevesebb idő jut a tantervekben, holott e tantárgyak tananyagát végigvenni, eddig is kihívást jelentett a tanárok számára.

A szakmunkásképzésben olyan trendet honosítanak meg, amely a folyamatosan változó, globális munkaerőpiacon nem előnybe, hanem hátrányba hozza a szakembereket. A szakmunkás tanulóknak már a saját anyanyelvüknek (az idegen nyelvi tudásról nem is szólva) sem kell az elvárható szinten birtokában lennie, hiszen ha ezzel kapcsolatosan nem kap osztályzatokat, akkor joggal gondolhatja, hogy ez valóban nem is annyira fontos. A német nyelvtanulás prioritássá tételének szándéka ugyanebbe a folyamatba, az egyén érdekeinek az állam és a gazdaság érdekeinek az alárendelésének a folyamatába illeszkedik.
Az iskola ma már nem az életre, hanem a munkára nevel. Arra, hogy a gyereket hozzászoktassák ahhoz, hogy a munkahelyre be kell járni, számára haszontalan ismereteket kell elsajátítani, és hogy nem szükséges gondolkodni, kérdezni, egymást segíteni, hanem csak engedelmeskedni. Természetesen a fejlett munkaerő piaci elvárások nem ezek lennének, viszont egy olyan országban, ahol az állam igyekszik mindenre rátelepedni és mindent ellenőrizni, és alapvetően nem a piac törvényeinek, hanem saját elvárásainak megfelelni, ott ezek lesznek azok.
Látszanak tehát a prioritások, nem gondolkodásra akarnak nevelni, hanem engedelmességre. Ezért válik a nevelés deklaráltan[4] is egyre hangsúlyosabbá az oktatási intézményekben. Ez az elvárás pedig nemcsak a diákokkal, hanem tanáraikkal szemben is egyre erősebb. Ezt a célt szolgálják a tanfelügyelők, az egyetemeket ellenőrző kancellárok. Az oktatás átszervezésében az egyetemi autonómia - a szakszerű tudás átadásához szükséges intézményi függetlenség legrégebbi és legmagasabb bástyájának - ostromát hagyta utoljára a kormányzat.

Érthető cél, hogy a Magyarországon közpénzből megszerzett állami tudást ne akarják más országban dolgozva hasznosítani a munkaerőpiacra kilépők, ettől függetlenül azonban hasznosítható tudást kell átadni a diákoknak. A cél jelenleg tehát nem az, hogy aki kivándorolt, azt hazacsábítsuk, hanem, hogy eleve ne tegyük számára lehetővé, hogy idegen országokban is hasznosíthassa tudását. Releváns külföldi munkatapasztalattal a háta mögött az ember előnnyel indul, ha úgy dönt, hogy visszatér a magyar munkaerőpiacra, erre vonatkozó döntésének meghozatalára a kormányzat azonban nem képes hatással lenni. Ha az ember a tudását ugyanolyan esélyekkel tudja itthon kamatoztatni, mint külföldön, ha az nem is jár azonos anyagi megtérüléssel, valószínűleg előbb a hazájában próbál meg érvényesülni. A környezet, a lakosok, és az ott kialakuló tudás rejti azt a potenciált, ami vonzóbbá tehet egy területet lakhatás szempontjából, egy másikkal szemben, a honvágy pedig az ezzel kapcsolatos élményekből ered.
Tekintélyelvű demokratúra épül hazánkban, amelyre az állampolgárok semmilyen formában nem tudnak hatással lenni. Dönteni csak abban tudnak, hogy asszisztálnak-e ehhez vagy sem. A keresztény nemzeti oldal (a másik oldal is ugyanúgy, de ők legalább nem vallják magukat kereszténynek) képviselői folyamatosan ítélkeznek embertársaikról, ami önmagában képmutatás. A megbélyegzés pedig megmérgez minden szakmai vitát.


Schmidt Mária (legutóbb július 26-án a Heti Válaszban[5]) az Orbán-éra vezető történésze, miközben általánosít, szokás szerint rangsorol vélemények és nézetek között, relativizálja a történelmi emlékezetet. Ez minden csak nem szakmai. Taktikájuk szerint a fasiszta, náci bűnök felemlegetésével azonnal párhuzamba kell állítani a kommunizmus bűneit. Ez, profán hasonlattal élve, kb. olyan, mint amikor az ember az ultiban mindenre ész nélkül kontrázik, ott azonban ennek a fedáksári legalább véget vet. Miáltal azonban a múlt is folyamatosan átértékelésre kerül, a hivatkozási pontok is folyamatosan változnak. Ez a magyar valóságban úgy néz ki, hogy akiknek szobrot állítunk, múzeumot építünk, azokról már csak jobbnál jobb dolgok derülhetnek ki. Eközben a bűnös kommunista rendszer működési mechanizmusának feltárása immár külön intézeti formában, a beszédes nevű Nemzeti Emlékezet Bizottsága[6] által élvez állami prioritást. Mi haszna származhat az állampolgároknak, ebből azon túl, hogy a pénzükön az állam e tekintetben szerzett információkat a színük elé tárja? Egy valóban demokratikus állam számára miért fontos, hogy minden részletre kiterjedően megismerje egy autoriter rendszer működését?

