A világ jelenleg
egyik legfontosabb nyersanyaga az olaj. Ennek nem pusztán az az oka, hogy a
közlekedésben még nem sikerült kiváltani a robbanómotoros járműveket megújuló
energiával működő járművekkel, hanem az is, hogy rengeteg termék gyártásához
használnak fel nyersolajat. A nagyjából hatezer különféle termék közül például
a tisztítószerek, a műtrágya, az orvosságok, a festékek, számos műanyag, vagy a
szintetikus gumi előállításához is elengedhetetlen alapanyagok a kőolajszármazékok.
Az olaj ára
Ahogyan a legtöbb termék árszínvonalát, úgy a nyersolajét is
a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg elsődlegesen. A kereslet
globális szinten a gazdasági fejlődés dinamikája által, míg pedig a kínálat a
kitermelés mértéke által meghatározott alapvetően. Ahhoz, hogy az olaj ára ne
szálljon el a világpiacon, a keresletnek és a kínálatnak egyensúlyban kell
állnia egymással. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság egyik legnagyobb
kárvallottjának az autóipar bizonyult, ez pedig drasztikusan visszavetette a
benzin iránti keresletet is. A globális gazdaságban az utóbbi évben a kínai
gazdasági növekedés lassulása sem találkozott az elvárásokkal. A kínálati
oldalon ugyanakkor ebben az időben tetőzött a palaolaj-kitermelési forradalom
az Egyesült Államokban, ami egy új tényezőként járult hozzá a kínálat növekedéséhez
egy olyan időszakban, amikor annak az árstabilitás érdekében éppen csökkennie
kellett volna. Az olaj kitermelésének, ezzel pedig a kínálatnak a
visszafogásában ugyanakkor az olajexportáló országok (OPEC) sem mutattak nagy
hajlandóságot. Az alacsony olajár kedvez az olajimportáló országoknak[1],
miközben az olajexportáló országok bevételei pedig apadnak tőle.
Történelmi példák
A Szovjetunió felbomlásának is az 1985-86-os olajárzuhanás volt
az egyik legfontosabb katalizátora és harminc évvel később (a szankciók
mellett) szintén az alacsony olajár okozza a korábbi nagyhatalmi státuszának
visszahódítására törekvő Oroszország számára is a legnagyobb problémát. A Közel-Keleten
Irakot, Afrikában pedig Nigériát sújtja leginkább az alacsony olajár. A
legsúlyosabban azonban Venezuelát rázta meg az áresés, ahol immár csőddel
fenyegető helyzet alakult ki. Az arab olajnagyhatalmak, úgy próbálták
csökkenteni gazdaságaik kitettségét az olajárral szemben, hogy az utóbbi években
igyekeztek csökkenteni gazdasági függésüket az olajtól. Az alacsonyan tartott
olajár ugyanakkor a terrorizmus elleni harcban is fontossá vált, hiszen az
Iszlám Állam bevételforrásai is legnagyobb részt a nyersanyag feketepiacon történő
értékesítéséből származnak.
Az fekete arany árát másodlagosan leginkább meghatározó
tényező a politika. Az 1984-85-ös Nagy-Britanniában zajló bányászsztrájk
hatására a szén iránti kereslet csökkent, az olaj iránti kereslet pedig megnőtt,
ami az üzemanyag árakat is némiképp megemelte. Az Öböl-háború idején szintén
érezhető volt az aggodalom a piacon, aminek hatására az árak ismét emelkedni
kezdtek. A korábbi válságkezelések tapasztalatainak következtében ugyanakkor a
politikai aktorokba vetett bizalomnak köszönhetően nem lett úrrá a pánik a
piacokon, így az árak már csak mérsékelten emelkedtek. Ha azonban a piaci
elvárások nem találkoznak a realitásokkal, az kritikus helyzetekben ismét
drasztikus áringadozásokhoz vezethet[2].
A spekulánsok
A piaci spekulánsok rövid távon drasztikusan képesek
megemelni az olaj árát. Mivel azonban a nyersanyag tárolása nagy költségekkel
jár, a spekulánsoknak pár hónapon belül értékesíteniük kell azt, ennél fogva
pedig hosszú távon mégis csak az alapvető piaci viszonyok határozzák meg az
olaj „valódi” értékét. A gazdasági válság előtt, relatíve magasnak számító,
száz dollár körül stabilizálódott hordónkénti olajár. - a 2014 júniusi 115
dolláros csúcsról - több mint hetvenöt százalékkal esett másfél év alatt, és
érte el a 27 dolláros hordónkénti mélypontot 2016 elejére[3].
