Anakronizmus történelmi
személyeket az események későbbi kimenetele alapján megítélni, amennyiben azok
nem voltak az adott történelmi helyzetben előre láthatóak. Ugyanakkor már
hetven évvel ezelőtt is tudták, mit jelent a jogegyenlőség (a francia
forradalom már lezajlott) és az, hogy az emberek egyenlőnek teremtettek.
Dédapáink
nyilván azzal is tisztában voltak, hogy a háborúban emberek halnak meg és annak
kimenetele sokszor kockázatosabb lehet annál, mint amilyennek első látásra
tűnik. Felelőtlen és becsvágyó politikusok, katonatisztek és szimpatizánsaik
voltak azok, akik az ország sérelmeiért elégtételt követelve, meg akarták
leckéztetni a világot a németek oldalán (nekik legalább volt ehhez szövetségesük).
Az akkori vezetők nem mérlegelték kellőképpen döntéseik súlyát, és azokat
rosszul hozták meg. Az ilyen ember tehát nem tekinthetők ártatlannak. A
fasizmus eszméje olyan nagy formátumú magyar politikusokat is magával ragadott
a korban, mint amilyen Teleki Pál volt. Természetesen az ő megítélése sem lehet
egyértelműen pozitív, ugyanúgy, mint ahogyan Horthy Miklósé sem. Előbbié
például a numerus clausus és a második zsidótörvény, utóbbié például a hadba
lépés miatt. Kevés olyan politikus volt a korban, aki józanul fel tudta mérni
az ország helyzetét és kilátásait, ők voltak azok, akik el akarták kerülni,
hogy az országot belevezessék egy újabb vérzivataros háborúba. Egy ország nem
egy dinnyehéj a Dunán, nem sodródik sehova, hanem vezetői és állampolgárai
döntései vezetik keresztül a történelmi korokon.
Jogilag
érthető és védhető lenne Bárdossy László rehabilitálása, hiszen nem egy
független bíróság ítélte el. Bárdossy rehabilitálása által viszont úgy tűnhet,
hogy az egykori miniszterelnököt, akinek a nevéhez a 3. zsidótörvény köthető,
és aki hadat üzent nemcsak a Szovjetuniónak, de az Egyesült Államoknak is, ok
nélkül ítélték halálra. Tizenegy hónapos miniszterelnökségének további
eredménye, a hadba lépésen túl, a második magyar hadsereg felállítása és
frontra küldése a német hadműveletek támogatására, valamint húszezer
magyarországi német lakos besorozásának engedélyezése a Waffen SS számára. E
néhány makacs tény, illetve azok kimenetele, alapján a miniszterelnök megítélése
kevéssé lehet kérdéses. Horthy Miklós megítélésén is lehet vitatkozni, azonban
tény, hogy az ő kezéhez is tapad honfitársainak vére. A tengernagy
ténykedésének, vagy éppen tétlenségének eredményeként öltek meg kommunistákat,
zsidókat és magyar katonákat határainkon innen és túl. Kormányzóként politikai
felelőssége leginkább határozatlanságában és túlzottan németpárti
elkötelezettségében érhető tetten. Magyarország hadba léptetéséért és a 2.
magyar hadsereg frontra küldéséért, mint a hadsereg főparancsnokát,
elsődlegesen őt terheli a felelősség. A
kiugrási kísérlet kudarca a magyar vezérkarral szembeni gyengekezűségének
folyománya volt. Látens antiszemitizmus és álszent hazafiság, Horthy érdemeit
bizonygatni, gazdasági, kulturális illetve egyéb tekintetben, közben pedig elhallgatni
a regnálása alatt kialakított faji alapon diszkrimináló jogszabályokat, később
pedig az azok alapján megvalósuló deportálásokat, vagy felmenteni őt az Etelköz
visszahódítására tett tragikus kísérlet felelőssége alól.
A
végtisztesség természetesen minden embert megillet, bármit is követett el
életében. A művészek, „pusztán” szakmai teljesítményük, nem pedig emberi
kvalitásuk alapján vállnak az adott művészeti ág kánonjának tagjaivá. Amikor
azonban a kormányzati szándék szoborba önti, vagy tantervbe foglalja az adott
történelmi személy emlékét, annak egész lényét állítja példaként a felnövekvő
generációk elé. Kár lenne Adyt, vagy Csáthot kihagyni az irodalomoktatásból,
csak azért mert életmódjukkal nem állítottak követendő példát a fiatalok elé.
