Az 1955.
október 23-án a Dél-Vietnám államformájáról tartott népszavazás, Ngo Dinh Diem
mocskolódó kampányától átitatva és választási csalásaiban bővelkedve hozta meg
végül a köztársasági államforma diadalát, Diem számára pedig a miniszterelnöki
hivatalt, míg Bao Dai, az utolsó vietnámi császár (ur. 1926-1945) veresége (a
császár mellett tilos volt kampányolni) a monarchia restaurációjának
elutasítását jelentette. Diem, aki az Egyesült Államok feltétlen támogatását
bírta, végül nem csatlakozott az indokínai háborút (1946-54) lezáró genfi
konferencia határozatához, mely alapján 1956-ban referendumot kellett volna
tartani az ország újraegyesítéséről. Diem, saját politikai ambícióinak
alárendelve honfitársai döntési jogát, elvetette országa békés egyesítésének
lehetőségét, és úgy határozott, hogy az amerikai hatalmi ambíciókat meglovagolva
veszi fel a harcot az északi kommunistákkal. Hue városában, a Diem bábkormányát
szolgáló karhatalmi erők, 1963. május nyolcadikán kilenc buddhistát öltek meg
egy kormányellenes tüntetés alkalmával. Miután a Diem-kormányzat a Vietkongra
próbálta terhelni a felelősséget a gyilkosságokért, végleg elszabadultak az
indulatok. Míg a keresztény vallás követői a rendszer támogatását élvezték, a
buddhista hívők nem gyakorolhatták békében vallásukat és folyamatos
attrocitásoknak voltak kitéve. 1963 júliusára a hadsereg megelégelte, hogy a
miniszterelnök hatalmi ambícióinak alárendelve, saját népe ellen használják fel
őket, ezért Duong Van Minh tábornok a nacionalistákkal szövetkezve puccsot
készített elő Diem megbuktatására. Diem rendszere ekkorra már az Egyesült
Államok számára is terhessé vált, így a CIA is támogatta a puccsistákat, az
amerikai haderő, pedig biztosította őket, hogy nem fog közbeavatkozni Diem védelmében.
Ngo Dinh Diemnek egy földalatti alagúton sikerült elmenekülnie a saigoni
palotából, annak 1963. november elsejei ostroma idején. Másnap a Saigon, Cholon
városrészében található Szent Francis Xavier templomban fogták el a Ngo
fivéreket. Az őrizetbe vett Ngo Dinh Diem miniszterelnököt, fő tanácsadójának
számító öccsével Ngo Dinh Nhuttal együtt egy vasúti átkelőnél agyonlőtték. Diem
végzetesen alábecsülte az USA nagyhatalmi arroganciáját, ami az életébe került.
Diem halálhíre sokkolta Kennedyt, Henry Cabbot Lodge nagykövet azonban
gratulált a felkelőknek és azzal nyugtatta elnökét, hogy Diem halálával
lehetőség nyílt egy rövidebb háborúra. Erre persze semmi garancia nem volt,
viszont az egyértelmű, hogy Diem halálát az elnök álláspontjának megváltoztatására
kívánták felhasználni bizonyos érdekcsoportok.
1963. november
21-én este, a honolului találkozón, immár Kennedy távollétében elfogadott
273-as számú National Action Security Memorandum[1] (NASC) végleges verzióját
az elnöknek november 26-án kellett volna aláírnia Washingtonban. Mivel John
Fitzgerald Kennedy ezt már nem tehette meg, helyette alelnöke Lyndon Baines
Johnson szignálta a véglegesített 273-as számú NASC dokumentumot. Az új
nemzetbiztonsági memorandum felülírta, a korábbi 263-as számú NASC okmány irányelveit,
amely a Kennedy által 1965-re előirányzott Dél-Vietnámból történő végleges
amerikai csapatkivonás első elemeként ezer fővel csökkentette volna az
országban tevékenykedő, mintegy 16 000 amerikai katonai tanácsadó
létszámát, és helyette az Egyesült Államok fokozottabb katonai jelenlétét
irányozta elő a térségben, a kommunizmus feltartóztatása érdekében.
J. F. Kennedyt
1963. november 22-én a dallasi Elm Streeten haladó autójában ülve, helyi idő
szerint 12:30-kor érték a lövések, amelyek a halálát okozták. Negyed kettőkor, Lee
Harvey Oswaldot az East 10th Streeten igazoltatta J. D. Tippit járőr, miután a
rádión kapott személyleírás Kennedy feltételezett gyilkosáról ráillett a merénylőre.
J. D. Tippitet Oswald négy lövéssel megölte. Az esetnek a Warren Bizottság
jelentése[2] szerint, mintegy tucatnyi
szemtanúja volt. Oswaldot a rendőrgyilkosság helyszínéről a Texas Theater
irányába menekülve tartóztatták le. Elfogását követően Oswaldot a dallasi
rendőr főkapitányságra szállították. A merénylet estéjén a rendőrség épületében
tartott sajtótájékoztatón Jack Ruby is jelen volt, zsebében töltött fegyverével.[3] November 24-én délelőtt 11
óra 21 perckor éppen a rendőrség alagsorában lévő fogdából, a közeli megyei
börtönbe való átszállítását kezdték meg az elnök gyilkosának, amikor Jack Ruby
a tömegből kilépve hasba lőtte Oswaldot. Lee Harvey Oswald a kórházban életét
vesztette. Jack Ruby 1967. január harmadikán tüdőrákjának szövődménye
következtében ugyanabban a kórházban halálozott el, ahol korábban Oswald is
bevégezte.
Robert H.
Jackson, a Dallas Times Herald fotósa 1964-ben Pulitzer-díjat kapott az Oswald
lelövésének pillanatát megörökítő képért. Kép forrása: http://maimanohaz.blog.hu/2012/04/21/pulitzer_dijas_fotok_1942_2012
A J. F.
Kennedy gyilkosság az összeesküvés elméletek egyik leggazdagabb tárházává vált
az Egyesült Államok történetében. Az ilyen típusú elméletek igazolására
előszeretettel hivatkoznak az ún. Zapruder filmre[4] amely, mint az egyik
leghasználhatóbb archív felvétel a merényletről ugyanúgy segíthet eloszlatni
bizonyos kételyeket. Vannak olyanok, akik szerint a merényletben egy második, a
közeli füves dombon rejtőzködő lövész is részt vehetett. De akadnak olyan
elvetemült összeesküvés elmélet fetisiszták is, akik a limuzin sofőrje Bill
Greer mellett, az anyósülésen helyet foglaló úriember fején látható fény-árnyék
játék alapján, úgy szerették volna látni, hogy a sofőr adta le a halálos lövést
Kennedyre[5]. A merényletnek a Warren
Bizottság által elfogadott hivatalos verziója szerint Oswald volt az egyedüli
kitervelője és végrehajtója. A valóságban azonban Oswald csak egy eleme volt a
Kennedyk által képviselt politika ellen irányuló, széles körű összeesküvésnek.[6] Lee Harvey Oswald (1939-1963)
ex-tengerészgyalogosként a Szovjetunióba emigrált és egy Castro-párti csoport
tagja volt. 1963 márciusában Oswald álnéven, postán rendelte meg 6,5
milliméteres kaliberű Carcano puskáját és egy .38-as Smith & Wesson Model
10-es revolvert. 1963. április 10-e éjjelén Oswald puskájával rálőtt Edwin
Walker tábornokra, amit feleségének is elárult. Oswald egy héttel a merénylet
előtt, a feleségét zaklató FBI ügynökök tevékenységét megelégelve, a
titkosszolgálat irodájában hagyott levélben az épület felrobbantásával fenyegetőzött,
amennyiben nem hagyják békén a családját. Érthetetlen, hogy a rendőrségi
nyomozás alatt álló Oswald felügyelet nélkül tartózkodhatott, új munkahelyén, a
tankönyvraktár épületében, az elnöki felvonulás idején. Az elnöki konvoj
útvonaláról korábban pontos útvonalleírás jelent meg a sajtóban. Az elnöki
felvonulás biztosítása szakmailag nem elfogadható módon, már-már látványosan
gyenge készültség mellett zajlott.
Állítása
szerint a Warren Bizottság csak Oswald menekülésének előkészítetlenségére,
illetve kétes motivációjára nem szolgált kielégítő magyarázattal.[7] Az indítékkal kapcsolatos
kételyek ellenére a jelentés a magányos gyilkos teóriát fogadta el, amely
szerint Oswald egymaga tervelte ki és hajtotta végre a gyilkosságot. A későbbi
amerikai elnök, Gerald Ford (1913-2006), Lee Harvey Oswald életrajzának
elkészítésével segédkezett a Warren Bizottság munkájának előkészítésében.
Presidential Legacy and The Warren Commission című könyvének előszavában Ford
leírta, hogy a CIA döntő fontosságú bizonyítékokat semmisített meg, illetve
rejtett el a nyomozás során. Ford vádjai minden kétséget kizárólag valósak,
azok megalapozásában az általa 1975-ben, a CIA egyesült államokbeli tevékenységét
vizsgáló elnöki bizottság (Rockefeller Bizottság) által feltárt információk is
hasznára lehettek.
[1]
http://www.jfklancer.com/NSAM273.html
[2]
A Kennedy elnök meggyilkolásával foglalkozó elnöki bizottság 888 oldalas
jelentését 1964. szeptember 24-én nyújtották át Johnson elnöknek. Két hónappal
később 552 szemtanú vallomását is tartalmazó függelékkel ellátott kiegészítést csatoltak
a dokumentumhoz.
[3]
http://www.youtube.com/watch?v=3n9VQ-dXrwQ
[4]
Abraham Zapruder (1905-70) 8 mm-es Bell & Howell Zoomatic Director
Series Model 414 PD típusú kamerájával rögzítette a merényletet.
[5]
http://www.youtube.com/watch?v=DguBcLpWBS0
[6]
James W. Douglass: JFK and the Unspeakable. Why He Died and Why It Matters.
Orbis Books, Maryknoll, New York, 2008., p. 39-41. Forrás: http://www.maryknollsocietymall.org/chapters/978-1-57075-755-6.pdf
[7]
http://www.archives.gov/research/jfk/warren-commission-report/chapter-7.html#unanswered
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése