Keresés ebben a blogban

2016. április 20., szerda

Quo vadis olajár?

A világ jelenleg egyik legfontosabb nyersanyaga az olaj. Ennek nem pusztán az az oka, hogy a közlekedésben még nem sikerült kiváltani a robbanómotoros járműveket megújuló energiával működő járművekkel, hanem az is, hogy rengeteg termék gyártásához használnak fel nyersolajat. A nagyjából hatezer különféle termék közül például a tisztítószerek, a műtrágya, az orvosságok, a festékek, számos műanyag, vagy a szintetikus gumi előállításához is elengedhetetlen alapanyagok a kőolajszármazékok.

Az olaj ára
Ahogyan a legtöbb termék árszínvonalát, úgy a nyersolajét is a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg elsődlegesen. A kereslet globális szinten a gazdasági fejlődés dinamikája által, míg pedig a kínálat a kitermelés mértéke által meghatározott alapvetően. Ahhoz, hogy az olaj ára ne szálljon el a világpiacon, a keresletnek és a kínálatnak egyensúlyban kell állnia egymással. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság egyik legnagyobb kárvallottjának az autóipar bizonyult, ez pedig drasztikusan visszavetette a benzin iránti keresletet is. A globális gazdaságban az utóbbi évben a kínai gazdasági növekedés lassulása sem találkozott az elvárásokkal. A kínálati oldalon ugyanakkor ebben az időben tetőzött a palaolaj-kitermelési forradalom az Egyesült Államokban, ami egy új tényezőként járult hozzá a kínálat növekedéséhez egy olyan időszakban, amikor annak az árstabilitás érdekében éppen csökkennie kellett volna. Az olaj kitermelésének, ezzel pedig a kínálatnak a visszafogásában ugyanakkor az olajexportáló országok (OPEC) sem mutattak nagy hajlandóságot. Az alacsony olajár kedvez az olajimportáló országoknak[1], miközben az olajexportáló országok bevételei pedig apadnak tőle.



Történelmi példák
A Szovjetunió felbomlásának is az 1985-86-os olajárzuhanás volt az egyik legfontosabb katalizátora és harminc évvel később (a szankciók mellett) szintén az alacsony olajár okozza a korábbi nagyhatalmi státuszának visszahódítására törekvő Oroszország számára is a legnagyobb problémát. A Közel-Keleten Irakot, Afrikában pedig Nigériát sújtja leginkább az alacsony olajár. A legsúlyosabban azonban Venezuelát rázta meg az áresés, ahol immár csőddel fenyegető helyzet alakult ki. Az arab olajnagyhatalmak, úgy próbálták csökkenteni gazdaságaik kitettségét az olajárral szemben, hogy az utóbbi években igyekeztek csökkenteni gazdasági függésüket az olajtól. Az alacsonyan tartott olajár ugyanakkor a terrorizmus elleni harcban is fontossá vált, hiszen az Iszlám Állam bevételforrásai is legnagyobb részt a nyersanyag feketepiacon történő értékesítéséből származnak.
Az fekete arany árát másodlagosan leginkább meghatározó tényező a politika. Az 1984-85-ös Nagy-Britanniában zajló bányászsztrájk hatására a szén iránti kereslet csökkent, az olaj iránti kereslet pedig megnőtt, ami az üzemanyag árakat is némiképp megemelte. Az Öböl-háború idején szintén érezhető volt az aggodalom a piacon, aminek hatására az árak ismét emelkedni kezdtek. A korábbi válságkezelések tapasztalatainak következtében ugyanakkor a politikai aktorokba vetett bizalomnak köszönhetően nem lett úrrá a pánik a piacokon, így az árak már csak mérsékelten emelkedtek. Ha azonban a piaci elvárások nem találkoznak a realitásokkal, az kritikus helyzetekben ismét drasztikus áringadozásokhoz vezethet[2].

A spekulánsok
A piaci spekulánsok rövid távon drasztikusan képesek megemelni az olaj árát. Mivel azonban a nyersanyag tárolása nagy költségekkel jár, a spekulánsoknak pár hónapon belül értékesíteniük kell azt, ennél fogva pedig hosszú távon mégis csak az alapvető piaci viszonyok határozzák meg az olaj „valódi” értékét. A gazdasági válság előtt, relatíve magasnak számító, száz dollár körül stabilizálódott hordónkénti olajár. - a 2014 júniusi 115 dolláros csúcsról - több mint hetvenöt százalékkal esett másfél év alatt, és érte el a 27 dolláros hordónkénti mélypontot 2016 elejére[3]. Az olaj árának szárnyalásához az vezetett, hogy az évtizedek óta gyorsuló globális gazdasági növekedés következtében megnövekedett olaj iránti keresletet nem tudta lekövetni a kínálati oldal. Az ezt követő árzuhanást pedig az okozta, hogy a kínálat növekedése a fosszilis energiahordozó tekintetében addigra bővült a korábban elvárt mértékben, mire a gazdasági válság következtében már megszűnt a korábbi nagy kereslet iránta. A 2015-ben beköszöntő rekord alacsony olajárak következtében a piaci szereplők elkezdtek az áremelkedésre spekulálni, és igyekeztek minél nagyobb készleteket felhalmozni a nyersolajból, hogy azt a közeljövőben magasabb áron értékesíthessék. Az Egyesült Államok 2015 októberéig a teljes tárolási kapacitásának 68 százalékát töltötte fel nyersolajjal, illetve 72 százalékát üzemanyag etanollal[4]. Az Egyesült Államok olajtermelése 2012 óta 45 százalékkal emelkedve 2015 végére elérte a 9,43 millió hordós napi szintet[5]. Ennek a termelés növekedésnek az eredményeként az USA napi nettó 4,6 millió hordós üzemanyag behozatalának 78 százalékát a nyersolaj adta, miközben 4,8 millió hordós napi kivitele főként kőolaj termékekből állt[6]. Mivel az alacsony olajár érzékenyebbé tette az olajexportáló országokat a külföldi befektetésekre, ezen országok is igyekeztek kompromisszum késznek mutatkozni, ami végső soron tovább erősítette az USA befolyását a világban.

A szaúdi olajfegyver
Vasárnap Katar fővárosában, Dohában tartottak csúcstalálkozót az olajexportáló országok (OPEC) vezetői. Az egyezség a kitermelés befagyasztásáról eleve kudarcra volt ítélve, miután a világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia kijelentette, hogy csak akkor lenne hajlandó elfogadni azt, ha az összes OPEC-tagállam egyetért a döntéssel. Szaúd-Arábia 2015-ben még arra spekulált, hogy a rekord alacsony olajárak kiütik majd a piacról a túl költséges kitermelést folytató országokat, ez azonban nem következett be. Ezt tapasztalva a gyengébb OPEC-országok együttes fellépésének engedve Rijád 2016 februárjában revideálta korábbi álláspontját, és hajlandónak mutatkozott a megegyezésre a kitermelés visszafogásáról[7]. A szaúdi királyság kérésére Irán végül nem kapott meghívást az eseményre. A szaúdi olajügyi miniszter, Ali Al-Naimi végül közvetlenül a tárgyalások előtt állt elő azzal a kijelentéssel, hogy csak akkor hajlandóak a megegyezésre, ha azt az összes OPEC-tagállam (tehát Irán is) elfogadja[8]. Irán azonban már előre bejelentette, hogy az országukkal szemben fennálló szankciók feloldását kihasználva, tovább kívánja növelni a termelését. A meghiúsult egyezség hírére az olaj ára, és a tőzsdék szerte a világon esni kezdtek. A közös megegyezés kudarca azt jelenti, hogy az olaj árának korrekciójára nagyjából hat hónapot várni kell, ami azzal jár, hogy a piac 2017 közepéig várhatóan nem fog tudni helyreállni[9]. Az orosz energiaügyi miniszter, Alexander Novak frusztrált nyilatkozata[10] is azt mutatta, hogy nem kell feltétel nélkül elfogadnunk a politikus azon állítását, mely szerint a megegyezés elmaradása nincs hatással az orosz gazdaságra. Annak ellenére pedig, hogy Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin, vélhetően hasonló olajárak mellett is ki fog tudni tartani 2016 folyamán is, Venezuela és Nicolás Maduro esetében ezt már felelőtlenség lenne kijelenteni.




[1] A legnagyobb olajimportáló államok Kína, India és Japán.
[2] David Long ed.: Oil Trading Manual. Woodhead Publishing Limited, Cambridge, 2002, 2.3/1-2. p.
[3] http://www.bbc.com/news/business-36066256
[4] http://www.eia.gov/petroleum/storagecapacity/storagecapacity.pdf
[5] http://money.cnn.com/2016/03/01/investing/us-oil-production-near-record-opec/
[6] http://www.eia.gov/tools/faqs/faq.cfm?id=727&t=6
[7] http://uk.reuters.com/article/oil-meeting-kemp-idUKL5N17L39N
[8] http://uk.reuters.com/article/us-oil-meeting-q-a-idUKKCN0XF1JS
[9] http://oilprice.com/Energy/Energy-General/Who-Is-To-Blame-For-Doha-Failure.html
[10] https://www.rt.com/business/339990-doha-oil-freeze-novak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése