Keresés ebben a blogban

2014. október 14., kedd

Titkos társaságok III.

Azok az emberek, akik összeesküvéselméletekről beszélnek, két dolgot mosnak össze, az összeesküvést és az elméletet. Nem is annyira azzal van a baj, hogy egyeseknek túl élénk a fantáziája, mint inkább azzal, hogy másoknak viszont annyira gyér a képzelőereje, hogy már gondolataikban sem szabadok. Azok tehát, akik fejben sem képesek utópiákat, ideákat alkotni, mindig hátrányba lesznek azokhoz képest, akiknek nagyívű gondolataik, vakmerő vízióik vannak. Előbbiekből lesznek a követők, utóbbiakból pedig a vezetők. Összeesküvések természetesen léteznek, mégha nem is olyan formában, mint ahogyan azt esetenként leírják. Az összesküvéseket a legbefolyásosabb emberek hajtják végre, hiszen nekik van meg a szükséges hátterük ahhoz, hogy azokat titokban tudják tartani. A titkos tárgyalások, a háttéralkuk biztosítják azt, hogy a vezető politikusoknak, üzletembereknek a lehető legkevesebb váratlan helyzettel kelljen szembenézniük. Különféle előljáróink ezen megállapodások és tervek mentén tudják megtervezni szakpolitikájukat, üzletpolitikájukat, beruházásaikat. A cél a társadalom totális kontrollja, a társadalmi folyamatok maximális tervezhetősége, amihez természetesen a legmagasabb fokú ellenőrzést kell bevezetni, ehhez pedig a legalkalmasabb ürügynek napjainkban a terrorizmussal való fenyegetettség konstans fenntartása látszik.

Elgondolkodtató, hogy a legnagyobb európai monarchiák túlnyomó többsége túlélte a francia forradalmat, az 1848-as népek tavaszát és két világháborút. A demokratikus átalakulások után, amelyek arra irányultak, hogy megfosszák az arisztokratákat születési előjogaiktól, Európa tobzódik az alkotmányos monarchiákban. Amíg az uralkodó személye, mégha formálisan is fennmarad, addig természetesen a tőle függő arisztokrácia is lubickolhat a formaldehidben. A születési előjogokat ezekben az országokban tehát továbbra is sikerült megőrizniük az érintetteknek, amihez az is hozzájárult, hogy köreikben a 300-ak Bizottságának megalakulása paradigmaváltást hozott a tekintetben, hogy tagjaik az üzleti életben is mind nagyobb befolyásra tegyenek szert. De valóban csak formális ez a hatalom? A világ egyik legnagyobb és legkártékonyabb olajipari cégének a Royal Dutch Shellnek, Beatrix holland királynő (ur. 1980-2013) a tulajdonosa, akinek vagyonát a Forbes magazin 2009-ben 300 millió dollárra taksálta. Európa uralkodói közül a brit királynő továbbra is országa egyik leggazdagabb személyének számít, népszerűsége, ennek köszönhetően pedig befolyása a legnagyobb hazájában. II. Erzsébet értékét 550 millió dollárra becsülték a tavalyi évben1. Ez a szám megannyi királyi ingatlanból tevődik össze. Az angol királynő több ezer holdnyi földdel rendelkezik, birtokában van a világ legértékesebb ékszergyűjteményének és megannyi palotának, a legkülönfélébb járművek tucatjainak, részvényeknek és egyéb üzleti érdekeltségeknek, mindezek fenntartására pedig éves szinten 12,9 millió dollárnyi juttatást kap a kormányzattól. Ezen javak túlnyomó többsége természetesen nem a királynő személyes tulajdona, hanem a rangjához kapcsoltan birtokolt javai.

Miután az alkotmányos monarchiák uralkodói reprezentatív államfői szerepre lettek kárhoztatva, befolyásuk elvesztésével gyakorlatilag sikerült elérni, hogy az egykori alattvalók többé ne törekedjenek hatalmuk megdöntésére. A hagyományok ápolása természetesen kulturálisan alapvető fontosságú, ugyanakkor azok életben tartása egyre költségesebbé válik. Miközben a spanyol államadósság az egekbe szökött, a munkanélküliség pedig elérte a 24 %-ot, a spanyol uralkodó képmutató, korrupt és pazarló életvitele, közel negyven éves uralkodás után vált egyre inkább visszatetszővé honfitársai szemében2. A spanyol adófizetőknek éves szinten több mint 11 millió dollárba kerülő monarchia megmentése érdekében Juan Carlos, fia javára lemondott a trónról3. Jól látható tehát, hogy jöhet kormányválság, gazdasági krízis, pénzügyi összeomlás a királyok és királynők a helyükön maradnak, mivel deklaráltan a politika felett állnak. Vagyonukon és címeiken túl, valódi hatalommal rendelkeznek az uralkodók hazájuk hadseregeiben is, melyekben rendre magas tiszti rangokat töltenek be. A megválasztott közszolgáknak fel kell esküdniük egy olyan szuverén alaptörvényre, amely összhangban áll az adott nemzet történelmi jogaival. Az uralkodói hatalommal természetesen immár többé nem a tömegek ruházzák fel az embert, hanem az mintegy örökké alanyi jogon fog továbböröklődni aaz uralkodói famíliákban. Miközben olyan erős európai államok, mint Franciaország, Németország, vagy Olaszország formálisan is megváltak a királyságtól, Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium, Luxembourg, Spanyolország, Svédország, Dánia, Norvégia fenntartották azt. Mi lehet tehát a valódi oka annak, hogy egyes országok parlamentáris demokráciára tértek át, mások pedig megőrizték, vagy visszaállították az alkotmányos monarchiákat? Az egyik legkevésbé ismert titkos társaság, a 300-ak Bizottságának (The Committe of 300) története jobban árnyalhatja ismereteinket a tekintetben, hogy miként vészelhették át a legválságosabb időket is az európai uralkodóházak.