Olyan intézetet hoznak létre, amely feltárja a magyar történetírás hazugságait. A Veritas Történetkutató Intézet[7] ezzel azonban hosszú munka elé néz, hiszen névadó eszméjének elferdítése a történetírással egyidős. A történelmi hazugságok feltárása mögött azonban általában az a motiváció áll, hogy azokat új hazugságokkal helyettesítsük. Minden csak a múlt átértelmezése, mivel azt teljességében nem lehet feltárni, soha nem lesz egyenértékű a teljes igazság megismerésével. A múltat és a jelent azért kell minél részletesebben megismerni, mert a látszólag nagy ívű összefüggések mögött személyes egyéni motivációk állnak. Ahogyan a jelen sem, úgy a múlt sem volt soha fekete vagy fehér és az ördög mindig is a részletekben rejlett. A történelem meghamisítását pedig leghatékonyabban úgy lehet megakadályozni, ha meggátoljuk a jelen meghamisítását. Ezt úgy tudjuk elérni, ha nem hagyjuk magunkat elidegeníteni egymástól. A minket összekötő dolgokat kell hangsúlyozni, nem pedig azokat, amik elválasztanak bennünket, mert a közösségek teszik erőssé a társadalmat. Ha téves, érdekvezérelt kijelentésekre alapozunk egy közösségi érzést, akkor az nem tud valódi összetartó erővé válni.  Ezekre a közösségi tudatot meghatározó fundamentumokra nem szabad túl drasztikus befolyással lenni, mert fennmaradásuk önmagában érték a közösség számára. A hatalom e helyett olyan privát érdekközösségeket hoz létre, amelyeket saját céljaira használhat, hogy azokat az olyan tőle függetlenül működő civil szervezetekkel szembe állíthassa, még nem tudott befolyása alá vonni. Közösségi értékké, a magyarokat a tőlük távoli népekhez kapcsoló mitikus leszármazást, az egyedüliként soha nem létezett közös vallást, vagy a szövetségeseinkkel szemben folytatott szabadságharcot próbálják tenni. Az átlag polgár az állammal természetesen egészen addig nem kerül érdekellentétbe Magyarországon, amíg az el nem kezdi célzottan támogatni az általa preferált közösségeket, mert ahhoz könnyen lehet, hogy valamely más társadalmi csoporttól kell elvennie.

Az Orbán-kormány pedig már minden társadalmi csoporttól vett el. A munkavállalóktól a magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat, a fogyatékkal élőktől, amúgy is szűkös támogatásuk egy részét, a hajléktalanoktól állampolgári jogaikat, a tanároktól szakmai önállóságuka. Eközben pedig a kormányfő azt állítja, hogy ő személyesen, de tulajdonképpen az állam kiáll a zsidókért, a cigányokért, a melegekért, és megvéd minden társadalmi csoportot. Egy jogállamban azonban a jognak kell egyformán megvédenie minden állampolgárt, adott esetben a saját államával szemben is. Miközben deklaráltan a kisebb állam lenne a kormányzat elvárása saját magával szemben, a rendszerváltás óta valaha volt legkiterjedtebb, legnagyobb és legdrágább állam épült ki Magyarországon, ahol az állam érdeke ismét a párt érdeke alá lett rendelve, ezáltal de facto pártállami rendszert kialakítva.

Hát akkor halljuk, hogy hangzik mindez a miniszterelnök szájából.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott beszédében betekintést engedett a hallgatóság számára világnézetébe, és felfedte régi-új államszervezésének sajátos ideológiai alapjait[8]. A tudás alapú társadalom helyett a munka alapú társadalom megteremtése a miniszterelnök célja. A foglalkoztatással kapcsolatosan pedig még korábban teljes foglalkoztatásról beszélt. Ez a két elem volt gyakorlatilag a faék komplexitásával vetekedő szocialista foglalkoztatási modell fő összetevője is. A kormányzati kommunikáció lényege, hogy az anakronisztikus, a Kádár-rendszer jegyeit magán viselő szakpolitikákat egy rendszerváltásként próbálja meg beállítani. Kezdte mondandóját azzal, hogy a határon túli magyarok voksainak köszönhetően tudott ismét a Fidesz-KDNP koalíció győzelmet aratni az országgyűlési választásokon, és ezzel a „jó” felülkerekedni a rosszon. Az ilyen mértékű leegyszerűsítés és ilyen konok, szinte a bibliai jónak és gonosznak való megfeleltetés több puszta demagógiánál, kirekesztő és káros. Nem azt állítja a miniszterelnök, hogy azért győztek, mert jobbak voltak, hanem azt, hogy (a 2004-es népszavazáskor a külföldi magyarok kettős állampolgárságának elutasítására adott válaszként) a történelmi igazságtétel sorsszerűségének köszönhetően végül a jó diadalmaskodott. Miközben valószínűsíthetően, vagy hálából, vagy elégtételként nyerhette el ismét a kétharmadot a külföldi magyaroknak köszönhetően az Orbán-kormány.