Az olaj árának szárnyalásához az vezetett, hogy az évtizedek óta gyorsuló
globális gazdasági növekedés következtében megnövekedett olaj iránti keresletet
nem tudta lekövetni a kínálati oldal. Az ezt követő árzuhanást pedig az okozta,
hogy a kínálat növekedése a fosszilis energiahordozó tekintetében addigra
bővült a korábban elvárt mértékben, mire a gazdasági válság következtében már
megszűnt a korábbi nagy kereslet iránta. A 2015-ben beköszöntő rekord alacsony
olajárak következtében a piaci szereplők elkezdtek az áremelkedésre spekulálni,
és igyekeztek minél nagyobb készleteket felhalmozni a nyersolajból, hogy azt a
közeljövőben magasabb áron értékesíthessék. Az Egyesült Államok 2015 októberéig
a teljes tárolási kapacitásának 68 százalékát töltötte fel nyersolajjal,
illetve 72 százalékát üzemanyag etanollal[4].
Az Egyesült Államok olajtermelése 2012 óta 45 százalékkal emelkedve 2015 végére
elérte a 9,43 millió hordós napi szintet[5].
Ennek a termelés növekedésnek az eredményeként az USA napi nettó 4,6 millió
hordós üzemanyag behozatalának 78 százalékát a nyersolaj adta, miközben 4,8
millió hordós napi kivitele főként kőolaj termékekből állt[6].
Mivel az alacsony olajár érzékenyebbé tette az olajexportáló országokat a
külföldi befektetésekre, ezen országok is igyekeztek kompromisszum késznek
mutatkozni, ami végső soron tovább erősítette az USA befolyását a világban.
A szaúdi olajfegyver
Vasárnap Katar fővárosában, Dohában tartottak
csúcstalálkozót az olajexportáló országok (OPEC) vezetői. Az egyezség a
kitermelés befagyasztásáról eleve kudarcra volt ítélve, miután a világ legnagyobb
olajexportőre, Szaúd-Arábia kijelentette, hogy csak akkor lenne hajlandó
elfogadni azt, ha az összes OPEC-tagállam egyetért a döntéssel. Szaúd-Arábia
2015-ben még arra spekulált, hogy a rekord alacsony olajárak kiütik majd a
piacról a túl költséges kitermelést folytató országokat, ez azonban nem
következett be. Ezt tapasztalva a gyengébb OPEC-országok együttes fellépésének
engedve Rijád 2016 februárjában revideálta korábbi álláspontját, és hajlandónak
mutatkozott a megegyezésre a kitermelés visszafogásáról[7].
A szaúdi királyság kérésére Irán végül nem kapott meghívást az eseményre. A
szaúdi olajügyi miniszter, Ali Al-Naimi végül közvetlenül a tárgyalások előtt
állt elő azzal a kijelentéssel, hogy csak akkor hajlandóak a megegyezésre, ha
azt az összes OPEC-tagállam (tehát Irán is) elfogadja[8].
Irán azonban már előre bejelentette, hogy az országukkal szemben fennálló
szankciók feloldását kihasználva, tovább kívánja növelni a termelését. A
meghiúsult egyezség hírére az olaj ára, és a tőzsdék szerte a világon esni
kezdtek. A közös megegyezés kudarca azt jelenti, hogy az olaj árának
korrekciójára nagyjából hat hónapot várni kell, ami azzal jár, hogy a piac 2017
közepéig várhatóan nem fog tudni helyreállni[9].
Az orosz energiaügyi miniszter, Alexander Novak frusztrált nyilatkozata[10]
is azt mutatta, hogy nem kell feltétel nélkül elfogadnunk a politikus azon
állítását, mely szerint a megegyezés elmaradása nincs hatással az orosz
gazdaságra. Annak ellenére pedig, hogy Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin, vélhetően
hasonló olajárak mellett is ki fog tudni tartani 2016 folyamán is, Venezuela és
Nicolás Maduro esetében ezt már felelőtlenség lenne kijelenteni.
[1] A
legnagyobb olajimportáló államok Kína, India és Japán.
[2] David
Long ed.: Oil Trading Manual. Woodhead Publishing Limited, Cambridge, 2002, 2.3/1-2. p.
[3] http://www.bbc.com/news/business-36066256
[4] http://www.eia.gov/petroleum/storagecapacity/storagecapacity.pdf
[5] http://money.cnn.com/2016/03/01/investing/us-oil-production-near-record-opec/
[6] http://www.eia.gov/tools/faqs/faq.cfm?id=727&t=6
[7] http://uk.reuters.com/article/oil-meeting-kemp-idUKL5N17L39N
[8] http://uk.reuters.com/article/us-oil-meeting-q-a-idUKKCN0XF1JS
[9] http://oilprice.com/Energy/Energy-General/Who-Is-To-Blame-For-Doha-Failure.html
[10] https://www.rt.com/business/339990-doha-oil-freeze-novak/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése