Quo vadis olajár?

A világ jelenleg egyik legfontosabb nyersanyaga az olaj. Ennek nem pusztán az az oka, hogy a közlekedésben még nem sikerült kiváltani a robbanómotoros járműveket megújuló energiával működő járművekkel, hanem az is, hogy rengeteg termék gyártásához használnak fel nyersolajat. A nagyjából hatezer különféle termék közül például a tisztítószerek, a műtrágya, az orvosságok, a festékek, számos műanyag, vagy a szintetikus gumi előállításához is elengedhetetlen alapanyagok a kőolajszármazékok.

Az olaj ára

Ahogyan a legtöbb termék árszínvonalát, úgy a nyersolajét is a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg elsődlegesen. A kereslet globális szinten a gazdasági fejlődés dinamikája által, míg pedig a kínálat a kitermelés mértéke által meghatározott alapvetően. Ahhoz, hogy az olaj ára ne szálljon el a világpiacon, a keresletnek és a kínálatnak egyensúlyban kell állnia egymással. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság egyik legnagyobb kárvallottjának az autóipar bizonyult, ez pedig drasztikusan visszavetette a benzin iránti keresletet is. A globális gazdaságban az utóbbi évben a kínai gazdasági növekedés lassulása sem találkozott az elvárásokkal. A kínálati oldalon ugyanakkor ebben az időben tetőzött a palaolaj-kitermelési forradalom az Egyesült Államokban, ami egy új tényezőként járult hozzá a kínálat növekedéséhez egy olyan időszakban, amikor annak az árstabilitás érdekében éppen csökkennie kellett volna. Az olaj kitermelésének, ezzel pedig a kínálatnak a visszafogásában ugyanakkor az olajexportáló országok (OPEC) sem mutattak nagy hajlandóságot. Az alacsony olajár kedvez az olajimportáló országoknak[1], miközben az olajexportáló országok bevételei pedig apadnak tőle.

Történelmi példák

A Szovjetunió felbomlásának is az 1985-86-os olajárzuhanás volt az egyik legfontosabb katalizátora és harminc évvel később (a szankciók mellett) szintén az alacsony olajár okozza a korábbi nagyhatalmi státuszának visszahódítására törekvő Oroszország számára is a legnagyobb problémát. A Közel-Keleten Irakot, Afrikában pedig Nigériát sújtja leginkább az alacsony olajár. A legsúlyosabban azonban Venezuelát rázta meg az áresés, ahol immár csőddel fenyegető helyzet alakult ki. Az arab olajnagyhatalmak, úgy próbálták csökkenteni gazdaságaik kitettségét az olajárral szemben, hogy az utóbbi években igyekeztek csökkenteni gazdasági függésüket az olajtól. Az alacsonyan tartott olajár ugyanakkor a terrorizmus elleni harcban is fontossá vált, hiszen az Iszlám Állam bevételforrásai is legnagyobb részt a nyersanyag feketepiacon történő értékesítéséből származnak.

Az fekete arany árát másodlagosan leginkább meghatározó tényező a politika. Az 1984-85-ös Nagy-Britanniában zajló bányászsztrájk hatására a szén iránti kereslet csökkent, az olaj iránti kereslet pedig megnőtt, ami az üzemanyag árakat is némiképp megemelte. Az Öböl-háború idején szintén érezhető volt az aggodalom a piacon, aminek hatására az árak ismét emelkedni kezdtek. A korábbi válságkezelések tapasztalatainak következtében ugyanakkor a politikai aktorokba vetett bizalomnak köszönhetően nem lett úrrá a pánik a piacokon, így az árak már csak mérsékelten emelkedtek. Ha azonban a piaci elvárások nem találkoznak a realitásokkal, az kritikus helyzetekben ismét drasztikus áringadozásokhoz vezethet[2].

A spekulánsok

A piaci spekulánsok rövid távon drasztikusan képesek megemelni az olaj árát. Mivel azonban a nyersanyag tárolása nagy költségekkel jár, a spekulánsoknak pár hónapon belül értékesíteniük kell azt, ennél fogva pedig hosszú távon mégis csak az alapvető piaci viszonyok határozzák meg az olaj „valódi” értékét. A gazdasági válság előtt, relatíve magasnak számító, száz dollár körül stabilizálódott hordónkénti olajár. - a 2014 júniusi 115 dolláros csúcsról - több mint hetvenöt százalékkal esett másfél év alatt, és érte el a 27 dolláros hordónkénti mélypontot 2016 elejére[3]. Az olaj árának szárnyalásához az vezetett, hogy az évtizedek óta gyorsuló globális gazdasági növekedés következtében megnövekedett olaj iránti keresletet nem tudta lekövetni a kínálati oldal. Az ezt követő árzuhanást pedig az okozta, hogy a kínálat növekedése a fosszilis energiahordozó tekintetében addigra bővült a korábban elvárt mértékben, mire a gazdasági válság következtében már megszűnt a korábbi nagy kereslet iránta. A 2015-ben beköszöntő rekord alacsony olajárak következtében a piaci szereplők elkezdtek az áremelkedésre spekulálni, és igyekeztek minél nagyobb készleteket felhalmozni a nyersolajból, hogy azt a közeljövőben magasabb áron értékesíthessék. Az Egyesült Államok 2015 októberéig a teljes tárolási kapacitásának 68 százalékát töltötte fel nyersolajjal, illetve 72 százalékát üzemanyag etanollal[4]. Az Egyesült Államok olajtermelése 2012 óta 45 százalékkal emelkedve 2015 végére elérte a 9,43 millió hordós napi szintet[5]. Ennek a termelés növekedésnek az eredményeként az USA napi nettó 4,6 millió hordós üzemanyag behozatalának 78 százalékát a nyersolaj adta, miközben 4,8 millió hordós napi kivitele főként kőolaj termékekből állt[6]. Mivel az alacsony olajár érzékenyebbé tette az olajexportáló országokat a külföldi befektetésekre, ezen országok is igyekeztek kompromisszum késznek mutatkozni, ami végső soron tovább erősítette az USA befolyását a világban.

A szaúdi olajfegyver

Vasárnap Katar fővárosában, Dohában tartottak csúcstalálkozót az olajexportáló országok (OPEC) vezetői. Az egyezség a kitermelés befagyasztásáról eleve kudarcra volt ítélve, miután a világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia kijelentette, hogy csak akkor lenne hajlandó elfogadni azt, ha az összes OPEC-tagállam egyetért a döntéssel. Szaúd-Arábia 2015-ben még arra spekulált, hogy a rekord alacsony olajárak kiütik majd a piacról a túl költséges kitermelést folytató országokat, ez azonban nem következett be. Ezt tapasztalva a gyengébb OPEC-országok együttes fellépésének engedve Rijád 2016 februárjában revideálta korábbi álláspontját, és hajlandónak mutatkozott a megegyezésre a kitermelés visszafogásáról[7]. A szaúdi királyság kérésére Irán végül nem kapott meghívást az eseményre. A szaúdi olajügyi miniszter, Ali Al-Naimi végül közvetlenül a tárgyalások előtt állt elő azzal a kijelentéssel, hogy csak akkor hajlandóak a megegyezésre, ha azt az összes OPEC-tagállam (tehát Irán is) elfogadja[8]. Irán azonban már előre bejelentette, hogy az országukkal szemben fennálló szankciók feloldását kihasználva, tovább kívánja növelni a termelését. A meghiúsult egyezség hírére az olaj ára, és a tőzsdék szerte a világon esni kezdtek. A közös megegyezés kudarca azt jelenti, hogy az olaj árának korrekciójára nagyjából hat hónapot várni kell, ami azzal jár, hogy a piac 2017 közepéig várhatóan nem fog tudni helyreállni[9]. Az orosz energiaügyi miniszter, Alexander Novak frusztrált nyilatkozata[10] is azt mutatta, hogy nem kell feltétel nélkül elfogadnunk a politikus azon állítását, mely szerint a megegyezés elmaradása nincs hatással az orosz gazdaságra. Annak ellenére pedig, hogy Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin, vélhetően hasonló olajárak mellett is ki fog tudni tartani 2016 folyamán is, Venezuela és Nicolás Maduro esetében ezt már felelőtlenség lenne kijelenteni.

---

[1] A legnagyobb olajimportáló államok Kína, India és Japán.

[2] David Long ed.: Oil Trading Manual. Woodhead Publishing Limited, Cambridge, 2002, 2.3/1-2. p.