A rendszerváltást, Orbán Viktor politikusi generációjának meghatározó élményét ezentúl, mint tapasztalatot és nem, mint referenciapontot kell használni a miniszterelnök szerint. Ez pragmatikusan azt is jelentheti, hogy a köztársasági, illetve a népköztársasági összetevőket egyaránt felhasználva lehet építeni az új rendszert. Orbán Viktor szemében a 2008-as pénzügyi válság is, egy az I., a II. világháború és a hidegháború után bekövetkező változásokkal egyenértékű folyamatokat indított el. Ennek az új korszaknak a tudása Orbán szerint azonban lassan, ahogyan a köd a tájra ereszkedik az emberek tudatára. Mindenképpen sokatmondó képzavarral élt ebben az esetben a miniszterelnök úr. Orbán szerint „a legprovokatívabb és legizgalmasabb kérdés, ami az elmúlt egy évben a nyugati társadalmi gondolkodásban felszínre került, úgy összegezhető, hogy a világban létező nemzetek közötti verseny, a világban létező erőcsoportok, szövetségek közötti verseny egy új elemmel egészült ki”[9]. A versenyképességnél jelenleg fontosabb feladat, „a versenyfutás egy olyan államnak a kitalálásáért, amely a leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni.”
„Versenyfutás zajlik annak a közösségszervezési módnak, annak az államnak a megtalálásáért, amely leginkább képes egy nemzetet, egy közösséget nemzetközileg versenyképessé tenni. A slágertéma a gondolkodásban (Orbán Viktoréban mindenképpen - VM.) azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket.” [10] OV. szerint ezen államok közül „a nemzetközi elemzések sztárjai” Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország. Kormányának feladata tehát továbbra is, hogy megpróbálják „megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva, tőlük magunkat függetlenítve, azt a közösségszervezési formát, azt a magyar új államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világversenyfutásban.”[11] Ezt a célmeghatározást természetesen a liberális demokráciákkal való szembehelyezkedés követte, amelyek a jövőben el fogják veszíteni versenyképességüket, vissza fognak szorulni. A kérdés tehát, hogy, mi következik a nemzetállam, a liberális és a jóléti állam modelljei után. A konzervatív magyar politikai vezetés válasza erre a kérdésre Orbán Viktor tolmácsolásában pedig a munka alapú állam, a munka alapú társadalom, amely karakterét tekintve nem liberális természetű. Tehát a magyar politikai vezetés „arra tesz kísérletet, hogy az egyén és a közösség kapcsolata erősödjön, e tekintetben tehát egyfajta illiberális állam épül.”[12] A magyar állam újjászervezésével a magyar civil társadalom, külföldről fizetett politikai aktivistáival kell megküzdeni.

Szabadságharcra fel!!!



[1] Tasnádi László rendészeti államtitkár III/II-es ügynöki tevékenységének legújabb fejleményeiről lásd bővebben: http://index.hu/belfold/2014/06/27/avh-s_ugynoke_volt_a_iii_ii-es_multu_bm-allamtitkarnak/
[2] Miközben az állami sajtót kiemelten érdekelte Bajnai Gordon volt miniszterelnök Bilderberg-találkozón való részvétele, arról nem tettek említést, hogy korábban Martonyi János külügyminiszter is részt vett ilyen összejövetelen.
[3] Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2014. július 21-én jelentette be, hogy a kormány száz százalékban elvonja az 1200 hektár birtokterület felett járó területalapú agrártámogatásokat, hogy a felszabaduló mintegy húsz milliárd forinttal az állattartókat támogassa. Forrás: http://hvg.hu/kkv/20140721_Foldtamogatas
[4] "a jelenlegi kormány álláspontja szerint állami felelősség a magas színvonalú, biztonságos, egyforma esélyeket kínáló köznevelés biztosítása, a korábbi szolgáltatás jellegű szemlélettel ellentétben az oktatás és a nevelés közszolgálat." Hoffmann Rózsa
[5]http://www.schmidtmaria.hu/szakma/cikkek_publikaciok/a_mult_fogsagaban.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201407
[6]http://mandiner.hu/cikk/20140625_nemzeti_emlekezet_bizottsaga_a_kommunista_allambiztonsag_nyilvanossagarol
[7]http://atlatszooktatas.blog.hu/2014/05/06/veritas_intezet_ellenzeki_kerekasztal_antall_jozsef_es_kover_laszlo
[8] Orbán Viktornak a 25. bálványosi szabadegyetemen elhangzott beszéde meghallgatható: http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik
[9] 13:45-től hallható az adott idézet. Ih.: http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik
[10] 15:30 -tól hallható az adott idézet. Ih.: http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik
[11] 16:31-től hallható az adott idézet. Ih.: http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik
[12] 24:30- tól hallható az adott idézet. Ih.: http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik

2014. május 28., szerda

Az európai parlamenti választások és Magyarország tíz éve az Unióban

2003. április 12-én az Európai Unióba való belépésről tartottak népszavazást Magyarországon. A 8 042 272 szavazásra jogosult választópolgár 45,62 százaléka jelent meg a választáson és 83,76 százalékuk döntött a csatlakozás mellett. 2004. május elsejével Magyarország hivatalosan is az EU tagjává vált. Az uniós csatlakozás a rendszerváltás óta lezajlott kereskedelmi, gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai folyamatok konzekvens folytatása volt.