Ugyanilyen alapon megítélni természetesen politikai preferenciáik alapján sem
szabad a művészeket. Az alapján lehet csak egyedül mérlegelni, hogy az adott
művész munkássága mennyiben változtatta meg környezetét pozitív irányban. Egy
adott mű szakmai megítélésén alkotójának biográfiai részletei alapvetően nem
változtathatnak. A művész lélek nagyon összetett és érzékeny szövetet alkot, így
sok esetben hajlamos a devianciára is. A művészek többsége alapvetően nyitott
gondolkodású, mivel (tehetsége mellett) befogadó és elfogadó világnézete teszi
képessé őt élményei olyan módon történő adaptálására és kifejezésére, hogy
általuk gondolatokat ébresszen más emberekben. A művész szemlélete, adott
történelmi helyzete és az őt odáig vezető élettörténete azok az összetevők,
amik teljessé teszik számunkra, az adott művéről alkotott képünket. Radnóti
Miklós bori notesze vagy Picasso Guernicája értelmezhetetlen lenne, az adott ember
sorstörténete, vagy az adott történelmi helyzet ismerete nélkül.
Miért kell
tehát zsákutcás politikusokat, kétes irodalmi értékkel bíró műveket
felvonultató írókat normává tenni, miközben bőven akadnak még olyan történelmi
személyeink, akiknek a munkássága, sem szakmailag, sem pedig emberileg nem
megkérdőjelezhető, és akik ennél fogva több odafigyelést érdemelnének. A
második Orbán-kormány „kultúrharca”, a tanterv teljes kontrollja, illetve a
történelem és az irodalomoktatás elsorvasztása felől indul,
múzeumátszervezéseken és színházbezárásokon át, egészen a stadionépítéseken túl
folyik. Célja, hogy a jobboldal aktuális politikai érdekei mentén értelmezhető
munkásságú magyar művészeket építsen be a nemzeti pantheonba. Miközben
racionális érvek szólnak a költségek lefaragása mellett, kevés racionalitása
van annak, hogy közben miért jut mégis rengeteg pénz a Hollywoodot majmoló
állami magyar filmgyártásra, tucatnyi új silányabbnál silányabb köztévés
műsorra, Ronald Reagan és George Bush szobrokra. Egy, a Fidesz politikai
érdekei, és Orbán Viktor személyes elvárásai mentén megrajzolt ideológiához
próbál a kormányzat saját társadalmat teremteni, és ez úgy tűnik,
szimpatizánsai kedvére van. A második Fidesz kormány téves történelemszemléletén
alapuló, két éves kultúrpolitikájának hibás, nehezen megindokolható tettei közt,
néhány vállalhatót és támogathatót is találunk. Az újjáélesztett Corvin-láncot
Horthy Miklós alapította 1930-ban, a Magyar Királyi Szent István-rend
kitüntetést, pedig még Mária Terézia hozta létre. Azok számára, akik megkapnak
valamilyen kitüntetést, nyilván az is fontos, hogy ezzel milyen körhöz
csatlakoznak. A Magyar Királyi Szent István-rend jövőbeni kitüntetettjei ily
módon tehát Ribbentropp és Göring marshallal egy körbe fognak tartozni.
Politikai alapon persze mindig is osztogattak kitüntetéseket, és ez optimális
esetben nem kell, hogy megfakítsa az ilyen megfontolások alapján is kiosztásra
kerülő díjak fényét.
Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Condoleezza Rice, Ronald Reagan szobrának avatásán, 2011. június 29-én a Szabadság téren.
Ki jöhet még?
Kép
forrása: http://kdnp.hu/news/felavattak-ronald-reagan-szobrat-szabadsag-teren
Az a fajta
történelemszemlélet, amely nem engedi, hogy tanuljunk saját hibáinkból, és
ezért egy egész korszakot megpróbál kitörölni az adott ország történelméből,
nem létező kontinuitást igyekezve kiépíteni, több mint hatvan év áthidalásával,
egy hibás történelemszemléleten alapul. Lehetséges, hogy egy adott sugárút
korábban például Horthy Miklósról volt elnevezve, ugyanakkor viszont Bartók
Béla megítélése valamivel egyértelműbb a magyar történetírás számára, és mivel
a méltán világhírű, egyik legnagyobb (a magyar nyelvet is beszélő) magyar
zeneszerzőnkről sok közterület nincsen elnevezve, nem lehetne ész érvekkel
megindokolni, miért kéne ettől megfosztani az emlékét. Nyilván azon érv, hogy
az adott közterületet 1944 előtt máshogy hívták önmagában semmit sem jelent,
még akkor sem, ha a közjogi kontinuitás megszakadt a szovjet megszállással.
Nincs az a korszak, amelyet a történelem szemétdombjára dobhatunk, mert minden
időszak tartalmaz tanulságokat az utána következő generációk számára. Minden
kor politikai vezetőinek csak akkor lenne szabad átlépniük az előző korokon, (ha
a társadalommal együtt) a számára hasznos tanulságokat már levonta a maga
számára és szakpolitikai döntéseit azok ismeretében hozná meg a továbbiakban.
