A jobboldal válsága

Évek óta mást sem hallani a politikai elemzők szájából, minthogy a magyar baloldal válságban van. Ez vitathatatlan tény, amit nem pusztán a demokratikus ellenzéki pártok támogatottsági adataiból lehet levonni. Ugyanakkor, ha egy pillanatra képesek vagyunk ezeken a valóban alapvető fontosságú népszerűségi adatokon túlra tekinteni, akkor azt kell mondjuk, hogy a jobboldal ugyanolyan válságban van, mint a baloldal, ami (lévén, hogy a kormánypárt, és a legerősebb ellenzéki párt is ennek az oldalnak a reprezentánsa) Magyarország szempontjából jelenleg még inkább aggasztó.

A konzervatív pártok pusztulása.

Az FKGP jelene.

Az 1998-tól 2002-ig tartó kormánykoalíció a Fidesz és a Független Kisgazdapárt között a 2002-es parlamenti választásokon a kisgazdák megsemmisítő vereség eredményezte. Az FKGP a négy évvel korábbihoz képest 13 százalékot veszítve népszerűségéből 0,75 százalékát szerezte meg a szavazatoknak az első fordulóban. Az FKGP négy év alatt 575 402 szavazót vesztett és mindössze 42 338-at tudott megtartani[1]. A 2006-os országgyűlési választások első fordulójában a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt prominens tagjai már a Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pártjának a választási koalíciójához csatlakoztak. A magyar gazdák érdekképviseletét felvállaló, legrégebbi történelmi hagyományokkal rendelkező párt emblematikus képviselői tehát egy nyíltan antiszemita, és egy nemzeti radikális párttal karöltve igyekeztek ismét bekerülni a magyar törvényhozásba. A taktika azonban kudarcot vallott. Bár az FKGP újabban mind ambíciózusabban igyekszik újra felkerülni a politikai palettára, továbbra is csak láthatatlan szürke marhaként kóborol a ködben. A kisebbik kormánypárthoz - a Keresztény Demokrata Néppárthoz - hasonlóan statisztikailag ki nem mutatható támogatottsággal rendelkező, Független Kisgazdapárt saját erőből nem fog tudni bekerülni a parlamentbe. Mivel az FKGP esetében a támogatottságukból jelenleg nem tudunk következtetéseket levonni a jövőjükre nézve, nézzük meg, hogy a politikájuk alapján van-e okuk bízni abban.

A párt jelenlegi elnöke Hegedűs Péter 2015 június elsején jelentette meg a magyar viszonyokról és pártja jövőbeli terveiről szóló vitairatát, amelynek nem volt nagyobb visszhangja egy pusztába purcantott puli pukinál. Miközben jelenleg is lenne több tematizálható téma a magyar közbeszédben egy gazdapárt számára, az FKGP eddig nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A lassan egy évszázada elodázott és megoldatlan maradt földosztás kérdése az egyik legsúlyosabb sarokköve a magyar mezőgazdaságnak. A jelenleg zajló kormányhoz köthető érdekcsoportok[2], immár esetenként bizonyítottan jogszerűtlen[3] földszerzéseivel szemben nem képes alternatívát felmutatni. Politikai akcióik a témában az agrárminisztert ábrázoló báb Kossuth téren történő deresre húzásának performanszában nagyjából ki is merültek. Az agráriumban persze rengeteg más téma is - nem pusztán magyar, hanem uniós szinten is - folyamatosan napirenden van, gondoljunk csak a tejipari dolgozók tiltakozásaira, vagy a sertésipart érintő adócsökkentésre, melyekről a magát kisgazdának nevező párt következetesen hallgat. Az FKGP a gazdákat jobban érdeklő témák helyett igyekszik inkább olyan nagy társadalmi támogatottságú témákban véleményt formálni, mint amilyen az egészségügy helyzete, vagy az oktatási viszonyok elleni tiltakozások. Az FKGP tetszhalott állapotban történő leledzését az a szereptévesztésük okozza, hogy a szellemiségükhöz közelebb álló témák helyett tudatosan olyan populárisabb témákat igyekeznek meglovagolni, amelyeknek szakmai és civil képviselői folyamatosan igyekeznek kiköpni az ellenzéki pártok által szájukba adott zablát.

Az MDF haláltánca

A másik konzervatív értékeket valló rendszerváltó párt, amelyet bedarált a Fidesz, a Magyar Demokrata Fórum volt. A Dávid Ibolya vezette pártnak 2006-ban éppen, hogy sikerült átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Az MDF hattyúdala azzal a hangfelvétellel indult, amelyet 2008 szeptemberében hozott nyilvánosságra, a párt elnökségi-választmányára készülő Dávid Ibolya. A hangfelvételen az OTP UD Zrt. biztonsági cég vezetője, Tóth János beszélt arról Csányi Sándor bankvezérrel, hogy Tombor András vállalkozó, a párt másik jelöltjeként induló Almássy Kornél barátja lehetségesnek tartja Dávid Ibolya megfigyelését. A történet rendkívüli módon tovább bonyolódott, de valódi célját vélhetően elérte, és sikerült általa kölcsönösen lejáratni a párt két elnökjelöltjét. A 2016. március 18-án végül másodfokon is jóváhagyta a bíróság a korábbi ítélet, melyben Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is bűnösnek találta kényszerítésben[4], az MDF korábbi politikusai pedig a Kúriához fordultak jogorvoslat reményében. A botrány hatására Boross Péter, a párt korábbi miniszterelnöke 2010 januárjában kilépett a pártból, majd az év június hatodikától két és fél éven keresztül Orbán Viktor mellett dolgozott a készülő új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagjaként. Álljon itt most végezetül, mintegy a 2011. április 8-án feloszlatott Magyar Demokrata Fórum halotti beszédeként, az UD Zrt. lehallgatási-ügy hangfelvételének első pár mondata:

„Csányi: Halló.

Tóth: Szervusz, elnök úr. Tóth János vagyok.

Csányi: Szia, mi újság van?

Tóth: Zavarhatlak egy fél percre?

Csányi: Igen, elfelejtettelek felhívni.

Tóth: Nem, semmi gond. Kerestelek. A Józsi találkozott a Tombor Andrissal, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes. Igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne, valami Antall, vagy nem, Antall.

Csányi: Almássy.

Tóth: Az az, igen, igen. Ővele a Józsi találkozni fog a jövő héten, mert konkrétan ő adja meg az információigényét, hogy mit szeretne tőlünk.

Csányi: Aha, aha.

Tóth: Én meg szeretném, ha ebben állást vagy nyilván kimaradok belőle, egyértelműen nem szeretnék belefolyni semmilyen módon, sem szakmailag, se. Igyekszem a Józsit is lebeszélem majd róla, hogy ne folyjunk bele egyébként se, ha te nem kéred valami indoknál fogva.

Csányi: Hát.. Figyelj ide, kedden átgondolom még és beszéljünk. Kedden délután, jó?

Tóth: Jó, jó.

Csányi: Találkozni mindenképpen.

Tóth: Jó, persze, hát mindenképen elmegy, azt én is javasoltam neki, csak hogy utána hogyan tovább, hogy kihátráljunk, vagy, hogy hülyére tetessük magunkat, vagy valamit valóban csináljunk, de azt tudnom kell, hogy neked mi az álláspontod.

Csányi: Jó, beszélünk róla, Jánosom.

Tóth: Jó, szervusz, elnök úr, kellemes hétvégét! Szervusz[5].”

Tombor András jelenleg az immár Grand Tokaj néven működő, állami tulajdonban lévő borászati kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke. Tombor korábban a Mandiner.hu tulajdonrészére[6], illetve a kegyvesztetté vált Simicska Lajos tulajdonában lévő Mahirtől, botrányos és vélhetően jogszerűtlenül, elvett hirdetési koncessziókra[7] is bejelentkezett.

Új erő a jobboldalon.

A Jobbik színrelépése

2010-re tehát egyetlen szereplő maradt a Fidesz mellett a jobb oldalon, a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártja. Vona Gábor január 30-ai évadnyitó beszédében[8] jelentette be, hogy mivel a Fidesz nem teszi lehetővé a népszavazást, a kormánypártot a saját fegyverével, vagyis egy az oktatás, az egészségügy, és a korrupció témájában tartandó nemzeti konzultációval kívánják legyőzni. A helyzet meglehetősen abszurd, és megvilágítja azt az értékrelativizmust, amely a teljes magyar politikai és társadalmi gondolkodást jellemzi. Ma már az ellenzék közül is alig vitatja valaki a rezsicsökkentés, a határon felépített kerítés, vagy a nemzeti konzultáció létjogosultságát. Miután a Jobbik képviselői folyamatosan arról beszéltek a parlamentben elfogadott számos törvény kapcsán, hogy azok valójában a jobbikos előterjesztések átvételével születtek, a párt elnöke évértékelő beszédében kijelentette, - hogy részben tehát ezen ötletek felhasználásával - a Fidesz új feudalizmust épített ki.

Az 1978-as születésű pártelnök 21 évesen alapította meg a későbbi párt elődjének tekinthető Jobboldali Ifjúsági Közösséget[9]. Vona 2001-ben belépett a Fideszbe, a következő évben pedig Orbán Viktor meghívására a Szövetség a Nemzetért Polgári Körbe is. 2003-ban Vona kilépett a Fideszből és az akkoriban párttá alakult Jobbik egyik első alelnöke, 2006 novemberében pedig az elnöke lett. Láthatjuk tehát, hogy a Jobbik pártelnökét politikai pályán a Fidesz indította el, annak a kampányidőszaknak az idején, amely Orbán Viktor pártja számára demoralizáló vereséggel ért véget a 2002-es országgyűlési választásokon. A Jobbik aktivistái és a köréjük csoportosuló támogatói körök, - vélhetően a Fidesz vereségének hatására is – nem sokkal később elérkezettnek látták az időt arra, hogy új pártot kezdjenek építeni a jobb oldalon. A Fidesz tehát saját magának nevelte ki későbbi ellenzékét, és vélhetően majdani utódpártját a jobb oldalon. A döntés teljesen racionálisnak bizonyult, hiszen köztudott, hogy létezik egy markáns szélsőséges, rasszista és nacionalista tömeg a Fidesz politikai térfelén, aminek kemény magjára tömegpártként nem lehet építeni. Mostanra azonban a Jobbik is eljutott arra a pontra, hogy ahhoz, hogy centrális párttá válhasson, nyitnia kell a mérsékelt tömegek felé, Vona pedig e cél érdekében kész beáldozni pártja radikális elitjét is[10].

A jobboldal válságának okai

A Jobbik megjelenése óta eltelt 13 évben azonban sokat változott a társadalmi és politikai helyzet hazánkban. 2016-ra a Fidesz minden korábbi mércén túlnőtt a populizmus és a szélsőségek tekintetében[11]. A köz-, és a kereskedelmi médiába ölt milliárdok a legeklatánsabb példái annak, hogy a Fidesz már jó ideje valódi kormányzás helyett mindent a lakosság ellen folytatott kommunikációs offenzívával akar elérni. A legaggasztóbb jelenség a Fideszben azonban a Horthy-korszak iránt táplált túlfűtött nosztalgia[12]. Orbán Viktor miniszterelnöknek a március 15-ei nemzeti ünnepen elhangzott beszéde[13], gyakorlatilag már a fasiszta gyűlöletbeszéd kategóriáját is kimerítette azzal, hogy a nemzet egyes polgárait politikai meggyőződésük alapján alacsonyította le az állatok szintjére. A Jobbik látva tehát, hogy a Fidesz kezdi őt kiszorítani a szélsőjobbról, igyekszik a jobb oldal széléről középre húzva tömegpárttá válni, ahogyan azt a fiatal demokraták több, mint húsz évvel ezelőtt, akkor még a baloldalról indulva tették. Hiába hirdette meg a Jobbik elnöke az ellenzékből való kormányzást évadnyitó beszédében, azóta mindössze egy gyerekverő és molesztáló oktatási szakpolitikust sikerült felmutatniuk „árnyékkormányukban”, a tiszabői Menyhért Ildikó személyében[14].

Foglaljuk tehát össze, miben is rejlik a magyar jobboldal válsága. Elsőként említendő a jobboldal egypólusú mivolta, aminek a térfélen a Fidesz nem tűr meg maga mellett más konzervatív értékrendű pártot. A Jobbik nem tekinthető konzervatív értékrendű pártnak, mert - bár a pártvezetés ezt szeretné elhitetni - nem csak múltjában, de szellemiségében és politikai holdudvarában a jelenében is szélsőségesen nacionalista, populista, homofób és rasszista. A jobboldalról érkező politikai kommunikáció által sugallt üzenetek az emberek félelmeire, kapzsiságára és egyéb negatív érzelmeire játszanak és különféle társadalmi csoportok mentén igyekeznek megosztani a társadalmat. A politikai rekrutáció évek óta befagyott mindkét jobboldali pártban. Egyedül Orbán Viktor tud folyamatosan a politikusi népszerűségi rangsor élén maradni, amit kizárólag az iránta végtelenül elfogult, őt már-már vallásos hittel tisztelő híveinek köszönhet. Ezen, nagyjából egy-másfél millió főt kitevő Fidesz-hívő számára szükségtelen bármilyen valódi szakpolitikai célt megfogalmazni, nekik teljesen elegendő, ha Orbán Viktor határozott, harcos retorikáját hallhatják. Ezen hívek kifogásolhatnak akárhány meghozott döntést is, ettől még nem fognak elpártolni a Fidesztől.

Annak ellenére, hogy a teljes népesség körében a két legtámogatottabb párt együtt kétszer olyan népszerű a jobboldalon, mint a baloldali pártok együttvéve, a fragmentált baloldali pártoknál sokkal gyakrabban tűnnek fel olyan új politikusok, akik rendre nagyobb népszerűségre tudnak szert tenni annál, mint amire a pártjuk támogatottsága predesztinálná őket[15]. A jobboldallal szembeni kiábrándultságról árulkodik az is, hogy az utóbbi két évben lezajlott 13 önkormányzati képviselő-választásból csak kettőt nyert meg a Fidesz, egyet pedig a Jobbik. A Fidesz stabil népszerűségi adatai, vagy a Jobbik fiatalok körében való kedveltsége ellenére jelenleg nincs olyan párt a jobb oldalon, amelyik valóban demokratikus értékrendet vallana, illetve valós konzervatív elvi alapokon épülne fel. Egy ilyen párt iránti igény volt az, amely 2016 januárjában életre hívta a neves és elismert konzervatív értelmiségiek által titokban megalakított Eötvös József Csoportot[16], amely nyíltan kritizálja az Orbán-kormány populizmusát[17].

---

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCggetlen_Kisgazda-,_F%C3%B6ldmunk%C3%A1s-_%C3%A9s_Polg%C3%A1ri_P%C3%A1rt

[2] A második Orbán-kormány földművelésügyi minisztere, Ángyán József professzor a korábbi …..-es földtörvény miatt lépett ki a Fidesz frakcióból. Ángyán oligarchákról, illetve maffiaviszonyokról beszélt több ízben is a földosztások kapcsán.

[3] 2016. április 12-én a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ javára döntött a Kúria, amikor jóváhagyta a korábbi másodfokú bírósági ítéletet, amely megszűntette a Mező Vidék Bt. bérleti szerződését. A Kúria ezzel kimondta, hogy a két és fél évvel ezelőtt kiírt földbérleti pályázat, és az azt követő minisztériumi döntés a kishantosi biogazdaság kárára jogszerűtlen volt.

[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Demokrata_F%C3%B3rum

[5] http://index.hu/belfold/csanyimdfvs0/

[6] http://cink.hu/beszallhat-a-mandinerbe-az-ud-zrt-ugy-egyik-bizarr-sze-1686518120

[7] http://magyarnarancs.hu/belpol/nem-kizart-hogy-visszaterek-tombor-andras-a-mahir-balhe-arnyekaban-97876

[8] https://jobbik.hu/videoink/vona-gabor-evadnyito-beszede - Vona Gábor 38:30-tól beszél arról, hogy a Jobbik 2016-ban saját nemzeti konzultációt fog kezdeményezni a korrupció, az egészségügy és az oktatás kérdésében.

