A harmadik Magyar Köztársaság vége

A republikanizmus szellemisége Magyarországon, a francia forradalom és az 1791-es alkotmány hatására, a 18. század végén jelent meg. II. József felvilágosult abszolutista állam- és társadalomreformjának kudarcát követően, II. Lipót uralkodása alatt, a társadalom polgári átalakulásának reformját egyre radikálisabban hirdető röpiratok, elsődlegesen a fiatal értelmiségiek körében váltak közkedvelt olvasmányokká. A magyar jakobinus mozgalom tagjai, a társadalom átalakítását rövidesen már csak az államforma megváltoztatásával látták elérhetőnek. A jakobinus mozgalomból műveltségével, szaktudásával és jellemével Hajnóczy József emelkedett ki. Hajnóczy alkotmány- és jogtörténeti tanulmányait annak reményében írta, hogy az azokban szervesülő jogi okfejtések és irányelvek, a rendi gyűlések tagjai között termékeny talajra hullnak. A magyar jakobinus mozgalom élére 1794-ben Martinovics Ignác állt. Martinovics már 1793 augusztusában lediktálta alkotmánytervezetét[1] Laczkovics Jánosnak. Ezt követően megalakították a Reformátorok Társaságát és a Szabadság és Egyenlőség Társaságát. 1794 májusában, a társaságok céljait megfogalmazó, Martinovics Ignác által szövegezett kátékban foglaltak a legkövetkezetesebben állást egy független, magyar köztársaság mellett[2]. A jakobinus mozgalom nem sokkal ezután lelepleződött. A vizsgálatok alapján a republikánus gondolatok addigra, mintegy 16 városban vertek gyökeret, és mintegy két-háromszáz elkötelezett hívet állítottak maguk mellé[3]. A mozgalom vezetőinek kivégzésével a köztársasáért folytatott küzdelmet sikerült, több mint fél évszázadra eltörölnie a hatalomnak.

1848. február 22-én Párizsban kitört a forradalom Lajos Fülöp abszolutista hatalma ellen. Két nappal később már lángolt a trón, gazdájának pedig csak, nagy nehézségek árán sikerült elmenekülnie az országból. Még aznap kikiáltották a második köztársaságot a párizsi Városházán. A francia forradalom hatására forradalmi hullám söpört végig Európán és ismét fellángoltak a köztársaságpárti érzelmek. A forradalmi hangulat március 13-ára érte el Bécset, 15-én pedig Pestet. Az V. Ferdinánd uralkodó által 1848. április 11-én szentesített sarkalatos törvények a márciusi forradalom szellemében fogalmazták meg a polgári átalakulás programját. Az áprilisi törvények tehát felváltották a rendi alkotmányt, a rendi országgyűlés helyébe pedig, a választójogi törvény alapján meghatározott választási rendszer szerint megválasztott első népképviseleti országgyűlés lépett. Magyarország államformája ezzel alkotmányos monarchia lett, egészen 1849. április 14-éig, amikor a debreceni Nagytemplomban kimondták a Habsburg-Ház trónfosztását. Kossuth, kormányzó elnökké választásával a független, magyar köztársaság defacto megvalósult ugyan, ennek de jure kinyilvánítására azonban már nem került sor. A szabadságharc leverését követően csak az 1867-es kiegyezéssel sikerült tartósan rendezni Magyarország államjogi helyzetét, ami viszont azt jelentette, hogy az osztrákoktól különálló köztársaság megvalósulásának kérdése ismét, több mint ötven évre lekerült a napirendről.

1918 októberének végén a nagyobb magyar városok utcáin felvonuló tömegek kezdték el a köztársasági államberendezkedést követelni. Október 29-én, Budapest utcáin vér nélküli forradalom vette kezdetét. A fővárosban hömpölygő tömeg és a Nemzeti Tanács követeléseinek, valamint a Nemzeti Tanácsra felesküdött katonai egységek középület foglalásainak hatására, IV Károly végül leváltotta, a Wekerle Sándor miniszterelnök helyére, egy nappal korábban kinevezett Hadik Jánost és megbízta József főherceget Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezésével. Károlyi kormánya felesküdött a Magyar Nemzeti Tanácsra, amely IV. Károly lemondását követően 1918. november 16-án kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot. A „népköztársaság” megnevezéssel akarták hangsúlyossá tenni, hogy immár olyan jogegyenlőségről van szó, amely a társadalom minden elemére ugyanúgy érvényes nem csak az arisztokratákra. A második magyar köztársaság elnökévé 1919. január 11-én Károlyi Mihályt nevezték ki, akinek helyét a miniszterelnöki székben Berinkey Dénes vette át. 1919. március 21-én, a Vix-jegyzék hatására Károlyi Mihály lemondott köztársasági elnöki hivataláról. Másnap, a Károlyi hamisított aláírásával megjelent, a Tanácsköztársaság hatalomátvételéről szóló proklamációra hivatkozva, az egymással szövetségre lépő szociáldemokraták és a kommunisták puccsszerű hatalomátvételt hajtottak végre. A magyar nép (nem pedig a politikusok) követelésének hatására életre hívott köztársasági államformának első alkalommal, tehát mintegy 4 hónapnyi idő adatott a magyar történelemben.

A második világháborút követően a Magyar Királyság területén a szovjetek által irányított Szövetséges Ellenőrző Bizottság gyakorolta a legfőbb hatalmat. A SZEB felügyelete mellett november 4-én nemzetgyűlési választásokra került sor, amelyen a Tildy Zoltán vezette Kisgazdapárt szerezte meg a szavazatok 57 százalékát. A SZEB elvárásainak is megfelelve november 15-én Tildy vezetésével koalíciós kormány alakult. A Nemzetgyűlés, az 1946:I. törvénycikk elfogadásával eltörölte a királyságot és Magyarországot köztársasággá nyilvánította[4]. Másnap Tildy Zoltánt választják a második magyar köztársaság, első elnökévé. A kommunista politikusok ezt követően hozzáláttak a Kisgazda Párt szétveréséhez és a hatalom átvételének előkészítéséhez. A bűncselekmények és csalások által véghezvitt kommunista hatalomátvételt végül államjogilag az 1949. augusztus 18-án elfogadott, 1949: XX. törvénycikk kodifikálta[5]. A szovjet típusú alkotmány elfogadásával, a Magyar Köztársaság immár második alakalommal szűnt meg formailag is az ország történetében.

Az 1956-os szabadságharc alkalmával is sokan ragadtak fegyvert annak reményében, hogy Magyarország államformája ismét köztársaság legyen. Az 1956-os forradalom kezdetén, az egyetemisták által megfogalmazott követelések is sok pontban összecsengtek a márciusi ifjak 1848-as követeléseivel. Az 1956-os forradalom, és az azt követő megtorlás áldozatai emlékének adózva, került sor 1989. október 23-án, (a forradalom kitörésének harmincharmadik évfordulóján) az 1949-es alkotmányt hatálytalanító új alaptörvény (1989:XXXI. tc.) kihirdetésére és a Magyar Köztársaság kikiáltására[6]. A köztársasági államforma harmadszorra bizonyult a legtartósabbnak a magyar történelemben. A harmadik magyar köztársaság, emberi léptékkel mérve éppen csak betöltötte a felnőtt kort, amikor az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP kormánykoalíció, kétharmados parlamenti többsége révén végrehajtott alkotmányozással eddig soha nem látott gyorsasággal kezdte el leépíteni azt.

Táblacsere a soproni határátkelőnél 2011. december 28-án.

Kép forrása: http://www.mti.hu/Pages/newsinf.aspx?newsid=158276&lang=hun

A köztársasági államforma történetének e gyenge vázlata is talán elegendő ahhoz, hogy láttassa az olvasó számára, mennyire hányattatott, ugyanakkor évszázadokon át, az emberek tömegei által mennyire áhított eszmét hordoz magában az államberendezkedésnek ezen megnevezése. Bár az államforma nem predesztinál semmilyen politikai rendszert, a köztársasági államforma azonban valószínűleg mindközül, a lehető legkevesebb lehetőséget juttatja a hatalom gyakorlói számára a tömegekkel szembeni elnyomásra, talán ezért is volt éppen ez az államforma a legnépszerűbb az oly viharos huszadik századi magyar történelemben az állampolgárok körében. 2012. január elsejével, a húsvéti alkotmány életbe lépésével kivételes történelmi helyzetnek lettünk a részesei. A köztársasági elnevezést az állam hivatalos megnevezéséből, egy parlamenti demokráciában működő, demokratikusan megválasztott kormány törölte el, gyakorlatilag békeidőben, jogállami keretek között. A 2012-es alkotmány taglalásakor a történelemkönyvek elsődlegesen azt fogják megemlíteni, hogy annak hatályba lépésével az ország elnevezése Magyar Köztársaságról Magyarországra változott. Annak ellenére, hogy az államforma továbbra is köztársaság marad, az hogy az állam hivatalos megnevezésében többé már nem foglaltatik benne, mindenképpen árulkodik a kormányzat értékítéletéről.

---

[1] Matinovics Ignác alkotmánytervezete megtalálható: Benda Kálmán (szerk.): A magyar jakobinusok iratai. I-III. k., Budapest, 1952-1957., 897-908.

[2] A káték tartalmáról lásd bővebben: Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon., II. A magyar jakobinus mozgalom. 2003.
Forrás: http://www.polhist.hu/regi/koztars/index.php?fkod=11&fsz=2&fid=11#7 Letöltés: 2011. 12. 28.

[3] http://www.polhist.hu/regi/koztars/index.php?fkod=11&fsz=2&fid=11 Letöltés: 2011. 12. 28.

[4] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 2005., 600.

[5] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 2005., 601.

[6] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 2005., 612.