The Committe of 300

Viktória királynő (1819-1901) 63 évig és 7 hónapig tartó uralkodását követően Európa arisztokrata elitje elhatározta, hogy hatalma fenntartása és megerősítése érdekében szövetségre lép az üzleti elittel4. Az első ópiumháború idején Anglia Hollandiával szövetségben, a második ópiumháború idején, pedig immár az antant előfutáraként Franciaországgal és az USA-val karöltve egy alantas üzleti érdekeket szolgáló, gyilkos háborúval pecsételték meg szövetségüket. A cél eredetileg a brit világhatalom megszerzése, lett volna, amitől az uralkodó nem is állt messze akkoriban, a terv megvalósítása érdekében azonban a tengerentúli és inneni, üzleti és arisztokrata köröknek egy minden addiginál szorosabb szövetséget kellett kötnie egymással.

1891 februárjában Cecil Rhodes megalakította titkos társaságát, William T. Stead újságíróval és Reginal Baliol Brett Viktória királynő bizalmasával (VII. Edward és V. György későbbi tanácsosa) együtt5. A titkos szövetség egy Fokvárostól Kairóig terjedő afrikai brit birodalom megvalósítását tűzte ki célul. Cecil Rhodes végrendeletének értelmében 1902-ben megalakult a Rhodes Trust, amely hamarosan ösztöndíjat hozott létre annak érdekében, hogy együttműködő, új vezető elitet képezzenek. Szintén Rhodes elképzelései nyomán alakult meg a Royal Institute for International Affairs (RIIA), amely az USA politikájának a brittel való minél nagyobb összhangba hozásán munkálkodott. 1920 július 5-én tartották meg, az eredetileg British Institute of International Affairs névre keresztelt szervezet alakuló ülését. Az RIIA székhelye 1922 óta a londoni Chatam House a St. James's Square 10-es szám alatt. A Bizottság jelenlegi egyik legfontosabb szervezete a sussexi Tavistock Institute is az RIIA ellenőrzése alatt áll. Az RIIA szempontjai alapján valósult meg a Népszövetség ötlete, a szenátorok többségének alkotmányos aggályainak köszönhetően azonban az ahhoz való csatlakozást 1920. márciusában az amerikai törvényhozás 49:35 arányban elutasította6. 1921-ben New Yorkban a Rockefellerek támogatásával az RIIA mintájára megalakult a Council on Foreign Relations (CFR)7. Az USA távolmaradása ellenére az impotens Népszövetség intézménye egészen addig fennmaradt, míg annak továbbfejlesztett változata, az Egyesült Nemzetek Szervezete annak helyébe nem lépett. Az ENSZ megalakulása a világkormány irányába tett addigi legnagyobb lépés volt. Az ENSZ tagszervezeteiként alapított IMF a pénzügyi, a WTO pedig a kereskedelmi szabályozások globalizálásán kezdtek munkálkodni. Az ENSZ-nek, mint az amerikai alkotmány értelmében szuverénnek nem tekinthető szervezetnek, nemzeti adójövedelemből való támogatása alkotmányellenesnek is tekinthető, akárcsak az USA által folytatott hadiállapot nélküli háborúk a Szervezet által felügyelt országokban a történelmük folyamán, Koreától kezdve, Irakon át, Szomáliáig és így tovább8.
Az eredetileg 1904-ben Sir Edward Mountain (1872-1948) által alapított Eagle Star Group9 elnevezésű szervezet, amely a II. világháború után a Star Group nevet vette fel biztosítási, bankügyi, ingatlanügyi, szórakoztatóipari és high-tech érdekeltségekkel rendelkezik10. Egy másik jelentős csoportosulás a 300-ak bizottságának irányítása alatt az ún. kerekasztal csoport, amely a hatalomgyakorlásnak egy újfajta metodikáját fejlesztette ki céljaik elérése érdekében. A Round Table Movement-et 1909 szeptember 4-6-a között, Charles Paget (1885-1947), Anglesey hatodik márkijának Plas Newyddben (Wales) található birtokán tartott konferencián alakították meg. A Lord Alfred Milner (1854-1925) elképzelései alapján formába öntött mozgalom azzal a céllal fogta össze a különféle szervezeteket, hogy Nagy-Britannia és önkormányzó gyarmatai közötti szorosabb tárulást alakítson ki. A hírszerzés területén a Committe of 300 az MI6 védelme alatt áll11.


A Bilderberg csoport

Az 1954. május 29-31-e hétvégéjére a hollandiai Oosterbeekben található Arnhem Hotel de Bilderbergbe gyűltek össze a világ legbefolyásosabb emberei. A találkozón a lengyel származású Józef Retinger, az Európai Mozgalom alapítójának, kezdeményezésére és a holland Bernhard herceg meghívásának eleget téve jelentek meg a meghívottak. Retinger célja a találkozóval az atlanticizmus erősítése volt, mert aggodalommal töltötte el a Nyugat-Európában egyre erősödő amerika-ellenesség. Az első találkozó színhelye után csak Bilderberg csoport néven emlegetett kör minden évben találkozót szervezett valamely európai vagy észak-amerikai államban. 1955-ben, 1957-ben és 2009-ben egy éven belül két alkalommal is tartottak összejövetelt12. 1976-ban Bernhard hercegnek a Lockheed-botrányba való keveredése miatt nem tartottak találkozót.