[9] http://www.hetek.hu/belfold/201105/a_gyongyospatas_ordog

[10]http://index.hu/belfold/2016/04/20/vona_gabor_a_radikalisok_kiszoritasarol_mar_egy_jo_ideje_erlelodott_bennem/

[11] A menekültválság kapcsán folytatott plakátkampány mellett, legaktuálisabban a vasárnapi zárva tartás hirtelen visszavonását említhetnénk az ezt célzó népszavazási kampány elkerülése érdekében.  

[12] A Szabadság tér szélén Horthy mellszobrot avatott a Jobbik, majd nem sokkal később a téren elkészült a soha fel nem avatott német megszállási emlékmű. Vitézy Dávid, a nyolcadik kerületben Tormay Cecile mellszobrot avatott, Gulyás Gergely Fidesz alelnöknek ez azonban már nem adatott meg a Donáth Györgyöt ábrázoló büszt kapcsán. A 2015. március 6-án a Fővárosi törvényszék által rehabilitált, nyilas történész, Hóman Bálint emlékművének Székesfehérvár helyett vélhetően Vácott találnak majd helyet.

[13] http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-unnepi-beszede/

[14] http://nol.hu/belfold/tiszabo-az-oktatas-tragediaja-1611043

[15] Említhetjük itt példaként az LMP társelnökét Széll Bernadettet, de még inkább a párt agrárpolitikusát Szabó Rebekát, vagy az Együtt pártját, - főként a korrupciós ügyek elleni fellépésével - tulajdonképpen egyedül a köztudatban tartó Juhász Pétert, illetve Zugló PM-es polgármesterét, Karácsony Gergelyt.

[16] Az Eötvös József Csoport tagjai között találjuk Sólyom Lászlót, Chikán Attilát, Csaba Lászlót, Urbán Lászlót. Körösényi Andrást, vagy például az ötletadó Mellár Tamást, és Jakab Andrást.

[17]http://index.hu/belfold/2016/01/22/orban_populizmusarol_beszelgetett_az_uj_konzervativ_kor_az_eotvos_jozsef_csoport/

Az európai parlamenti választások és Magyarország tíz éve az Unióban

2003. április 12-én az Európai Unióba való belépésről tartottak népszavazást Magyarországon. A 8 042 272 szavazásra jogosult választópolgár 45,62 százaléka jelent meg a választáson és 83,76 százalékuk döntött a csatlakozás mellett. 2004. május elsejével Magyarország hivatalosan is az EU tagjává vált. Az uniós csatlakozás a rendszerváltás óta lezajlott kereskedelmi, gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai folyamatok konzekvens folytatása volt.

1989-ben, a térség rendszerváltó államai közül hazánk nyitotta meg először gazdaságát a külföldi közvetlen befektetések előtt. A tőkebeáramlás egyik fő formája a privatizáció lett, mely révén 1991 és 1997 között 4,6 milliárd euró értékű beruházás valósult meg[1]. „Így végeredményben az első öt évben Magyarországra annyi külföldi tőke érkezett, mint az összes többi közép-európai országba együttvéve. Amikor pedig az eladósodottság már a pénzügyi összeomlás szélére sodorta az országot (1994/1995 fordulóján), már minden készen állt a nagy privatizációs tranzakciók megkezdésére. Így a magánosítási bevételekből törleszteni lehetett a külföldi államadósságot.[2]” 1995-ben megkezdődött az energiaszektor privatizálása, ami a négy évvel korábbi (1990 végi) 1,7 százalékról, a GDP 66 százalékára pörgette fel az adott évben a külföldi működő tőkebeáramlást, ami 2,368 milliárd eurót tett ki[3]. A külföldi működő tőke nettó állománya az uniós csatlakozás idejére 40-50 százalék körül állapodott meg és a csatlakozást követően ettől már nem tért el jelentősen, ami azt jelenti, hogy a külföldi cégek az integráció idejére már kihasították a maguk részét a magyar piacból[4].