1989-ben, a térség rendszerváltó államai közül hazánk nyitotta meg először gazdaságát a külföldi közvetlen befektetések előtt. A tőkebeáramlás egyik fő formája a privatizáció lett, mely révén 1991 és 1997 között 4,6 milliárd euró értékű beruházás valósult meg[1]. „Így végeredményben az első öt évben Magyarországra annyi külföldi tőke érkezett, mint az összes többi közép-európai országba együttvéve. Amikor pedig az eladósodottság már a pénzügyi összeomlás szélére sodorta az országot (1994/1995 fordulóján), már minden készen állt a nagy privatizációs tranzakciók megkezdésére. Így a magánosítási bevételekből törleszteni lehetett a külföldi államadósságot.[2]” 1995-ben megkezdődött az energiaszektor privatizálása, ami a négy évvel korábbi (1990 végi) 1,7 százalékról, a GDP 66 százalékára pörgette fel az adott évben a külföldi működő tőkebeáramlást, ami 2,368 milliárd eurót tett ki[3]. A külföldi működő tőke nettó állománya az uniós csatlakozás idejére 40-50 százalék körül állapodott meg és a csatlakozást követően ettől már nem tért el jelentősen, ami azt jelenti, hogy a külföldi cégek az integráció idejére már kihasították a maguk részét a magyar piacból[4].

Az elmúlt tíz évben végzett fejlesztések 97 százaléka uniós társfinanszírozással realizálódott[5]. Az uniós források felhasználása oly mértékben integrálódott a magyar költségvetésbe, hogy az állami fejlesztési tervek ezek nélkül nem valósulhattak volna meg. A lakosság leginkább abban bízott, hogy keresete közelíteni fog az uniós átlaghoz. Az egy főre jutó GDP-nek a vásárlóerő paritáson mért értékei azonban eddig nem mutattak a lakosság számára is érzékelhető változást. 2004-ben az éves nettó keresetek EU-átlagának 24 százalékát fizették ki Magyarországon, és ez az érték 8 év alatt csak egy százalékkal emelkedett[6]. Az életszínvonal emelésének tekintetében tehát Magyarország teljesített a legrosszabbul a tíz éve uniós taggá vált országok közül. Annak ellenére, hogy az európai bérekhez való felzárkózás terén a pártok az utóbbi tíz évben a legkisebb előrelépésre sem voltak képesek, a 2014-es EP-választások alkalmával is ez volt a legkedveltebb kampányszlogenjük. A magyar fizetések alacsony szintje az alapvető oka annak, hogy miért keresi 600 000 magyar külföldön a megélhetését, amelyből aztán a GDP több mint egy százalékának megfelelő összeget utalnak haza devizában. Magyarország 2004 és 2013 között megmutatkozó teljes bruttó nemzeti össztermékbeli növekményének 98 százalékát adta az ebben az időszakban Brüsszelből hazánkba érkező 15,635 milliárd euró[7]. Ezek a számok arra utalnak, hogy az uniós pénzek nélkül gyakorlatilag még a stagnálásra sem lett volna képes a magyar gazdaság. A teljes GDP növekmény illetve az EU-támogatás aránya bármelyik velünk egyidős tagállam esetében legalább 3:1, míg egyedül hazánk esetében gyakorlatilag 1:1. Hazánk a vásárlóerő paritáson számított GDP-jét, a 28 EU-tagállam átlagának, 2004. évi 63 százalékáról 2012-re 67 százalékára növelte[8]. 2011-ben bruttó nemzeti összjövedelmének arányában Magyarország jutott a legtöbb uniós anyagi forráshoz, mivel az abban az évben folyósított 4,418 milliárd eurós összeg az éves GNI 4,67 százalékát tette ki[9]. Csatlakozásunk tízedik esztendejének végére a hazánkba érkezett uniós támogatások nettó összege (vagyis a magyar befizetések levonása utáni összeg) várhatóan meg fogja haladni a 7000 milliárd forintot. A hatalmas pénzekből megvalósított infrastrukturális beruházásokon túl az ország gazdaságát azonban nem sikerült lendületbe hozni. A három kelet-magyarországi, illetve a dél-dunántúli régió továbbra is az Unió húsz legszegényebb régiója között tanyázik. 2002-ben Észak-Magyarország régiója az akkori EU-átlag 37 százalékát érte el, míg az Észak-Alföld térsége 38 százalékát hozta a 25 tagállam átlagának az egy főre jutó GDP tekintetében[10]. A 28 tagúvá bővült Unió 272 NUTS2-es régiója közül a 2011-es adatok alapján az előbbi térség három százalékot, az utóbbi pedig ötöt tudott javítani a kilenc évvel korábbi arányokon[11]. A „javulás” azonban nem számottevő, mivel a négy régió továbbra is az Unió húsz legszegényebbje között található és egyik sem éri el a 28 tagállam átlagos egy főre jutó bruttó össztermékének a felét.
  
Az uniós csatlakozás tízedik évfordulójának napján lépett hatályba az új földtörvény. Az új szabályozás meghosszabbította a külföldiek földvásárlási moratóriumát, miközben annak magyar tulajdonosai továbbra is megkapják a támogatást, még akkor is, ha nem is művelik a földet. A szabályozás ugyanakkor visszás helyzetet teremtett az állami földek újraosztásának metodikájával[12]. Annak ellenére, hogy Magyarország az agrártámogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az agráriumban még bőségesen állnak rendelkezésre területek a fejlesztésre, az új szabályozás alapján azonban ennek várhatóan nem a szövetkezeti struktúra, vagy a tudásalapú mezőgazdaság lesz a terepe. Magyarország uniós csatlakozásának jubileumát még egy szakmaiatlan és kérdéses motiváltsággal végrehajtott átalakítás árnyékolta be. A Lázár János vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség átszervezésének kudarca az uniós fejlesztési pénzek elosztása szempontjából fontos időszakban tette kockára a közösségi forrásokat.

Magyarország és az Unió viszonyában különösen az utóbbi négy évben erősödtek fel a bíráló hangok. Miközben az uniós intézmények, elsődlegesen az Európai Bizottság, folyamatosan fogalmaznak meg észrevételeket a hazánkban minden egyes szakpolitikában végrehajtott mélyreható változásokat illetően, a magyar kormány semmilyen kritikát nem hajlandó megfontolni, bár esetenként a legszükségesebb formai változtatásokat azért végrehajtja a kérdéses törvényeken. Az Orbán- kormányzat, miközben Moszkvához hasonlítja és válogatott módokon becsmérli az Uniót, azt  a tiszteletet várná el tőle, amit ő rendszerint elfelejt megadni neki. A második Orbán-kormány idején olyan rendszerszintű változtatások történtek, amelyek a társadalom, a gazdaság és az intézményrendszer minden területére kiterjedtek. Miközben a magyar kormány folyamatosan sérelmezte az e tekintetben őket ért kritikákat, a brüsszeli intézmények csak nagyon kevés esetben tudták megvédeni az európai jogrend alapján a magyar állampolgárokat saját kormányuktól. Így tehát nem sikerült megakadályozni, hogy 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyontól fosszák meg a lakosságot és egy fenntarthatatlan nyugdíjrendszert hozzanak létre. Nem sikerült megakadályozni, hogy a miniszterelnök milliárdokért 5000 fős stadiont építsen 1500 lelkes szülőfalujában található háza mellett. Miközben Felcsút polgármestere négy év alatt a semmiből az ország 85. leggazdagabb embere lett, a kormányszócsővé silányított közszolgálati médiában csak az ellenzéki vagyongyarapodásokról hallani. Az új médiatörvény és a Médiahatóság felügyelete szintén számos kívánni valót hagy maga után a szakma részéről. A közszférában a kétmillió forint fölötti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó, vagy a 65 év feletti bírák kényszernyugdíjazása, illetve a peres ügyek indoklás nélküli áthelyezése voltak azon legemlékezetesebb törvények, amelyek kapcsán az Uniónak sikerült az európai jogrenddel azonos mederbe visszaterelni a magyar jogalkotást.  Eközben az Orbán-kabinet az őt ért kritikákat folyamatos csúsztatásokkal a magyar nemzetet, érdekeket és szuverenitást ért támadásokként próbálták meg beállítani.



Miközben a magyar sajtó és a közvélemény a kormány EU-val szembeni kritikáitól hangos, az európai parlamenti választások megmutatták, hogy a honfitársainknál jobb sorssal megáldott uniós állampolgárok viszonya is egyre hektikusabbá vált a Közösséggel kapcsolatban. Az európai parlamenti választások május 22-től 25-éig tartottak. A briteknél vette kezdetét a szavazás, amelyet 36 százalékos részvétel mellett, 27,5 százalékos eredménnyel a függetlenségpárti és bevándorlás ellenes UKIP nyert[13], amelynek a brit választási rendszer miatt még parlamenti képviselete sincs hazájában. Nigel Farage pártjának képviselői, öt évvel ezelőtti eredményüket csaknem megduplázva, országuk 73 képviselői helyéből 24-et foglalhatnak el a függetlenek között. A La-Manche csatorna túloldalán is az Unióból való kiválás mellett agitáló párt végzett az élen. A Marine Le Pen vezette Front Nationalnak a választók negyede szavazott bizalmat az unió törvényhozásában, így ez a párt lett a legerősebb francia földön.

