Együtt 2014

2012. október 23-án nyilvánosan megalakult az Együtt 2014 választói mozgalom, melynek célja egy olyan széleskörű összefogás megteremtése, amellyel lehetőség szerint kétharmados többséggel sikerülne leváltani a második Orbán-kormányt.

Induljunk tehát ki azon irányelvekből, melyeket az Együtt 2014 mozgalmat összekovácsoló három szervezet, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Facebook csoport (Milla), illetve a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány vezetői fogalmaztak meg. Az Együtt 2014 Választói Mozgalom elvi, erkölcsi alapvetésének Preambulumában „a változást akaró, demokrata hazafiak és az őket képviselő politikai szervezetek minden korábbinál szélesebb összefogására”[1] szólít fel, a 2010-től kiépült rezsim eltörlése érdekében. Ahhoz hogy a kétharmados FIDESZ-KDNP többséggel megszavazott törvényeket, illetve magát az Alaptörvényt sikerüljön újra kodifikálni, egy következő kormánynak szintén ilyen arányban kell majd megtöltenie a 199 fővel összeülő új országgyűlés patkóját a másik oldalról, a jelenlegi kormánypártokkal és a Jobbikkal szemben. A Jobbikkal való együttműködést teljes biztonsággal ki lehet zárni a jelenleg formálódó parlamenten kívüli ellenzéki csoport részéről, és természetesen a jobboldali radikálisok oldaláról sincs igény a társulásra. A többi ellenzéki párton belül akkor tehát miért okoz ekkora dilemmát az Együtt 2014 mozgalom mellé való felsorakozás, merülhet fel joggal a kérdés. A demokratikus ellenzéki pártok közül, az Együtt 2014 választói mozgalmához való csatlakozás ügyét először az LMP vitte kenyértörésig november 17-18-ai kongresszusa alkalmával. Az LMP csillebérci gyűlésén 84 küldött 62 ellenében, 11 tartózkodása mellett döntött arról, hogy a párt nem csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz, ugyanakkor bármilyen további együttműködésre nyitottak a szerveződéssel. Az LMP-t a társulás kérdésében leginkább Bajnai Gordon személye oszthatta meg, akinek a Gyurcsány-kormányban betöltött szerepét Schiffer András illette éles kritikával. A párt frakcióvezetője, Jávor Benedek és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, olyannyira nem tudták elfogadni a delegáltak többségi döntését, hogy bejelentették lemondásukat. Várhatóan ugyanilyen, a mozgalomhoz való csatlakozást kizáró, de az azzal való együttműködésre nyitottnak maradó, salamoni döntésre fog jutni az MSZP is saját kongresszusán. A Milla egyértelműen kinyilvánította[2], hogy nem kíván együttműködni az MSZP-vel, illetve annak (utolsó előtti) volt miniszterelnökének utódpártjával a Demokratikus Koalícióval (DK) sem. A DK-val szemben Juhász Péter részéről megfogalmazott komoly aggályok ismeretében érthető, hogy Gyurcsány Ferenc pártjának csatlakozási szándékát miért utasította el a mozgalom. Valószínűleg ez volt a lehető legjobb döntés, Gyurcsány Ferenc személye ugyanis tömegesen riasztotta volna el a kibontakozó új választói mozgalommal szimpatizálókat.

A Horn-kormány idején meglévő kétharmados MSZP-SZDSZ kormánykoalíciót alkotó pártoknak, 2010-ben még egyszer sikerült kétharmados választási győzelmet összehozni, csak ezúttal negatív szereplésük által, ellenzékük, a Fidesz-KDNP számára. A baloldali és liberális szavazók elrettentésében, illetve saját pártjuk elleni protest szavazókká agitálásában az SZDSZ mellett leginkább Gyurcsány Ferencnek volt szerepe. A 2010-es választásokon az MSZP-től és az SZDSZ-től elpártolt választók mellett, a jelenlegi FIDESZ-KDNP kurzus politikájával egyet nem értő, baloldali, liberális és konzervatív szavazókat szeretné egy akolba összeterelni az új választói mozgalom. Az Együtt 2014 mozgalom ezen túl, várhatóan a politikából mostanra kiszorult korábbi SZDSZ[3]-es, MDF-es, MDNP-s, FKGP[4]-s, sőt akár FIDESZ[5]-es politikusok közéletbe (és reményeik szerint a politikába) történő visszaszivárgásához is kitűnő táptalaj lehet. A rendszerváltás első húsz évének emblematikus és kevésbé emblematikus politikusaival való társulásról ugyanakkor nem kizárólag programjaik alapján döntenek (ahogyan azt Bajnai Gordon állította), hanem számos szubjektív tényező alapján is. A jelenlegi demokratikus ellenzéki pártok közül ugyanakkor várhatóan egyikkel sem fogja közösen trágyázni, gyomlálni és kapálgatni kialakítandó új választói bázisnak eme tarka, üde virágoskertjét az Együtt 2014 mozgalom. A kormánnyal szembeni szavazatok maximalizálása szempontjából valószínűleg ez lenne a lehető leghatékonyabb forgatókönyv, ehhez ugyanakkor az is szükségeltetik, hogy az LMP és a DK egyaránt átlépje a parlamentbe kerüléshez szükséges öt százalékos küszöböt. A pártok számára továbbra is ez az öt százalékos küszöb jelenti az egyetlen valós kényszert az összefogásra, nem pedig az új választási törvény. A választások előtti koalíciókötési kényszer, ami az Együtt 2014-hez való csatlakozást sürgetők legnagyobb vesszőparipája, tulajdonképpen csak látszat. Amennyiben a kormány demokratikus ellenzékének bármilyen jellegű pártmanifesztumaira leadott szavazatok alapján elnyert mandátumok meghaladják a FIDESZ-KDNP és a Jobbik által begyűjtött mandátumokat, a választás a kormány bukását fogja hozni. Ebben a helyzetben ugyanis, a FIDESZ-KDNP kisebbségi kormányzása, a Jobbik esetleges támogatása mellett sem lenne képes a törvények elfogadtatására. Ugyanebben a helyzetben a demokratikus ellenzéki formációk kisebbségi kormánya, viszont joggal bízhatna a koalíción kívüli bármely párt (vagy akár független képviselő) támogatásában, a FIDESZ-KDNP-vel és a Jobbikkal szemben.

Ahogyan arra Bajnai Gordon október 23-ai beszédében is felhívta a figyelmet, szeretne nyitni a jobboldal felé is, hiszen a rezsim lebontásához szükséges kétharmad csak így érhető el. Amikor jobboldali, konzervatív és keresztény értékrendű szavazókra gondolunk, akkor a második Orbán-kormány politikájából kiábrándult egykori Fidesz szavazók tömegét kell első sorban magunk előtt látnunk. Az Együtt 2014-gyel szimpatizáló jobboldali szavazók másik csoportját, a magyar politika vásott porondjáról immár letűnt rendszerváltó pártok olyan egykori választóiban lelhetjük meg, akik jelenleg a pártoktól távolságot tartók táborát gyarapítják. A magyar választókorú népesség nagyjából felét alkotják jelenleg olyan társadalmi csoportok, akik vagy tudatosan nem szavaznak, illetve nem tudnak olyan pártról, amelyre jelenleg rábíznák a voksukat. A Medián 2012. október végi[6] felmérése szerint ebből a csoportból tudott mozgósítani, mintegy négy százaléknyit az Együtt 2014, pár hét alatt. Bár a választási hajlandóság növelésében mutatott négy százaléknyi változás valóban szignifikáns adat, ezek a „szavazók” nem jelentenek biztos pártválasztót (párt nem lévén). Azoknak a formálódó táborát, akik az Együtt 2014 megalakulása kapcsán ismét kezdenek perspektívát látni abban, hogy éljenek választójogukkal, illetve korábban FIDESZ szavazók voltak, gyorsan képesek lennének apasztani a mozgalomhoz csatlakozó ellenzéki parlamenti pártok. Az Együtt 2014 mozgalom perspektívája, a szavazóbázis tekintetében jelenleg tehát meglehetősen homályos, amit a jelenlegi demokratikus ellenzéki pártok csatlakozásukkal csak tovább ködösítenének. A meghirdetett minél szélesebb körű választói összefogáshoz tehát a jelenlegi parlamenti pártok szavazóit csak pártjaik nélkül várják tárt karokkal[7].

Juhász Péter, Bajnai Gordon és Kónya Péter 2012. október 26-án aláírták az Együtt 2014 választói mozgalom együttműködési megállapodását.

Kép forrása: http://www.egyutt2014.hu/galeria_2012_oktober_26_%E2%80%93_egyuttmukodesi_megallapodas_alairasa.html

A CÉL a rendszerváltás utáni magyar politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok meghaladása lenne. A rendszerváltás óta kormányon levő pártok által folyamatosan elhanyagolt, ezáltal a politika iránt közönyössé vált, valamint a jobboldali pártokból 2010 után végleg kiábrándult társadalmi csoportok, politikai küzdőtérbe történő beléptetésével kéne tehát az Együtt 2014-nek egy új tömegpártot megalapoznia. Ilyen ingoványos talajon a rendszerváltás óta a legszélesebb választói összefogást megalapozni felelőtlenség volna. Az Együtt 2014-nek egy új, saját szavazóbázis kiépítésén kell munkálkodnia, ahogyan az MSZP-nek, az LMP-nek és a DK-nak is egymástól függetlenül. Az Együtt 2014-nek, a következő parlamenti választásokra az összes demokratikus ellenzéki erőt összefogó koalíció, kétharmados választási győzelmének (valószínűleg csak Bajnai fejében létező) légvárát minél előbb le kéne bontani. A kétharmad a politikából kiábrándult állampolgárokat megszólító valódi programmal érhető el, nem pedig a jelenlegi demokratikus ellenzéki pártok között feszülő ellentétek kibékítésére tett, kiábrándító békítő kísérletekkel. Az Együtt 2014 mozgalom vezetőinek a kettő közül az előbbi szerepben kellene tetszelegnie, nem pedig az utóbbiért pózolva idő előtt hiteltelenné válnia.

---

[1] http://www.szolidaritas.org/files/1/alapertekek_egyutt2014_2012_novembere_formazott.pdf

[2] http://www.millamedia.hu/2012/09/20/egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert-milla-sajtokozlemeny-2012-szeptember-20/

[3] Kuncze Gábor Szabadelvű Polgári Egyesület néven új pártkezdeményt alakított. Az SZPE elnöke Kuncze Gábor, volt SZDSZ-es harcostársaival és egy ifjú titánnal ez elnökségben azon munkálkodik, hogy ismét képviselhesse a liberális szavazókat. Az SZPE honlapja: http://szabadpolgar.hu/

[4] Dr. Torgyán József is egyre lelkesebben agitál a különböző médiumokban egy új gazdapárt létrehozásának szükségessége mellett.

[5] Urbán László, a kilencvenes években a Fidesz egyik fő gazdaságpolitikai szakembere. 1998-ban Orbán Viktor alakuló kormányának pénzügyminiszter jelöltje, de végül nem ő kapja a posztot. 2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány munkáját segítve bukkan fel ismét a politika színfalai mögött. Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121109-az-ember-aki-orban-mellol-atallt-bajnaihoz.html

[6]http://hvg.hu/hvgfriss/2012.45/201245_partok_es_politikusok_nepszerusege_kozepkez#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_11_7

[7] A Medián 2012. október végén készített felmérése alapján az MSZP szavazók mintegy tíz százaléka választaná jelenlegi pártja helyett inkább az Együtt 2014 mozgalmat.

Az Orbán-kormány hibás történelemszemlélete

Anakronizmus történelmi személyeket az események későbbi kimenetele alapján megítélni, amennyiben azok nem voltak az adott történelmi helyzetben előre láthatóak. Ugyanakkor már hetven évvel ezelőtt is tudták, mit jelent a jogegyenlőség (a francia forradalom már lezajlott) és az, hogy az emberek egyenlőnek teremtettek. 

Dédapáink nyilván azzal is tisztában voltak, hogy a háborúban emberek halnak meg és annak kimenetele sokszor kockázatosabb lehet annál, mint amilyennek első látásra tűnik. Felelőtlen és becsvágyó politikusok, katonatisztek és szimpatizánsaik voltak azok, akik az ország sérelmeiért elégtételt követelve, meg akarták leckéztetni a világot a németek oldalán (nekik legalább volt ehhez szövetségesük). Az akkori vezetők nem mérlegelték kellőképpen döntéseik súlyát, és azokat rosszul hozták meg. Az ilyen ember tehát nem tekinthetők ártatlannak. A fasizmus eszméje olyan nagy formátumú magyar politikusokat is magával ragadott a korban, mint amilyen Teleki Pál volt. Természetesen az ő megítélése sem lehet egyértelműen pozitív, ugyanúgy, mint ahogyan Horthy Miklósé sem. Előbbié például a numerus clausus és a második zsidótörvény, utóbbié például a hadba lépés miatt. Kevés olyan politikus volt a korban, aki józanul fel tudta mérni az ország helyzetét és kilátásait, ők voltak azok, akik el akarták kerülni, hogy az országot belevezessék egy újabb vérzivataros háborúba. Egy ország nem egy dinnyehéj a Dunán, nem sodródik sehova, hanem vezetői és állampolgárai döntései vezetik keresztül a történelmi korokon.

Jogilag érthető és védhető lenne Bárdossy László rehabilitálása, hiszen nem egy független bíróság ítélte el. Bárdossy rehabilitálása által viszont úgy tűnhet, hogy az egykori miniszterelnököt, akinek a nevéhez a 3. zsidótörvény köthető, és aki hadat üzent nemcsak a Szovjetuniónak, de az Egyesült Államoknak is, ok nélkül ítélték halálra. Tizenegy hónapos miniszterelnökségének további eredménye, a hadba lépésen túl, a második magyar hadsereg felállítása és frontra küldése a német hadműveletek támogatására, valamint húszezer magyarországi német lakos besorozásának engedélyezése a Waffen SS számára. E néhány makacs tény, illetve azok kimenetele, alapján a miniszterelnök megítélése kevéssé lehet kérdéses. Horthy Miklós megítélésén is lehet vitatkozni, azonban tény, hogy az ő kezéhez is tapad honfitársainak vére. A tengernagy ténykedésének, vagy éppen tétlenségének eredményeként öltek meg kommunistákat, zsidókat és magyar katonákat határainkon innen és túl. Kormányzóként politikai felelőssége leginkább határozatlanságában és túlzottan németpárti elkötelezettségében érhető tetten. Magyarország hadba léptetéséért és a 2. magyar hadsereg frontra küldéséért, mint a hadsereg főparancsnokát, elsődlegesen őt terheli a felelősség.  A kiugrási kísérlet kudarca a magyar vezérkarral szembeni gyengekezűségének folyománya volt. Látens antiszemitizmus és álszent hazafiság, Horthy érdemeit bizonygatni, gazdasági, kulturális illetve egyéb tekintetben, közben pedig elhallgatni a regnálása alatt kialakított faji alapon diszkrimináló jogszabályokat, később pedig az azok alapján megvalósuló deportálásokat, vagy felmenteni őt az Etelköz visszahódítására tett tragikus kísérlet felelőssége alól.

A végtisztesség természetesen minden embert megillet, bármit is követett el életében. A művészek, „pusztán” szakmai teljesítményük, nem pedig emberi kvalitásuk alapján vállnak az adott művészeti ág kánonjának tagjaivá. Amikor azonban a kormányzati szándék szoborba önti, vagy tantervbe foglalja az adott történelmi személy emlékét, annak egész lényét állítja példaként a felnövekvő generációk elé. Kár lenne Adyt, vagy Csáthot kihagyni az irodalomoktatásból, csak azért mert életmódjukkal nem állítottak követendő példát a fiatalok elé. Ugyanilyen alapon megítélni természetesen politikai preferenciáik alapján sem szabad a művészeket. Az alapján lehet csak egyedül mérlegelni, hogy az adott művész munkássága mennyiben változtatta meg környezetét pozitív irányban. Egy adott mű szakmai megítélésén alkotójának biográfiai részletei alapvetően nem változtathatnak. A művész lélek nagyon összetett és érzékeny szövetet alkot, így sok esetben hajlamos a devianciára is. A művészek többsége alapvetően nyitott gondolkodású, mivel (tehetsége mellett) befogadó és elfogadó világnézete teszi képessé őt élményei olyan módon történő adaptálására és kifejezésére, hogy általuk gondolatokat ébresszen más emberekben. A művész szemlélete, adott történelmi helyzete és az őt odáig vezető élettörténete azok az összetevők, amik teljessé teszik számunkra, az adott művéről alkotott képünket. Radnóti Miklós bori notesze vagy Picasso Guernicája értelmezhetetlen lenne, az adott ember sorstörténete, vagy az adott történelmi helyzet ismerete nélkül.

Miért kell tehát zsákutcás politikusokat, kétes irodalmi értékkel bíró műveket felvonultató írókat normává tenni, miközben bőven akadnak még olyan történelmi személyeink, akiknek a munkássága, sem szakmailag, sem pedig emberileg nem megkérdőjelezhető, és akik ennél fogva több odafigyelést érdemelnének. A második Orbán-kormány „kultúrharca”, a tanterv teljes kontrollja, illetve a történelem és az irodalomoktatás elsorvasztása felől indul, múzeumátszervezéseken és színházbezárásokon át, egészen a stadionépítéseken túl folyik. Célja, hogy a jobboldal aktuális politikai érdekei mentén értelmezhető munkásságú magyar művészeket építsen be a nemzeti pantheonba. Miközben racionális érvek szólnak a költségek lefaragása mellett, kevés racionalitása van annak, hogy közben miért jut mégis rengeteg pénz a Hollywoodot majmoló állami magyar filmgyártásra, tucatnyi új silányabbnál silányabb köztévés műsorra, Ronald Reagan és George Bush szobrokra. Egy, a Fidesz politikai érdekei, és Orbán Viktor személyes elvárásai mentén megrajzolt ideológiához próbál a kormányzat saját társadalmat teremteni, és ez úgy tűnik, szimpatizánsai kedvére van. A második Fidesz kormány téves történelemszemléletén alapuló, két éves kultúrpolitikájának hibás, nehezen megindokolható tettei közt, néhány vállalhatót és támogathatót is találunk. Az újjáélesztett Corvin-láncot Horthy Miklós alapította 1930-ban, a Magyar Királyi Szent István-rend kitüntetést, pedig még Mária Terézia hozta létre. Azok számára, akik megkapnak valamilyen kitüntetést, nyilván az is fontos, hogy ezzel milyen körhöz csatlakoznak. A Magyar Királyi Szent István-rend jövőbeni kitüntetettjei ily módon tehát Ribbentropp és Göring marshallal egy körbe fognak tartozni. Politikai alapon persze mindig is osztogattak kitüntetéseket, és ez optimális esetben nem kell, hogy megfakítsa az ilyen megfontolások alapján is kiosztásra kerülő díjak fényét.

Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Condoleezza Rice, Ronald Reagan szobrának avatásán, 2011. június 29-én a Szabadság téren.

Ki jöhet még?

Kép forrása: http://kdnp.hu/news/felavattak-ronald-reagan-szobrat-szabadsag-teren

Az a fajta történelemszemlélet, amely nem engedi, hogy tanuljunk saját hibáinkból, és ezért egy egész korszakot megpróbál kitörölni az adott ország történelméből, nem létező kontinuitást igyekezve kiépíteni, több mint hatvan év áthidalásával, egy hibás történelemszemléleten alapul. Lehetséges, hogy egy adott sugárút korábban például Horthy Miklósról volt elnevezve, ugyanakkor viszont Bartók Béla megítélése valamivel egyértelműbb a magyar történetírás számára, és mivel a méltán világhírű, egyik legnagyobb (a magyar nyelvet is beszélő) magyar zeneszerzőnkről sok közterület nincsen elnevezve, nem lehetne ész érvekkel megindokolni, miért kéne ettől megfosztani az emlékét. Nyilván azon érv, hogy az adott közterületet 1944 előtt máshogy hívták önmagában semmit sem jelent, még akkor sem, ha a közjogi kontinuitás megszakadt a szovjet megszállással. Nincs az a korszak, amelyet a történelem szemétdombjára dobhatunk, mert minden időszak tartalmaz tanulságokat az utána következő generációk számára. Minden kor politikai vezetőinek csak akkor lenne szabad átlépniük az előző korokon, (ha a társadalommal együtt) a számára hasznos tanulságokat már levonta a maga számára és szakpolitikai döntéseit azok ismeretében hozná meg a továbbiakban.