Az elmúlt tíz évben végzett fejlesztések 97 százaléka uniós társfinanszírozással realizálódott[5]. Az uniós források felhasználása oly mértékben integrálódott a magyar költségvetésbe, hogy az állami fejlesztési tervek ezek nélkül nem valósulhattak volna meg. A lakosság leginkább abban bízott, hogy keresete közelíteni fog az uniós átlaghoz. Az egy főre jutó GDP-nek a vásárlóerő paritáson mért értékei azonban eddig nem mutattak a lakosság számára is érzékelhető változást. 2004-ben az éves nettó keresetek EU-átlagának 24 százalékát fizették ki Magyarországon, és ez az érték 8 év alatt csak egy százalékkal emelkedett[6]. Az életszínvonal emelésének tekintetében tehát Magyarország teljesített a legrosszabbul a tíz éve uniós taggá vált országok közül. Annak ellenére, hogy az európai bérekhez való felzárkózás terén a pártok az utóbbi tíz évben a legkisebb előrelépésre sem voltak képesek, a 2014-es EP-választások alkalmával is ez volt a legkedveltebb kampányszlogenjük. A magyar fizetések alacsony szintje az alapvető oka annak, hogy miért keresi 600 000 magyar külföldön a megélhetését, amelyből aztán a GDP több mint egy százalékának megfelelő összeget utalnak haza devizában. Magyarország 2004 és 2013 között megmutatkozó teljes bruttó nemzeti össztermékbeli növekményének 98 százalékát adta az ebben az időszakban Brüsszelből hazánkba érkező 15,635 milliárd euró[7]. Ezek a számok arra utalnak, hogy az uniós pénzek nélkül gyakorlatilag még a stagnálásra sem lett volna képes a magyar gazdaság. A teljes GDP növekmény illetve az EU-támogatás aránya bármelyik velünk egyidős tagállam esetében legalább 3:1, míg egyedül hazánk esetében gyakorlatilag 1:1. Hazánk a vásárlóerő paritáson számított GDP-jét, a 28 EU-tagállam átlagának, 2004. évi 63 százalékáról 2012-re 67 százalékára növelte[8]. 2011-ben bruttó nemzeti összjövedelmének arányában Magyarország jutott a legtöbb uniós anyagi forráshoz, mivel az abban az évben folyósított 4,418 milliárd eurós összeg az éves GNI 4,67 százalékát tette ki[9]. Csatlakozásunk tízedik esztendejének végére a hazánkba érkezett uniós támogatások nettó összege (vagyis a magyar befizetések levonása utáni összeg) várhatóan meg fogja haladni a 7000 milliárd forintot. A hatalmas pénzekből megvalósított infrastrukturális beruházásokon túl az ország gazdaságát azonban nem sikerült lendületbe hozni. A három kelet-magyarországi, illetve a dél-dunántúli régió továbbra is az Unió húsz legszegényebb régiója között tanyázik. 2002-ben Észak-Magyarország régiója az akkori EU-átlag 37 százalékát érte el, míg az Észak-Alföld térsége 38 százalékát hozta a 25 tagállam átlagának az egy főre jutó GDP tekintetében[10]. A 28 tagúvá bővült Unió 272 NUTS2-es régiója közül a 2011-es adatok alapján az előbbi térség három százalékot, az utóbbi pedig ötöt tudott javítani a kilenc évvel korábbi arányokon[11]. A „javulás” azonban nem számottevő, mivel a négy régió továbbra is az Unió húsz legszegényebbje között található és egyik sem éri el a 28 tagállam átlagos egy főre jutó bruttó össztermékének a felét.

  

Az uniós csatlakozás tízedik évfordulójának napján lépett hatályba az új földtörvény. Az új szabályozás meghosszabbította a külföldiek földvásárlási moratóriumát, miközben annak magyar tulajdonosai továbbra is megkapják a támogatást, még akkor is, ha nem is művelik a földet. A szabályozás ugyanakkor visszás helyzetet teremtett az állami földek újraosztásának metodikájával[12]. Annak ellenére, hogy Magyarország az agrártámogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az agráriumban még bőségesen állnak rendelkezésre területek a fejlesztésre, az új szabályozás alapján azonban ennek várhatóan nem a szövetkezeti struktúra, vagy a tudásalapú mezőgazdaság lesz a terepe. Magyarország uniós csatlakozásának jubileumát még egy szakmaiatlan és kérdéses motiváltsággal végrehajtott átalakítás árnyékolta be. A Lázár János vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség átszervezésének kudarca az uniós fejlesztési pénzek elosztása szempontjából fontos időszakban tette kockára a közösségi forrásokat.

Magyarország és az Unió viszonyában különösen az utóbbi négy évben erősödtek fel a bíráló hangok. Miközben az uniós intézmények, elsődlegesen az Európai Bizottság, folyamatosan fogalmaznak meg észrevételeket a hazánkban minden egyes szakpolitikában végrehajtott mélyreható változásokat illetően, a magyar kormány semmilyen kritikát nem hajlandó megfontolni, bár esetenként a legszükségesebb formai változtatásokat azért végrehajtja a kérdéses törvényeken. Az Orbán- kormányzat, miközben Moszkvához hasonlítja és válogatott módokon becsmérli az Uniót, azt  a tiszteletet várná el tőle, amit ő rendszerint elfelejt megadni neki. A második Orbán-kormány idején olyan rendszerszintű változtatások történtek, amelyek a társadalom, a gazdaság és az intézményrendszer minden területére kiterjedtek. Miközben a magyar kormány folyamatosan sérelmezte az e tekintetben őket ért kritikákat, a brüsszeli intézmények csak nagyon kevés esetben tudták megvédeni az európai jogrend alapján a magyar állampolgárokat saját kormányuktól. Így tehát nem sikerült megakadályozni, hogy 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyontól fosszák meg a lakosságot és egy fenntarthatatlan nyugdíjrendszert hozzanak létre. Nem sikerült megakadályozni, hogy a miniszterelnök milliárdokért 5000 fős stadiont építsen 1500 lelkes szülőfalujában található háza mellett. Miközben Felcsút polgármestere négy év alatt a semmiből az ország 85. leggazdagabb embere lett, a kormányszócsővé silányított közszolgálati médiában csak az ellenzéki vagyongyarapodásokról hallani. Az új médiatörvény és a Médiahatóság felügyelete szintén számos kívánni valót hagy maga után a szakma részéről. A közszférában a kétmillió forint fölötti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó, vagy a 65 év feletti bírák kényszernyugdíjazása, illetve a peres ügyek indoklás nélküli áthelyezése voltak azon legemlékezetesebb törvények, amelyek kapcsán az Uniónak sikerült az európai jogrenddel azonos mederbe visszaterelni a magyar jogalkotást.  Eközben az Orbán-kabinet az őt ért kritikákat folyamatos csúsztatásokkal a magyar nemzetet, érdekeket és szuverenitást ért támadásokként próbálták meg beállítani.