 Kép forrása: http://en.wikipedia.org/wiki/Bilderberg_Hotel

Fontos hangsúlyozni, hogy a globalizációt, például az internetes kommunikáció (világfalu-elmélet) aspektusában lehet a technológiai fejlődés egyfajta társadalmi következményeként kialakult folyamatként értelmezni, egyéb tekintetben, például a globális tőke térhódítása, az észak amerikai és európai integrációs szervezetek fejlődése, vagy az euro-atlanti politikai és katonai kapcsolatok alakulása kapcsán, ugyanakkor a globalizációt bizonyos (elsősorban észak-amerikai és európai) vállalati, banki, politikai, katonai és titkosszolgálati körök által folytatott tevékenység folyományaként kell meghatároznunk. Bár a Bilderberg csoporton kívül számos egyéb gazdasági érdekcsoport létezik, a szervezetet a globalizáció legfontosabb aktorának kell tekintenünk. A Bilderberg csoportot minden évben, mintegy 80 állandó tagja mellett meghívott tagokkal kiegészülve, összesen nagyjából 130 ember szokta alkotni. A gyűléseken résztvevők listájának áttekintése során érzékelhetővé válik számunkra, mekkora befolyással rendelkezhet a csoport. A Bilderberg csoportot jelenleg Étienne Davignon vezeti, de legbefolyásosabb tagjának idősebb David Rockefellert tekinthetjük. A gyűléseken rendszeresen vesznek részt amerikai államtitkárok esetenként alelnökök, különféle európai államok elnökei, az F.B.I vagy a C.I.A képviselői, számos katonai vezető, valamint a világ vezető vállalatainak tulajdonosai. A legnagyobb médiumok birtokosait is a tagok között találjuk, így érthető, hogy a sajtó nyilvánossága elől, hogyan sikerült ilyen hosszú időn át folyamatosan eltitkolni a Bilderberg-találkozókon elhangzottakat, amely minden kétséget kizárólag a csoport „sikerének” egyik kulcsa. A NAFTA-szerződés például nagyrészt a Bilderberg csoport tevékenységének köszönhetően valósult meg. 1991-ben Bill Clinton, mint Arkansas szenátora tett látogatást „Bilderbergéknél”, mely alkalommal Rockefeller úr felhívta rá az elnökaspiráns figyelmét, hogy a NAFTA létrehozása a csoport egyik fő prioritása13. Clinton biztosította róla Rockefeller urat, hogy ő is támogatni fogja az Egyesült Államoknak az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz való csatlakozását, elnöki kampánya ezzel pedig zöld lámpát kapott „Bilderbergéknél”. George Bush, Carlos Salinas és Brian Mulroney 1992. december 17-én ünnepélyes keretek között aláírták a szabadkereskedelmi szerződést14, melynek az érintett országok törvényhozása általi ratifikálása és hatályba lépése előtt azonban az Egyesült Államokban és Kanadában parlamenti választásokra került sor.
A kanadai választók voltak azok, akik leginkább megvezetve érezhették magukat, miután a liberális párt színeiben induló Jean Crétien, politikai programját tartalmazó 112 oldalas ún. vörös könyvében többek között a NAFTA szerződés újratárgyalására is ígéretet tett. A programmal pártjának a kanadai parlament alsó háza képviselő helyeinek mintegy 60%-át sikerült begyűjtenie. A liberálisoknak addigi harmadik legnagyobb választási győzelmét megszerző Crétien miniszterelnök ezt követően változtatások nélkül fogadta el a NAFTA-szerződést, melyet további két kiegészítő szerződéssel bővített országa és az Egyesült Államok között. Bill Clinton megnyerte az amerikai elnökválasztást és tartva magát korábbi ígéretéhez, keresztülvitte a szerződést az amerikai törvényhozáson, majd 1993. december nyolcadikán kézjegyével látta el azt.

1 http://www.therichest.com/celebnetworth/politician/royal/queen-elizabeth-net-worth/

2 Juan Carlos, aki a WWF spanyol tagszervezetének tiszteletbeli elnöke, botswanai elefántvadászaton vett részt, napi 10 ezer euróért. A spanyol uralkodó reputációját villájának hatalmas költségű berendezése és korrupciós vádak is rombolták.

3 http://blogs.channel4.com/matt-frei-on-america/spain-monarchy-prove-worth-money/3721

4 John Coleman: Conspirators' Hierarchy: The Story Of The Committe of 300., 1991. November, 110. p.

5 Caroll Quigley: The Anglo-American Establishment, Books in Focus, New York, 1981., p. 4.

6 John Coleman: Diplomacy By Deception., Joseph Publishing Co., Carson City, Nevada, 1993. p. 4.

7 Az olajipari mágnás David Rockefeller 1970 és 1985 között volt a szervezet igazgatója, később pedig szellemi vezetője.

8 Az ezzel kapcsolatos kongresszusi kritikákról lásd bővebben: John Coleman: Diplomacy By Deception., Joseph Publishing Co., Carson City, Nevada, 1993. p. 6-12.

9 A cég nem sokkal megalakulását követően azzal szerzett hírnevet magának, hogy elutasította az elsüllyeszthetetlennek vélt Titanic biztosítását, annak első útján.

10 http://www.euroarchiveguide.org/database/archives_sourcesd_177.htm

11 A 300-ak Bizottságának egyik legismertebb szakértője, Dr. John Coleman maga is MI6 ügynök volt.

12 http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Bilderberg_meetings

13 Daniel Estulin: The True Story of The Bilderberg Group. TrineDay LLC. Walterville, Oregon, 2007., 33. p. 

14 http://en.wikipedia.org/wiki/North_American_Free_Trade_Agreement

2014. szeptember 18., csütörtök

Titkos társaságok II.

Titkos társaságokkal foglalkozó írásom első részében igyekeztem megismertetni az olvasót a két legnagyobb hagyományú, legbefolyásosabb és legkiterjedtebb rejtett szervezet kialakulásának és összefonódásának rövid történetével. A szabadkőművesség és az Illuminátusok kapcsolódási pontjait azok szimbólumai testesítik meg. A szabadkőművesség skót változatában a szervezet többi ágához képest eggyel több fokozat, vagyis összesen 33 létezik. A 33-as szám megegyezik az emberi gerincben található csigolyák számával, ami azért lényeges, mert egy ősi misztériumvallásnak megfelelően meditáció közben a Kundalini kígyó ezeken a szakaszokon kúszik felfelé, miközben az ember elér egy magasabb tudatállapotba. Az emberi elme megvilágosodása, vagy a tudomány primátusa alkotják ezen titkos szervezetek alapfilozófiáját, vannak azonban olyan titkos társaságok, amelyek összetartó ereje, a világra gyakorolt befolyásuk megőrzésének szándéka, amelyet esetenként csoportos bűnelkövetéssel pecsételnek meg.

Skull and Bones
A Yale egyetem titkos diákszervezetét 1832-ben alapították a Linonia, a Brothers in Unity és a Calliopean Society vitakörök közt az azévi Phi Beta Kappa díj odaítélése kapcsán kialakult véleménykülönbség folyományaként1. A társaságot William Huntington Russel (1809-1885) és Alphonso Taft (1810-1891) hívták életre, miután felvételüket elutasították a Phi Beta Kappa társaságba. A csoport az egyetem egyik kápolnájába szervezte találkozóit, melynek az ajtajára egy koponyát alatta két keresztbetett csonttal rajzoltak. Az egyetemi szervezet 1856-ban The Russell Trust Association néven hivatalosan is megalakult. A bonesmanek ekkor választották főhadiszállásukká a Yale egyetem campusán található, azóta legendássá vált ablaktalan épületet, a Tomb-ot2. A Skull and Bones rituálékat mindig a lehető legnagyobb biztonsági feltételek mellett tartották meg, így valóban nagyon keveset tudni a csoport berkein belül folyó tevékenységről. Évente mindösszesen 15 új tagot választottak be maguk közé az egyetem hallgatói közül, akiknek meg kellett esküdniük, hogy soha nem beszélnek a társaságról. 1876-ban a Yale egyetem diákjainak egy csoportja betört a Tombba és beszámoltak az ott látottakról. A nyugati falon egy faragott kőtábla állt, rajta négy emberi koponyával, körülötte pedig bohócsipkával, koronával, csengőkkel, matematikai eszközökkel, egy nyitott könyvvel és egy koldus tarisznyával3. A boltíves falon a következő szöveg volt olvasható: ''Wer war der Thor, wer Weiser, wer Bettler oder Kaiser?'', a boltozat alatt pedig a folytatása: Ob Arm, ob Reich, Im Tode gleich.4'' Száz évvel később az egyik tag körbevezette barátnőjét a Sírban. A hölgy egy falról mesélt, amely a tagok által zsákmányolt rendszámtáblákkal volt tele, melyek mindegyikén megtalálható volt a 322-es szám, ami a társaság legendabeli alapítója, Démoszthenész (ie. 384-322) halálának az évére utal. A Tombban található koponyákkal kapcsolatos feltevések, abból indulnak ki, hogy a szervezet minden egyes osztályának egy híres ember koponyájának megszerzésével kell demonstrálnia elkötelezettségét. Az író Howard Altmant (1960- ) állítása szerint 1989-ben egy Philip Romero nevű férfi látogatta meg, aki a nagy apacs törzsfőnök, Geronimo (1829-1909) leszármazottjának tartotta magát. Romero vádjai szerint híres ősének koponyáját Prescott S. Bush (1895-1972) 1918-ban lopta el annak oklahomabeli Fort Sill-i sírjából és vitte a Tombba5. Kathrin Day Lassila és Mark Alden Branch esszéjükben, amely a Yale Alumni Magazine 2006 május/júniusi számában jelent meg Whose Skull and Bones? címmel6, egy 1918. június hetedikén, két végzős bonesman, Winter Mead által F. Trubee Davidsonnak címzett levélre hivatkozva bizonyította a történet hitelességét. A levélben Mead arról számolt be klántársának, hogy a törzsfőnök csontjait és nyeregkürtjét elszállították a Fort Sill-i sírból és a Tombban helyezték biztonságba.
A Yale diákjaiból gondosan kiválogatott bonesmanek közé tartozott a CIA alapító tagjai közül például, Sherman Kent (1903-1986), James Angleton (1917-1987), Norman Holmes Pearson (1909-1975) és a Disznó-öböl incidenst kitervelő Richard Melvin Bissell Jr. (1909-1994) is. A fontosabb médiumok közül, a Time magazin alapítója Henry Luce (1898-1967), valamint a National Review atyja William F. Buckley Jr. (1925-2008) is a Yale egyetem leghírhedtebb titkos társaságának7 tagságát gyarapította. Az Amerikai Egyesült Államok elnökei közül William Howard Taft (1857-1930) illetve George H. W. Bush (1924- ) és fia George W. Bush (1946- ) is bonesmanek voltak, akárcsak az utóbbi ellenfeleként a 2004-es elnökválasztásokon vereséget szenvedő, 2013. február elseje óta pedig az USA külügyminiszteri tisztségét betöltő John Kerry (1943- )8. 1991-ben meghasonlást okozott a Koponya és Csontok konzervatív és reformpárti tagjai közt, hogy a szervezet úgy határozott, ezt követően nőket is felvesz tagjai közé.

Bohemian Club
A San Francisco-i Bohemian Club-ot 1872-ben újságírók, zenészek, színészek és írók alapították kulturális céllal. A szervezetnek azonban hamarosan támogatókra lett szüksége, így egyre több befolyásos üzletembert is igyekeztek megnyerni a tagság számára. A gazdag pénzemberek azonban hamarosan uralni kezdték a bohémok csoportját. Az 1800-as évek végére a Bohemian Club tagásga rendszeresen szervezett táborozásokat a San Francisco közeli erdőkbe, így próbálva meg közelebb vinni tagságát a csoport eredeti szellemiségéhez, a nem konvencionális keretek között zajló élethez. 1899-ben egy 2700 hektáros, vörösfenyőkkel tűzdelt birtokon9 tartották meg első alkalommal, az ettől kezdve rendszeressé váló, minden év júliusában két héten át tartó összejöveteleiket. Napjainkban mintegy 1500 tag vesz részt a több mint száz táborozóhellyel rendelkező ligetben. A gyűlések alkalmával a férfiak féktelen lakomákat és ivászatokat tartanak, miközben zenét hallgatnak, színdarabokat mutatnak be, illetve lehetőséget adnak a jövő (alapvetően republikánus) politikus jelöltjeinek is szónoki képességeik megcsillogtatására. A liget központi színpadán egy tó partján hatalmas fa bagolyszobor áll, amely előtt különféle rituálékat, előadásokat szoktak bemutatni. A Bohemian Club jelmondata: ''Weaving spiders come not here!'' arra utal, hogy a tagoknak a találkozókon kívül kell hagyniuk üzleti ügyeiket. 1942-ben megszegték ezt a szabályt, amikor a Manhatten-Terv beindításáról egyeztek meg a jelen lévő bohémok.
Richard Nixon a Bohemian Groveban általa tapasztaltakról eképpen nyilatkozott:
''But the upper class in San Francisco is that way (...) The Bohemian Grove that I attend, from time to time (...), but it is the the most faggy goddamned thing you could ever imagine with that San Francisco crowd that goes there. It's just terrible! I mean, I can hardly shake hands with anyone from San Francisco.10''
A Bohemian Groveban az 1980-as években történtekkel kapcsolatban azonban a pedofilia, valamint a gyerekgyilkosság vádja is felmerült. 1989. január 23-án Loran Schmit Nebraska szenátora köszönetét fejezte ki J. James Exon szenátornak annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok bankügyi bizottsága megindította az általa kezdeményezett eljárást a nebraskai Franklin Credit Unionnal szemben kétes pénzügyeik miatt11. A nebraskai szenátor gyanúja beigazolódott, és a kirobbant botrány messze túlmutatott a Lawrence E. King által igazgatott pénzügyi szervezet körein. A szenátor felkérésére Gary Caradori által folytatott nyomozás során az USA legbefolyásosabb köreiig elérő pedofil- és kábítószerkereskedelmi hálózat kezdett kirajzolódni. Caradori 1989 novemberében és decemberében három feltételezett áldozattal készített interjút12. Az érintettek Alisha Owen13, Troy Boner14 és Danny King voltak. Gary Caradori 1990. május 10-én, a Douglas megyei börtönben egy negyedik áldozattal Paul Bonaccival15 is elbeszélgetett az őt ért inzultusokról. Bonacci arról számolt be, hogy 1982 és 1986 között 2-300 úton vehetett részt, melyek során Kaliforniában, Washington D.C.-ben, De Moines-ban, Minneapolisban, Kansas Cityben, Austinban, Houstonban, Dallasban, St. Louisbanban, Miamiban, Pasadenában, Tampában, Lincolnban és Grand Islanden is megfordult.16 Egy alkalommal Bonaccit állítása szerint egy, a Bohemian Groveval megfeleltethető erdős területen szexuális aktusra késztették egy másik kiskorúval, akit azt követően kivégeztek, a teljes cselekményről pedig egy Hunter Thomson nevű férfi rendezésében videofelvétel is készült17. 1990. július 11-én hajnali három óra körül Gary Caradori Chicagóból Nebraska felé tartó kisrepülőgépe tisztázatlan körülmények között lezuhant és a balesetben a 41 éves nyomozó, valamint 8 éves kisfia Andrew életét vesztette18. Az egy évig tartó pereskedést követően az Owen és Bonacci vádjait alátámasztó két tanú visszavonta vallomását, a bíróságok pedig, bizonyítékok hiányában, hamis tanúzás vádjában bűnösnek találták és 9-27 évig terjedő börtönbűntetésre ítélték Alica Owent, aki nem volt hajlandó visszavonni a vallomását. Paul Bonaccit, bár vallomását nem vonta vissza, elmeállapotára való tekintettel19, nem ítélték el és egy korábbi gyermekmolesztálási ügye miatt töltött szabadságvesztése alól is felmentették. Larry Kinget összeesküvés, sikkasztás, hamis pénzügyi nyilvántartás bejegyzése miatt 15 éves börtönbűntetésre ítélték, valamint 1 millió dolláros kártérítés megfizetésére is kötelezték Paul Bonacci javára, amit azonban nem tudott teljesíteni20. Pedofil hálózat működtetése, illetve drogkereskedelem vádjában tehát nem találták bűnösnek a vádlottat. 1992. január 3-án Theodore L. Gunderson (1928-2011), a los angelesi FBI korábbi elnöke, levelet írt Don Stenberg nebraskai főügyésznek, amelyben felhívta annak figyelmét arra, hogy sem a Franklin Credit Unionnál, sem az Omaha Rendőrfőkapitányságon, sem pedig a Sarpy megyei sheriff irodában történt vizsgálódások és őrizetbevételek alkalmával talált pornográf felvételek ügyében nem folyt semmilyen további nyomozás21. Január 28-ai válaszlevelében Stenberg főügyész átverésnek és pletykának nevezte a magánnyomozó legtöbb állítását és felhívta rá a figyelmét, hogy a birtokában lévő információkat írásos vallomásokkal és egyéb bizonyítékokkal kell alátámasztania ahhoz, hogy azzal érdemben foglalkozzanak. Ted L. Gunderson további levélváltásai, amelyek az FBI legmagasabb szintjéig is elértek hasonló eredménnyel zárultak, hiába igyekezett állításait dokumentációkkal is alátámasztani. 1994. március 3-ával Conspiracy of Silence22 címmel a Discovery Channel a Yorkshire Television egy dokumentumfilmjét tűzte műsorára az ún. Franklin-botránnyal kapcsolatosan, aminek jogait azonban az utolsó pillanatban megvásárolták és a filmet levették a műsorról23.

1 http://query.nytimes.com/mem/archive-free/pdf?res=9802E3DB153DE433A25750C1A96F9C946297D6CF
2 Christopher Hodapp, Alice Von Kannon: Conspiracy Theories & Secret Societies for Dummies., Wiley Publishing Inc., Hoboken, NJ, 2008., 256. p.
3 John Lawrence Reynolds: Secret Societies. Their Mysteries Revealed., Key Porter Books Limited, Toronto, 2006., 209-210. p.
4 ''Ki volt a bolond, ki bölcs, ki koldus vagy császár? Akár gazdag, akár szegény holtában egyenlő.'' Ford.: VM.
5 John Lawrence Reynolds: Secret Societies. Their Mysteries Revealed., Key Porter Books Limited, Toronto, 2006., 212. p.
6 http://archives.yalealumnimagazine.com/images/issues/2006/05/Yale_Alumn_Magazine.pdf
7 A Skull and Bones mellett számos egyéb titkos társaság működik a Yale egyetem falain belül, melyek közül a legismertebbek a Scroll and Key, a Berzelius vagy a Wolf's Head.
8 Christopher Hodapp, Alice Von Kannon: Conspiracy Theories & Secret Societies for Dummies., Wiley Publishing Inc., Hoboken, NJ, 2008., 257. p.
9 A tábor területe Bohemian Grove néven vált ismertté.
10 https://www.youtube.com/watch?v=HL6cxGg6yas
11 http://www.exonlibrary.com/pdf/ic1989.pdf
12 https://archive.org/details/GaryCaradoriInterviewsOfFranklinScandalVictims
13 https://www.youtube.com/watch?v=vE8sI2raihg
14 https://www.youtube.com/watch?v=xCVbDlmpcG0
15 https://www.youtube.com/watch?v=1KgkiruMB4g
16 John W. DeCamp: The Franklin Cover-Up. Child Abuse, Satanism, and Murber in Nebraska. Second Edition, AWT Inc., 1996., 100. p.
17 John W. DeCamp: The Franklin Cover-Up. Child Abuse, Satanism, and Murber in Nebraska. Second Edition, AWT Inc., 1996., 326-327. p.
18 http://gizadeathstar.com/2013/11/airplane-remembering-franklin/
19 Paul Bonacci MPD-ben szenvedett, a vizsgálatok alatt 106 különféle személyiséget tártak fel, amelyek az őt ért gyermekkori sokkhatások következtében alakulhattak ki benne.
20 http://www.american-buddha.com/franklincoverup.17.htm
21 Gunderson saját levelét és Stenberg főügyész válaszlevelét teljes terjedelemben lásd: Ted L. Gunderson: CORRUPTION: The Stanic Drug Cult Network and Missing Children. Vol. 3.
22 https://www.youtube.com/watch?v=sQHrbJPhus4
23 http://www.franklincase.org/index.php?option=com_content&view=article&id=11&Itemid=9

2014. augusztus 31., vasárnap

Titkos társaságok I.

Titkos társaságok mindig is voltak és mindig is lesznek. A szervezett bűnözés, a hit és a tudás megőrzése, vagy a hatalom megdöntésére irányuló törekvések a leggyakoribb okai annak, ami miatt leplezetten szerveződnek csoportok. A vallásos szekták, okkult társaságok olyan rituálékat is rejtve tarthatnak, amelyeket nem tudna elfogadni a többségi társadalom. Mivel a társaság védelmet leginkább gazdasági, pénzügyi és társadalmi beágyazottsága által tud biztosítani tagsága számára, azt érdemes befolyásos emberekből felépíteni. Az üzleti környezet, a versenyszféra diszkréciót feltételez, a szervezet ugyanakkor olyan rejtett befolyással rendelkező érdekközösséget alakít ki, amelyek átszövik a teljes társadalmi és gazdasági rendszereket. A tudás, mint tudjuk hatalom, az a tudás pedig, amellyel csak bizonyos emberek rendelkeznek, a többség előtt azonban rejtve marad, a leghasznosabb a hatalom megtartására.

Szabadkőművesség

A kőből való építkezés az ókori Egyiptom piramisépítő mesterei révén ért a legmagasabb szintre. A fáraók hatalmát jelképező építmények még évezredekkel később is tiszteletet ébresztettek a szakma művelőiben. Salamon temploma[1] volt az antik világ másik olyan építménye, amelyet pusztulását követően is évszázadokig etalonnak és felülmúlhatatlannak tartottak az építészek[2]. Azon az eukleidészi ismereten, amelyet a fáraó kőművesmesterei birtokoltak, alapult uruk kultusza és részben az egyiptomi kultúra és tudás is. Egyiptomban a kőművesek a kor legnagyobb tudású építészétől, Imhoteptől (ie. 2650–2600) tanulva alapozták meg szakmájukat. A tudásukat és befolyásukat megőrizni kívánó kőművesek által emelt falakról először Ehnaton nevét vésték ki, hogy Amon-Ré hatalmának nimbusza töretlen maradhasson.

II. Orbán pápa 1095-ben hirdette meg az első keresztes hadjáratot a Szentföld visszahódítására. A bibliai területek elfoglalásáért folytatott küzdelemben a templomos lovagok oroszlánrészt vállaltak. A jeruzsálemi királyság elestével, miután nem sikerült újabb keresztes hadjáratot kieszközölniük a pápánál, a templomosok visszatértek Európába. Elvesztve hadászati jelentőségét, a hatalmas befolyással és vagyonnal rendelkező rend összeütközésbe került a pápával és a francia király is szemet vetett ingóságaikra. 1307-ben V. Kelemen pápa feloszlatta Krisztusnak és Salamon templomának szegény testvériségét. A templomosok ellen felhozott fő vádpontok között szerepelt: blaszfémia[3], bálványimádat, homoszexualitás propagálása, csalás és korrupció, titoktartás. Akik minden javukat és addigi életüket hátrahagyva csatlakoztak a lovagrendek templomos felekezetéhez, a feszület meggyalázásával önmaguk megtagadását demonstrálták, ezzel egyúttal hűségüket is kifejezve új családjukhoz, amelyben a közös hitet és a közös vagyont szolgálták. Azokat, akik megtagadták meggyalázni a feszületet, megjutalmazták rendíthetetlen hitük miatt, így azt érezhették, hogy átmentek a teszten, akik viszont elkövették az istenkáromlást, azokban immár megbízhattak a lovagrend mesterei, hogy feltétel nélkül engedelmeskedni fognak nekik. 1314. március 18-án, mielőtt elégették Jacques de Molay (1243-1314) a templomos lovagok 23. nagymestere megátkozta a francia királyt és a pápát is, hogy követni fogják a másvilágra. V. Kelemen pápa egy hónappal később betegség következtében, IV. Fülöp francia király pedig egy vadászbaleset alkalmával elszenvedett sérülés miatt még az év utolsó hónapjának beköszönte előtt lehelte ki a lelkét[4].  A szabadkőműves hagyomány szerint a templomosok egy része 1308-as Franciaországból való kiűzetésüket követően Skóciába menekült, ahol a bannockburni csatában Robert Bruce oldalán harcolva segítették győzelemre a skótokat[5].  A hagyomány szerint a száműzött lovagok templomokat építettek Skóciában, melyek közül szimbolikáját tekintve az Edinburgh közelében található Rosslyn kápolna az egyik legérdekesebb. 1356-os dokumentációk árulkodnak a London Masons Company megalakulásáról, illetve a yorki páholy szertartásrendjéről. 1390-ben keltezett a szabadkőművesek[6]  misztikus hitére utaló első írásos emlék a Haliwell Manuscript, más néven a Regius Poem[7]. A költemény Euklidészt, a geometriát művelő legtisztább szakma, a kőművesség első papjának tekinti. A vers szerint a szakma Aethelstan (893-939) uralkodása (927-939) idején érkezett meg Britanniába, aki ezt követően isten dicsőségére hatalmas templomokat emeltetett. A középkorban a kőműves céhek mesterei a nagyobb munkálatok közelében állították fel páholyaikat, amelyek idővel a helyi mestereket tömörítő közösségekké szerveződtek. A kialakult kőműves páholyokat egy nagy páholy fogta össze. 1717-ben négy páholy megegyezésével alakult meg Londonban Anglia elsőszámú nagy páholya, mai nevén a United Grand Lodge of England[8]. A londoni fő páholy magalakulásával a szabadkőművesség felfedte magát a nyilvánosság előtt. James Anderson (1680-1739) aberdeeni születésű brit politikust 1721 szeptemberében kérték fel a Nagy Páholy részéről, hogy írja meg a szabadkőművesség történetét. A Szabadkőművesek Alkotmánya című iromány 1723-ban jelent meg.  Andrew Michael Ramsay (1686-1743) báró 1737-ben tartott beszédében[9] utalt először a templomosok és a szabadkőművesség közti kapcsolatra.

1751-ben Karl Gotthelf von Hund báró (1722-1776) a skót rítusú szabadkőművesség új reformágát hozta létre Németországban. A hétéves háború (1756-63) alatt Hund elvesztette a kapcsolatát jakobita feljebbvalóival, ennek következtében végül sikerült megszereznie az irányítást a német fennhatóság alatt álló területek páholyai felett. Az 1764-től Rite of Strict Observance néven működő felekezethez sorra csatlakoztak a páholyok, amelyek közül 1768-ra már mintegy negyven tartozott a felügyeletük alá.  1795-ben, a jakobinus felkelés leleplezését követően I. Ferenc császár az egész birodalomban betiltotta a szabadkőművességet. Magyarország területén az első modern szabadkőműves-páholy Brassóban alakult meg, 1749-ben[10]. A Martinovics Ignác vezette felkelést követő megtorlás következtében a magyar páholyoknak is fel kellett függeszteni a tevékenységüket. 1868 februárjában ismét engedélyezték szabadkőműves-páholyok alapítását. 1870. január 30-án Pesten gyűltek össze a magyar szabadkőművesek és megalakították Magyarország Nagy Páholyát[11]. A magyar szabadkőműves-páholyok egyértelműen a német mozgalom befolyása alatt álltak.