[3] http://www.bbc.com/news/business-36066256

[4] http://www.eia.gov/petroleum/storagecapacity/storagecapacity.pdf

[5] http://money.cnn.com/2016/03/01/investing/us-oil-production-near-record-opec/

[6] http://www.eia.gov/tools/faqs/faq.cfm?id=727&t=6

[7] http://uk.reuters.com/article/oil-meeting-kemp-idUKL5N17L39N

[8] http://uk.reuters.com/article/us-oil-meeting-q-a-idUKKCN0XF1JS

[9] http://oilprice.com/Energy/Energy-General/Who-Is-To-Blame-For-Doha-Failure.html

[10] https://www.rt.com/business/339990-doha-oil-freeze-novak/

Két éve történt a világ legnagyobb olajszennyezése

2010. április 20-án az amerikai Transocean Ltd. olajkitermeléssel foglalkozó vállalat vezetői megérkeztek a Deepwater Horizon nevű tengeri fúrótoronyra, hogy megünnepeljék, addigra már 7 éve komolyabb baleset nélkül folytatott tevékenységüket az olajkitermelésben[1]. Pár órával később a fúrótornyon robbanás történt és lángba boruló létesítményen 11 ember lelte halálát.

A dél-koreai Hyundai Heavy Industries által 2001-ben befejezett fúrótornyot a British Petroleum lízingelte a Transoceantől. A Deepwater Horizon fúrófejét a BP olyan kitörés gátlóval látta el, amelyet nem lehetett távirányítással leállítani vészhelyzet esetén[2], a fúrótorony pedig nem rendelkezett korszerű evakuáló berendezéssel sem. A hiányosságok végzetesnek bizonyultak[3]. Mivel a BP fúrótornyain végzett vizsgálatok már kilenc évvel korábban alapvető hiányosságokat és szabálysértéseket fedtek fel, az illetékes felügyeleti hatóságok felelőssége is felmerülhet a balesettel kapcsolatban. A Deepwater Horizonon, a baleset előtt egy héttel befejeződött, több mint tíz napig tartó, vizsgálatok 26 esetben állapították meg egyes elemek és berendezések rossz állapotát[4]. A vizsgálat eredményei következmények nélkül maradtak.

2010. április 10-én este 10 óra előtt négy perccel tűz ütött ki a fúrótornyon, amelyen akkor 126 fős személyzet tartózkodott[5]. A kitörésgátló meghibásodása következtében a nyomás felszökött, a fúrótorony rázkódni kezdett. A fúrótorony pilléreinél feltörő és szétterülő metángáz begyulladása okozta a robbanást. A fúrótorony ezt követően lángba borult, majd több mint egy napig égett, mielőtt április 22-én elsüllyedt a tengerben. A fúrótoronyról 115 embert sikerült kimenteni, 11 emberen pedig már nem tudtak segíteni. Az első napokban az Egyesült Államok parti őrsége és a vállalat részéről az olajszivárgás tényét is igyekezték cáfolni. Mikor erre már nem volt módjuk az fekete arany szivárgásának mértékét verbálisan próbálták kisebbíteni, miután azt fizikálisan, vagyis a csőcsonk lezárásával nem tudták megtenni. A művelet három hónap után mégis sikerrel járt és immár nem ömlött tovább az olaj a tengerbe. A robbanást követő órákban több tízezer köbméternyi nyersolaj szivároghatott a tengerbe. A hivatalos becslések a robbanást követően átlagosan napi 9 900 köbméternyi olajnak a tengerbe ömlésével számoltak. A szivárgás mértéke június 15-ére, amikor sikerült végre lezárni a csővezetéket, mintegy 8 400 köbméternyire csökkent naponta, ahogyan a szénhidrogént tápláló ömlengők fokozatosan kimerültek[6]. Az olajszennyezés elől amennyire lehetett, sikerült megvédeni a partokat és a Mississippi deltáját. Minden erőfeszítés ellenére azonban a tengervíz, a tengerpart és a tengerfenék iszapja így is hatalmas területen szennyeződött be olajjal. A Deepwater Horizon által okozott ökológiai katasztrófa az eddigi legnagyobb olajszennyezés volt a világon.

Kép forrása: http://www.boston.com/bigpicture/2011/04/gulf_oil_spill_one_year_later.html

A végső vizsgálatok a betonozás során elkövetett hiányosságokban látták a fúrótorony felrobbanásának fő okát[7]. A BP a vizsgálat eredményén felbátorodva 2012 január elején beperelte a Halliburtont, hogy visszaszerezze a takarítási és helyreállítási munkálatokért kifizetett mintegy 34 milliárd dolláros kiadásait[8]. A tanulság talán az lehet, hogy az ellenőrző hatóságoknak határozottabban és szigorúbban kellene fellépniük. Még ha a vizsgálat, vagy a per a Halliburtonre hárítja is a végső felelősséget, 2010 áprilisában elegendő hibát találtak ahhoz, hogy a kitermelést le lehessen állítani. A hiányosságok kijavítása, és egy újabb ellenőrzés során fény derülhetett volna a betonozási, illetve esetleges további hibákra is. A hatóságok határozottabb fellépése 2010 áprilisának közepén, az emberi életek és a természeti értékek megvédésén túl hatalmas veszteségtől és költségektől kímélte volna meg a BP-t és az Egyesült Államokat egyaránt. A BP a veszteségét azonban a Halliburtonnal szembeni kártérítési per révén minimalizálni tudja. A BP felelőtlensége ellenére tehát nem szenved komoly anyagi hátrányt, így nem kell drasztikus következtetéseket levonnia a biztonságra vonatkozóan, ahogyan azt eddig sem tette. Továbbra se higgyünk tehát Bob Dudley vezérigazgatónak, a BP weboldalán tett részvénynyilvánításba burkolt reklámszlogenjének[9].

---

[1] A Wall Street Journal 2010. május 10-én megjelent cikkében, a Minerals Management Service adataira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy 2008 és 2010 között a Mexikói-öbölben történt olajfúró torony balesetek 73 százalékáért a Transocean volt a felelős. Forrás: http://online.wsj.com/article/SB10001424052748704307804575234471807539054.html Letöltés: 2012. 04. 20.

[2] A BP által használt kitörésgátlók harmadáról már 2001-ben megállapították, hogy nem felelnek meg az előírásoknak, valamint, hogy a vállalat rendszeresen megszegte a karbantartási és biztonsági előírásokat. Forrás: Bakan, Joel: the Corporation. Beteges hajsza a pénz és a hatalom után. Független Média Kiadó, Budapest, 2005., 89-93.

[3] A baleset okairól szóló 2010. szeptember 8-án, a BP által kiadott első jelentés szerint, több cég, (köztük maga a BP) által elkövetett mulasztások és hiányosságok együttesen vezettek a robbanáshoz. Forrás: http://www.bp.com/liveassets/bp_internet/globalbp/globalbp_uk_english/incident_response/STAGING/local_assets/downloads_pdfs/Deepwater_Horizon_Accident_Investigation_Report_Executive_summary.pdf Letöltés: 2012. 04. 20.

[4] http://www.nytimes.com/2010/07/24/us/24hearings.html?_r=4&pagewanted=2 Letöltés: 2012. 04. 20.

[5] http://en.wikipedia.org/wiki/Deepwater_Horizon_explosion Letöltés: 2012. 04. 20.

[6] http://www.nytimes.com/2010/08/03/us/03spill.html?_r=1&fta=y Letöltés: 2012. 04. 20.

[7] http://www.boemre.gov/ooc/press/2011/press0914.htm

[8] http://www.guardian.co.uk/business/2012/jan/03/bp-sues-halliburton-over-deepwater

[9] Today marks the second anniversary of the Deepwater Horizon accident in the Gulf of Mexico. Eleven people died on April 20, 2010 and at BP our thoughts are with their families, friends and colleagues. We deeply regret the loss of their lives and we are continuing to take action to meet our commitments to the Gulf of Mexico community and to implement what we have learned worldwide. Today I have asked all of BP's people to remember the colleagues who died and to take a moment to remind ourselves of why we are continuing to work to make our company safer and stronger for the years ahead.

Bob Dudley, Group Chief Executive, BP

Forrás: http://www.bp.com/bodycopyarticle.do?categoryId=1&contentId=7052055 Letöltés: 2012. 04. 20.