Miközben a magyar sajtó és a közvélemény a kormány EU-val szembeni kritikáitól hangos, az európai parlamenti választások megmutatták, hogy a honfitársainknál jobb sorssal megáldott uniós állampolgárok viszonya is egyre hektikusabbá vált a Közösséggel kapcsolatban. Az európai parlamenti választások május 22-től 25-éig tartottak. A briteknél vette kezdetét a szavazás, amelyet 36 százalékos részvétel mellett, 27,5 százalékos eredménnyel a függetlenségpárti és bevándorlás ellenes UKIP nyert[13], amelynek a brit választási rendszer miatt még parlamenti képviselete sincs hazájában. Nigel Farage pártjának képviselői, öt évvel ezelőtti eredményüket csaknem megduplázva, országuk 73 képviselői helyéből 24-et foglalhatnak el a függetlenek között. A La-Manche csatorna túloldalán is az Unióból való kiválás mellett agitáló párt végzett az élen. A Marine Le Pen vezette Front Nationalnak a választók negyede szavazott bizalmat az unió törvényhozásában, így ez a párt lett a legerősebb francia földön.

·         Az unió három legnagyobb és legerősebb állama közül egyedül a németeknél nem törtek előre az unióellenesek. A kormányzó CDU/CSU 35,3 százalékkal tudott győzni, míg az SPD 6,5 százalékot erősödve 27,3 százalékot ért el. A zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) a szavazatok tizedét gyűjtötték be (10,7%), míg a Die Linke 7,4, a tavaly alakult Alternative für Deutschland (AfD) pedig 7 százalékot értek el[14]. Az AfD egy speciális euroszkeptikus pártnak tekinthető, amely első sorban a közös fizetőeszközt szeretné megszűntetni, mert véleménye szerint az elszegényíti a nem versenyképes tagállamokat és ezzel gátolja az integrációt. A német neonáci NPD egy százalékos eredménye is ért egy mandátumot az európai parlamentben. Ahogyan az várható volt a neonácik a legerősebb eredményt egyébként Görögországban érték el. Az XA (Arany Hajnal) két képviselőt küldhet a brüsszeli parlamentbe, köszönhetően a görög választók 9,3 százalékának.

·         A Geert Wilders vezette, bevándorlás és EU-ellenes holland Szabadság Párt (Partij voor de Vrijheid) 13,2 százalékos támogatottsággal a harmadik helyen végzett hazájában és alig két százalékkal maradt el a szociálliberális Demokraten66 (15,4%) illetve a kereszténydemokrata CDA (15%) mögött[15]. A jelenlegi kormánykoalíciót alkotó VVD-re és a PvdA-ra együttesen mindössze 21,3 százaléka szavazott a választáson megjelenteknek (37%). A holland választóknál arányaiban kétszer többen kívánták védeni hazájukat a bevándorlóktól Dániában, ahol a Dansk Folkeparti a leadott szavazatok 26,6 százalékának elnyerésével fölényes győzelmet aratott[16].

Az Európai Néppárt frakcióját erősítő pártok 13 tagállamban végeztek az élen. Írországban, Spanyolországban, Németországban, Lengyelországban és Magyarországon a nagyobbik kormánypárt tudta megszerezni a legtöbb szavazatot. Ausztriában ugyanakkor a jobbközép néppárt a kormány kisebbik tagjaként aratott győzelmet a nagyobbik koalíciós partner, a szociáldemokraták felett. Az ÖVP 27,3 százaléka ugyanúgy 5 mandátumot ért az osztrákoknak, mint az SPÖ három százalékkal gyengébb teljesítménye. Az FPÖ-re a választók egyötöde (19,7%) szavazott, négy osztrák nemzeti radikális képviselőt juttatva ezzel az európai törvényhozásba.

Szlovéniában a 2011-es parlamenti választásokon berobbanó Pozitivna Slovenija (PS) akkori 28,51 százalékos eredményéhez képest negatívabbat aligha érhetett volna el, hiszen mindössze a szavazatok 6,2 százalékát tudta begyűjteni. Ez azt jelenti, hogy a szlovén miniszterelnököt és a ljubjanai polgármestert adó kormánypártnak nem lesz képviselete az európai parlamentben. Az ország 8 európai parlamenti mandátumából 5-öt szereztek meg az Európai Néppárt frakciójához csatlakozó szlovén pártok (SDS - 3, NSi-SLS koalíció 1-1).

A részvételi arány az európai parlamenti választásokon az egykori szocialista államokban volt a legalacsonyabb. Lengyelországban 22,7, Szlovéniában pedig mindösszesen 21 százaléka járult a választóknak az urnák elé. Csehországban a szavazati joggal rendelkezőknek csupán 19,5 százaléka kívánt élni e jogával az EP-választásokon. A szlovák választópolgárok 13 százalékos részvétele pedig az összes tagország közül magasan a legalacsonyabb volt. Bár a SMER-SD 24 százalékos győzelme 4 mandátumot ér a brüsszeli parlamentben, a KDH és az SDKÚ-DS 2-2 mandátuma, a Magyar Közösség Pártja és a MOST-Híd által begyűjtött 1-1 mandátummal kiegészülve végül szintén az Európai Néppárt frakciójának a győzelmét hozta Szlovákiában. Ilyen alacsony részvételi arány, valamint a mandátumszámítások torzításai miatt az eredmény azonban vajmi keveset árul el a szlovákok Unióhoz való politikai viszonyáról. A szlovák és cseh választók kiábrándultságát és érdektelenségét a Közösség iránt azonban mindennél érzékletesebben szemlélteti a választástól való távolmaradásuk. A horvát választópolgárok negyede kívánt élni első alkalommal európai uniós szavazati jogával. A legnagyobb ellenzéki párt a jobbközép HDZ 41,4 százalékát szerezte meg a leadott szavazatoknak, ami Horvátország 11 európai parlamenti képviselői helyéből 5-nek a megszerzéséhez volt elég.

Akadtak olyan a válság által erősen megtépázott országok is amelyekben azonban a lakosság részvételi aránya meghaladta az uniós átlagot (43,1). Cipruson 44 százalékos részvétel mellett 37,7 százalékot ért el a DISY, az Európai Néppárt helyi szövetségese[17]. Ez a győzelem több mint 3 és fél százalékkal magasabb a három évvel korábbi nemzetgyűlési választásokon elért eredményüknél, és a lakosok támogatásáról biztosítja Nicos Anastasiades elnök pártját a válságkezelésben. Lettországban, a 2010 márciusában Vienotiba néven alakult liberális-konzervatív pártkonglomerátum az ország 8 európai parlamenti mandátumának a felét szerezte meg 46 százalékos győzelmével. A 2014-es európai parlamenti választások legnagyobb arányú győzelmével azonban a magyar kormánypártok büszkélkedhetnek. A FIDESZ-KDNP 51,5 százalékos győzelme bár ezúttal nem ért kétharmadot a mandátumok elosztásakor, a 21 EP-képviselői helyből 12-őt (57,1%) így is megszerzett. A második legerősebb párt a Jobbik lett, 14,7 százalékos szavazatszerzéssel, ami 3 mandátumot ér számukra Brüsszelben. Bár a FIDESZ-t nem szokták euroszkeptikus pártként definiálni, az Orbán-kormány elmúlt ciklusban mutatott viselkedése mégis inkább unió-kritikusnak, mint uniópártinak nevezhető. A Jobbik pedig minden, a kampány alatt szajkózott „nemzetek Európája” és egyéb euroszkeptikusnak hangzó szlogenje ellenére, egyértelműen EU-ellenes párt, amelynek célja, hogy Magyarország elhagyja a Közösség kereteit[18]. A 29,2 százalékos részvételi arány mellett tehát mindössze a szavazók egyharmada voksolt olyan pártra, amelyik jelenlegi formájában támogatja az uniót és annak további reformjait. A választók kétharmada pedig olyan Európai Uniót akar, ami tiszteletet ad a magyar kormánynak (nem a magyaroknak!), kritika és tanács helyett, miközben ő nem vár el semmilyen tiszteletet vagy kötelezettséget, hanem szó nélkül tűri, hogy arra és oly módon költsék a közösség pénzét, ahogyan azt éppen szeretnék a magyar döntéshozók.

Az 390 millió európai választópolgárt reprezentáló 751 EP-képviselő közül 109-en vagy euroszkeptikusok, vagy nyíltan EU-ellenesek, esetenként, neonácik, bevándorlás ellenesek, kevésbé jellemzően szélsőbaloldaliak[19]. Ez az arány az Uniót ért egyre hangosabb kritikáknak a létjogosultságát is mutatja. A megszorítások politikája sikertelennek bizonyult a válságkezelésben. Az euroszkeptikus pártok formálódó koalíciója A Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) egy fából vaskarika, mivel ezeknek a pártoknak egyetlen közös érdekük, hogy kilépjenek az unióból, azon túl azonban minden egyéb területen egymás nemzeti érdekeivel kerülnek konfliktusba. A bevándorlás és EU-ellenes szélsőséges pártok, amelyeket hazájukban a többi politikai formáció igyekszik együttes erővel kiszorítani a közéletből, az uniós fórum keretein belül most minden korábbinál erősebbek lehetnek és közösen hallathatják a hangjukat.  A bevándorlás ellenesség párosulva az EU-ellenesség ideológiájával viszont Európa végét jelenti. Miközben a feltörekvő uniós államokból érkező munkaerőt egyre inkább korlátozni kívánják ezek a pártok, tagjaik között tobzódnak az egykori bevándorlók leszármazottai. A kelet, illetve kelet-közép európai térség felzárkóztatása eddig sikertelen, bár némely országban vannak pozitív fejlemények e tekintetben, a korlátozások csak visszavetnék ezt a felzárkózást, miközben a gazdag államok számára továbbra is fenntartaná a lehetőséget, hogy ne küzdjenek munkaerőhiánnyal az általuk preferált területeken. Ameddig a gazdaság nem indul növekedésnek a közös fizetőeszköz továbbra sem fog magához térni. Európának következetesen kell képviselnie egy olyan közösségi irányvonalat, amely minden tagállama számára biztos receptet képes adni a fejlődésre, nem pedig az unió vezető államainak a kiszolgálására (gondoljunk például a kétsebességes Európa koncepciójára). A kelet-közép európai térség felértékelődéséhez a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus felettébb kedvezőtlen. Az európai parlamenti választások utolsó napján Ukrajnában is előrehozott nemzetgyűlési választásokat tartottak és a közös időpont nem csak szimbolikus jelentőséggel bírt. Az ukrán helyzet az unió végeit fenyegeti. Az ukrán, belarusz térség egyfajta bufferzónává alakul a posztkapitalista európai és a posztszovjet eurázsiai unió között. Ez a két ország jelenti Európa keleti határát, mert bár földrajzilag azon belül van, geopolitikailag azon kívülre szorul. A balti, lengyel, cseh, szlovák, osztrák, magyar, szerb, horvát, bolgár, román területek olyan fontos tranzit és termelő térségekké válhatnak, amelyek közül egyesekben akár polgárháborús helyzet is előállhat a jövőben.

Európának határozott és jó előre kikövezett utat kell követnie a nyelveire, hagyományaira, kultúrájára és történelmére alapozva. Ennek az európai és egyben globális olvasztótégelynek a paramétereit szigorúan tartani kell, mert különben az egész fenntarthatatlanná válik. Középtávon megindulhat egy visszarendeződés, vagy akár felbomlás. Európa globális szerepvállalása jelenleg ebbe az irányba mutat, mivel egyelőre nem sikerült olyan stabil jogi, gazdasági környezetet teremtenie minden állampolgára számára, ami elvárható lenne. A szegregáció megindult a társadalomban és a jelenlegi helyzet a középosztály kipusztításával ezt egyre erősíti. Az új tagállamoknak gazdasági téren minél gyorsabban fel kell zárkóznia a nyugati tagállamokhoz, különben a munkaerő szabad áramlása olyan nyomás alá helyezi az érintett államokat, hogy a társadalmi feszültségeket már nem lehet majd politikailag becsatornázva levezetni. Az Európát egészében, a mikro szinttől a teljes közösségig koncepcionálisan fejlesztő föderalista, decentralista szemlélet a megalakulástól fogva változatlanul a fő irányvonalat jelenti a közösségi politikában. Az unió is sokkal ellenállóbb lehet a különféle kedvezőtlen hatásokkal szemben, ha tudását, gazdaságát nem néhány központban koncentrálja. A közös pénz stabilitása is összetartó erő lehet, hiszen a monetárisan független államok saját érdekeiket tartanák elsődlegesen szem előtt a szövetség segítségre szoruló tagjainak támogatásakor, miközben a közösség érdeke az érintett tagállamok gyors és hatékony megsegítésével helyzetük mielőbbi normalizálása. Az európai unióban uralkodó szemléleteken és azokkal együtt számos intézményen kell alakítani ahhoz, hogy a módszer elsősorban sikeres és csak másodsorban legyen jövedelmező. Amikor a szabad munkaerő áramlásról vagy a bevándorlás szigorításáról esik szó, akkor a tagállami érdekek mindig másodlagossá válnak. Hiszen ha nem akarunk albán vendégmunkást, akkor hova bővítjük tovább az uniót? Ha kellenek a török orvosok, meg tanárok, akkor miért nem kellenek a török kamionsofőrök? Miért kellenek egyáltalán nekünk korrupt magyar, bolgár, politikusok, gyilkos olasz, angol maffiózók, kiváltságos holland, dán arisztokraták? - és még sorolhatnánk, hogy kik kerülnek döntési pozícióba, vagy annak közelébe nem csak nemzetállami, de uniós szinten is. A politikának meg kellene újulnia, erre kézzel fogható igény mutatkozik számos nyugat-európai országban. Európa fennmaradásának a kulcsát nem a közös hit, hanem a közös tudás rejti. A közös tudás, ami egyben Európa sokszínűségéből is fakad, a közösség mind nyitottabbá válásával egyre csak gazdagodik.

---

[1] Magyarország 1989-2009. A változások tükrében., Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2010., 32. o.

[2] Mihályi Péter: A magyar privatizáció enciklopédiája, 11. fej. A privatizáció értékelése., Pannon Egyetemi Könyvkiadó - MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest, 2010, Budapest, 2010., 2. o.

[3] Zbida Adel - Analysis of Foreign Direct Investment in Hungary - PhD. Dissertation, Szent István University, Management and Business Administration Ph.D. School, 2010., 15. o.

[4] http://www.penzvilag.info/lorant-karoly-kozgazdasz-az-europai-unios-penzszivattyurol/

[5] http://index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/

[6] http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140429-tiz-eve-leptunk-be-az-europai-uioba-tiz-abra-hogy-hova-jutottunk.html

[7] http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140429-tiz-eve-leptunk-be-az-europai-uioba-tiz-abra-hogy-hova-jutottunk.html

[8] http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&plugin=1&language=en&pcode=tec00114

[9] http://index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/

[10] http://hvg.hu/gazdasag/20050407szegenyregiok

[11] file:///C:/Users/Admin/Downloads/STAT-14-29_EN.pdf

[12] A 2014. május elsejével hatályba lépett új földtörvény kritikájáról lásd bővebben Rádai Eszter Raskó György agrárközgazdásszal készített interjúját. In: Élet és Irodalom, 2014. május 9., 3-4. o.

[13] http://www.bbc.com/news/events/vote2014/eu-uk-results

[14] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-de-2014.html

[15] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-nl-2014.html

[16] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-dk-2014.html

[17] http://www.results-elections2014.eu/en/country-results-cy-2014.html

[18] „Tagok legyünk vagy szabadok” matricák a képviselők laptopján, uniós zászlók égetése, ablakon kidobálása, népszavazás kiírásának szándéka a tagságról.

[19] http://www.bbc.com/news/events/vote2014/eu-election-results