·         Az unió három legnagyobb és legerősebb állama közül egyedül a németeknél nem törtek előre az unióellenesek. A kormányzó CDU/CSU 35,3 százalékkal tudott győzni, míg az SPD 6,5 százalékot erősödve 27,3 százalékot ért el. A zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) a szavazatok tizedét gyűjtötték be (10,7%), míg a Die Linke 7,4, a tavaly alakult Alternative für Deutschland (AfD) pedig 7 százalékot értek el[14]. Az AfD egy speciális euroszkeptikus pártnak tekinthető, amely első sorban a közös fizetőeszközt szeretné megszűntetni, mert véleménye szerint az elszegényíti a nem versenyképes tagállamokat és ezzel gátolja az integrációt. A német neonáci NPD egy százalékos eredménye is ért egy mandátumot az európai parlamentben. Ahogyan az várható volt a neonácik a legerősebb eredményt egyébként Görögországban érték el. Az XA (Arany Hajnal) két képviselőt küldhet a brüsszeli parlamentbe, köszönhetően a görög választók 9,3 százalékának.

·         A Geert Wilders vezette, bevándorlás és EU-ellenes holland Szabadság Párt (Partij voor de Vrijheid) 13,2 százalékos támogatottsággal a harmadik helyen végzett hazájában és alig két százalékkal maradt el a szociálliberális Demokraten66 (15,4%) illetve a kereszténydemokrata CDA (15%) mögött[15]. A jelenlegi kormánykoalíciót alkotó VVD-re és a PvdA-ra együttesen mindössze 21,3 százaléka szavazott a választáson megjelenteknek (37%). A holland választóknál arányaiban kétszer többen kívánták védeni hazájukat a bevándorlóktól Dániában, ahol a Dansk Folkeparti a leadott szavazatok 26,6 százalékának elnyerésével fölényes győzelmet aratott[16].

Az Európai Néppárt frakcióját erősítő pártok 13 tagállamban végeztek az élen. Írországban, Spanyolországban, Németországban, Lengyelországban és Magyarországon a nagyobbik kormánypárt tudta megszerezni a legtöbb szavazatot. Ausztriában ugyanakkor a jobbközép néppárt a kormány kisebbik tagjaként aratott győzelmet a nagyobbik koalíciós partner, a szociáldemokraták felett. Az ÖVP 27,3 százaléka ugyanúgy 5 mandátumot ért az osztrákoknak, mint az SPÖ három százalékkal gyengébb teljesítménye. Az FPÖ-re a választók egyötöde (19,7%) szavazott, négy osztrák nemzeti radikális képviselőt juttatva ezzel az európai törvényhozásba.
Szlovéniában a 2011-es parlamenti választásokon berobbanó Pozitivna Slovenija (PS) akkori 28,51 százalékos eredményéhez képest negatívabbat aligha érhetett volna el, hiszen mindössze a szavazatok 6,2 százalékát tudta begyűjteni. Ez azt jelenti, hogy a szlovén miniszterelnököt és a ljubjanai polgármestert adó kormánypártnak nem lesz képviselete az európai parlamentben. Az ország 8 európai parlamenti mandátumából 5-öt szereztek meg az Európai Néppárt frakciójához csatlakozó szlovén pártok (SDS - 3, NSi-SLS koalíció 1-1).

A részvételi arány az európai parlamenti választásokon az egykori szocialista államokban volt a legalacsonyabb. Lengyelországban 22,7, Szlovéniában pedig mindösszesen 21 százaléka járult a választóknak az urnák elé. Csehországban a szavazati joggal rendelkezőknek csupán 19,5 százaléka kívánt élni e jogával az EP-választásokon. A szlovák választópolgárok 13 százalékos részvétele pedig az összes tagország közül magasan a legalacsonyabb volt. Bár a SMER-SD 24 százalékos győzelme 4 mandátumot ér a brüsszeli parlamentben, a KDH és az SDKÚ-DS 2-2 mandátuma, a Magyar Közösség Pártja és a MOST-Híd által begyűjtött 1-1 mandátummal kiegészülve végül szintén az Európai Néppárt frakciójának a győzelmét hozta Szlovákiában. Ilyen alacsony részvételi arány, valamint a mandátumszámítások torzításai miatt az eredmény azonban vajmi keveset árul el a szlovákok Unióhoz való politikai viszonyáról. A szlovák és cseh választók kiábrándultságát és érdektelenségét a Közösség iránt azonban mindennél érzékletesebben szemlélteti a választástól való távolmaradásuk. A horvát választópolgárok negyede kívánt élni első alkalommal európai uniós szavazati jogával. A legnagyobb ellenzéki párt a jobbközép HDZ 41,4 százalékát szerezte meg a leadott szavazatoknak, ami Horvátország 11 európai parlamenti képviselői helyéből 5-nek a megszerzéséhez volt elég.

Akadtak olyan a válság által erősen megtépázott országok is amelyekben azonban a lakosság részvételi aránya meghaladta az uniós átlagot (43,1). Cipruson 44 százalékos részvétel mellett 37,7 százalékot ért el a DISY, az Európai Néppárt helyi szövetségese[17]. Ez a győzelem több mint 3 és fél százalékkal magasabb a három évvel korábbi nemzetgyűlési választásokon elért eredményüknél, és a lakosok támogatásáról biztosítja Nicos Anastasiades elnök pártját a válságkezelésben. Lettországban, a 2010 márciusában Vienotiba néven alakult liberális-konzervatív pártkonglomerátum az ország 8 európai parlamenti mandátumának a felét szerezte meg 46 százalékos győzelmével. A 2014-es európai parlamenti választások legnagyobb arányú győzelmével azonban a magyar kormánypártok büszkélkedhetnek. A FIDESZ-KDNP 51,5 százalékos győzelme bár ezúttal nem ért kétharmadot a mandátumok elosztásakor, a 21 EP-képviselői helyből 12-őt (57,1%) így is megszerzett. A második legerősebb párt a Jobbik lett, 14,7 százalékos szavazatszerzéssel, ami 3 mandátumot ér számukra Brüsszelben. Bár a FIDESZ-t nem szokták euroszkeptikus pártként definiálni, az Orbán-kormány elmúlt ciklusban mutatott viselkedése mégis inkább unió-kritikusnak, mint uniópártinak nevezhető. A Jobbik pedig minden, a kampány alatt szajkózott „nemzetek Európája” és egyéb euroszkeptikusnak hangzó szlogenje ellenére, egyértelműen EU-ellenes párt, amelynek célja, hogy Magyarország elhagyja a Közösség kereteit[18]. A 29,2 százalékos részvételi arány mellett tehát mindössze a szavazók egyharmada voksolt olyan pártra, amelyik jelenlegi formájában támogatja az uniót és annak további reformjait. A választók kétharmada pedig olyan Európai Uniót akar, ami tiszteletet ad a magyar kormánynak (nem a magyaroknak!), kritika és tanács helyett, miközben ő nem vár el semmilyen tiszteletet vagy kötelezettséget, hanem szó nélkül tűri, hogy arra és oly módon költsék a közösség pénzét, ahogyan azt éppen szeretnék a magyar döntéshozók.

Az 390 millió európai választópolgárt reprezentáló 751 EP-képviselő közül 109-en vagy euroszkeptikusok, vagy nyíltan EU-ellenesek, esetenként, neonácik, bevándorlás ellenesek, kevésbé jellemzően szélsőbaloldaliak[19]. Ez az arány az Uniót ért egyre hangosabb kritikáknak a létjogosultságát is mutatja. A megszorítások politikája sikertelennek bizonyult a válságkezelésben. Az euroszkeptikus pártok formálódó koalíciója A Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) egy fából vaskarika, mivel ezeknek a pártoknak egyetlen közös érdekük, hogy kilépjenek az unióból, azon túl azonban minden egyéb területen egymás nemzeti érdekeivel kerülnek konfliktusba. A bevándorlás és EU-ellenes szélsőséges pártok, amelyeket hazájukban a többi politikai formáció igyekszik együttes erővel kiszorítani a közéletből, az uniós fórum keretein belül most minden korábbinál erősebbek lehetnek és közösen hallathatják a hangjukat.  A bevándorlás ellenesség párosulva az EU-ellenesség ideológiájával viszont Európa végét jelenti. Miközben a feltörekvő uniós államokból érkező munkaerőt egyre inkább korlátozni kívánják ezek a pártok, tagjaik között tobzódnak az egykori bevándorlók leszármazottai. A kelet, illetve kelet-közép európai térség felzárkóztatása eddig sikertelen, bár némely országban vannak pozitív fejlemények e tekintetben, a korlátozások csak visszavetnék ezt a felzárkózást, miközben a gazdag államok számára továbbra is fenntartaná a lehetőséget, hogy ne küzdjenek munkaerőhiánnyal az általuk preferált területeken. Ameddig a gazdaság nem indul növekedésnek a közös fizetőeszköz továbbra sem fog magához térni. Európának következetesen kell képviselnie egy olyan közösségi irányvonalat, amely minden tagállama számára biztos receptet képes adni a fejlődésre, nem pedig az unió vezető államainak a kiszolgálására (gondoljunk például a kétsebességes Európa koncepciójára). A kelet-közép európai térség felértékelődéséhez a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus felettébb kedvezőtlen. Az európai parlamenti választások utolsó napján Ukrajnában is előrehozott nemzetgyűlési választásokat tartottak és a közös időpont nem csak szimbolikus jelentőséggel bírt. Az ukrán helyzet az unió végeit fenyegeti. Az ukrán, belarusz térség egyfajta bufferzónává alakul a posztkapitalista európai és a posztszovjet eurázsiai unió között. Ez a két ország jelenti Európa keleti határát, mert bár földrajzilag azon belül van, geopolitikailag azon kívülre szorul. A balti, lengyel, cseh, szlovák, osztrák, magyar, szerb, horvát, bolgár, román területek olyan fontos tranzit és termelő térségekké válhatnak, amelyek közül egyesekben akár polgárháborús helyzet is előállhat a jövőben.

Európának határozott és jó előre kikövezett utat kell követnie a nyelveire, hagyományaira, kultúrájára és történelmére alapozva. Ennek az európai és egyben globális olvasztótégelynek a paramétereit szigorúan tartani kell, mert különben az egész fenntarthatatlanná válik. Középtávon megindulhat egy visszarendeződés, vagy akár felbomlás. Európa globális szerepvállalása jelenleg ebbe az irányba mutat, mivel egyelőre nem sikerült olyan stabil jogi, gazdasági környezetet teremtenie minden állampolgára számára, ami elvárható lenne. A szegregáció megindult a társadalomban és a jelenlegi helyzet a középosztály kipusztításával ezt egyre erősíti. Az új tagállamoknak gazdasági téren minél gyorsabban fel kell zárkóznia a nyugati tagállamokhoz, különben a munkaerő szabad áramlása olyan nyomás alá helyezi az érintett államokat, hogy a társadalmi feszültségeket már nem lehet majd politikailag becsatornázva levezetni. Az Európát egészében, a mikro szinttől a teljes közösségig koncepcionálisan fejlesztő föderalista, decentralista szemlélet a megalakulástól fogva változatlanul a fő irányvonalat jelenti a közösségi politikában. Az unió is sokkal ellenállóbb lehet a különféle kedvezőtlen hatásokkal szemben, ha tudását, gazdaságát nem néhány központban koncentrálja. A közös pénz stabilitása is összetartó erő lehet, hiszen a monetárisan független államok saját érdekeiket tartanák elsődlegesen szem előtt a szövetség segítségre szoruló tagjainak támogatásakor, miközben a közösség érdeke az érintett tagállamok gyors és hatékony megsegítésével helyzetük mielőbbi normalizálása. Az európai unióban uralkodó szemléleteken és azokkal együtt számos intézményen kell alakítani ahhoz, hogy a módszer elsősorban sikeres és csak másodsorban legyen jövedelmező. Amikor a szabad munkaerő áramlásról vagy a bevándorlás szigorításáról esik szó, akkor a tagállami érdekek mindig másodlagossá válnak. Hiszen ha nem akarunk albán vendégmunkást, akkor hova bővítjük tovább az uniót? Ha kellenek a török orvosok, meg tanárok, akkor miért nem kellenek a török kamionsofőrök? Miért kellenek egyáltalán nekünk korrupt magyar, bolgár, politikusok, gyilkos olasz, angol maffiózók, kiváltságos holland, dán arisztokraták? - és még sorolhatnánk, hogy kik kerülnek döntési pozícióba, vagy annak közelébe nem csak nemzetállami, de uniós szinten is. A politikának meg kellene újulnia, erre kézzel fogható igény mutatkozik számos nyugat-európai országban. Európa fennmaradásának a kulcsát nem a közös hit, hanem a közös tudás rejti. A közös tudás, ami egyben Európa sokszínűségéből is fakad, a közösség mind nyitottabbá válásával egyre csak gazdagodik.



[1] Magyarország 1989-2009. A változások tükrében., Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2010., 32. o.
[2] Mihályi Péter: A magyar privatizáció enciklopédiája, 11. fej. A privatizáció értékelése., Pannon Egyetemi Könyvkiadó - MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest, 2010, Budapest, 2010., 2. o.
[3] Zbida Adel - Analysis of Foreign Direct Investment in Hungary - PhD. Dissertation, Szent István University, Management and Business Administration Ph.D. School, 2010., 15. o.
[4] http://www.penzvilag.info/lorant-karoly-kozgazdasz-az-europai-unios-penzszivattyurol/
[5] http://index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/
[6] http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140429-tiz-eve-leptunk-be-az-europai-uioba-tiz-abra-hogy-hova-jutottunk.html
[7] http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140429-tiz-eve-leptunk-be-az-europai-uioba-tiz-abra-hogy-hova-jutottunk.html
[8] http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&plugin=1&language=en&pcode=tec00114
[9] http://index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/
[10] http://hvg.hu/gazdasag/20050407szegenyregiok
[11] file:///C:/Users/Admin/Downloads/STAT-14-29_EN.pdf
[12] A 2014. május elsejével hatályba lépett új földtörvény kritikájáról lásd bővebben Rádai Eszter Raskó György agrárközgazdásszal készített interjúját. In: Élet és Irodalom, 2014. május 9., 3-4. o.
[13] http://www.bbc.com/news/events/vote2014/eu-uk-results
[14] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-de-2014.html
[15] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-nl-2014.html
[16] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-dk-2014.html
[17] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-cy-2014.html
[18] „Tagok legyünk vagy szabadok” matricák a képviselők laptopján, uniós zászlók égetése, ablakon kidobálása, népszavazás kiírásának szándéka a tagságról.
[19] http://www.bbc.com/news/events/vote2014/eu-election-results