Az Amerikai Egyesült Államok és a szabadkőművesség

1733-ban alakították meg az első amerikai szabadkőműves-páholyt. Az USA alapító atyái közt szép számmal találunk szabadkőműveseket.  George Washingtont (1732-1799), az Egyesült Államok első elnökét húsz évesen avatták a rend tagjává. A washingtoni Capitolium alapkövét szabadkőműves ornátusban tette le George Washington, polgártársai és részben rendtársai körében. A szabadkőművesek annak ellenére, hogy titokban tevékenykedtek, számos épületet emeltek arra, hogy emléket állítsanak államalapításuknak és dicső múltjuknak.  Ezen épületek antik építészeti jegyeket viselnek magukon, így kapcsolva össze az euklideszi tudást és az egyiptomi vallást az amerikai társadalommal és gazdasággal.  Legjelesebb példái a washingtoni obeliszk, illetve a szintén az első elnöknek emléket állító, a virginiai Alexandriában található, George Washington Masonic National Memorial. Annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államok megalakításának történetében nagyon fontos szerepet játszottak a szabadkőművesek, a mai napig semmit sem tanítanak az amerikai diákoknak erről a fontos szervezetről.
Albert Pike (1809-1891) 1859-től 32 éven keresztül, egészen haláláig volt a skót rítusú szabadkőművesség déli joghatóságának nagymestere. 1871-ben megjelent, Morals and Dogma című fő művében így fogalmazta meg, miért kell szervezetüket rejtve tartani:
„There are alway more impostors than seers among public men, more false prophets than true ones, more prophets of Baal than Jehovan; and Jerusalem is always in danger from the Assyrians.[12]
A magyarázat értelmében azért kell a tudásukat titokban tartani, mert a gonosznak nagyobb befolyása van az emberekre a jónál. Szellemiségében a szabadkőművesek által Skóciában a templomosok csatlakozásával átörökített célt követi, amire a helyekkel, a nevekkel is egyértelműen utal. A szabadkőműves páholyok közül napjainkban is a skót rítusú rendelkezik a legnagyobb tekintéllyel. A szabadkőművesség korunk legnagyobb fivéri szervezetévé vált. Szabadkőműves csak férfi lehet, annak ellenére, hogy léteznek olyan (nem általánosan elismert) páholyok, melyek nőket is  felvesznek tagjaik közé. A szabadkőművesség tagsága az Amerikai Egyesült Államokban a 3 milliót közelíti, Nagy-Britanniában több mint 700 ezerre tehető, a világ többi részén pedig nagyjából további 1 millió főt számlál[13].




Illuminati

Az okkult titkos társaságok mindig is valamilyen rejtett rituálék által megidézett ősi tudás őrzőiként tekintettek magukra. Az Illuminátusok a szabadkőműves páholyok felett álló csúcsszervezet. A szabadkőművesség skót rítusának 32 fokozata felett áll a 33. fokozat, amikor az embert beavatják a legrejtettebb titkokba. Az Illuminátusok egyik legismertebb szimbóluma a mindent látó szem, amelyet gyakran egy háromszögben, illetve egy piramis tetején ragyogva ábrázolnak. A Hórusz szem a piramis csúcskövében a megvilágosodás szimbóluma. Bábel tornyának ledőlése és a nyelvek összezavarása Isten ellen haragította az embert, aki a továbbiakban sem volt hajlandó lemondani arról, hogy istennel egyenrangúvá akarjon válni. A történelmen ezt követően időszakos eltérésekkel ennek a törekvésnek a hatása érvényesült, a felvilágosodás ennek tökéletes példája volt. Európa szerte nyelvek százai tűntek el az erőszakos egységesítés következtében. 1773. július 21-én XIV. Kelemen pápa betiltatta a Jézus Társaságát[14]. Az egyház legnagyobb tudású és vagyonú szervezetévé vált jezsuiták csak Poroszországban és Oroszországban tevékenykedhettek tovább. A felvilágosodás által szabadjára engedett szellemiség alapjaiban formálta át a társadalomban évszázadok alatt rögzült dogmákat. A felvilágosodás az emberi tudás felmagasztalásával a modern tudományos gondolkodás alapjait vetette meg, ugyanakkor az új kezdettel egyfajta egységes, uniformizáló eszmét is igyekezett megalapozni. A hódító útjára indult új korszellemmel azonban a legtöbb vallási és világi vezető nem tudott azonosulni és pozícióik megőrzése érdekében szembehelyezkedett annak tanaival. Így az új világrend térhódítására leginkább alkalmas terepnek az új világ bizonyult.

Johann Adam Weishaupt 1748. február 6-án született Ingolstadtban, egy kikeresztelkedett zsidó családban. A jezsuita nevelésben részesült Adam ötévesen vesztette el apját. Felsőszintű tanulmányai elvégzése után kánonjogot tanított szülővárosa egyetemén. Adam Weishaupt (1748-1830) 1776. május elsején létrehozta saját titkos társaságát. A Megvilágosodottak Rendje (Order of the Illuminati) elnevezés arra utalt, hogy az embernek fel kell szabadítania tudatát a vallás korlátai alól, annak érdekében, hogy az igazság birtokába jusson. A Weishaupt által alapított ''új vallás'' a hitet az értelemmel, istent az emberrel váltotta fel, akinek nincs szüksége semmilyen útmutatásra. Az Illuminátusok radikális racionalista szellemiséggel igyekeztek felülírni a felvilágosodás kanti nézetrendszerét. A hódító útjára indult új ideológiának, a nacionalizmusnak Weishaupt szerint fel kell váltania az emberi szeretetet, annak érdekében, hogy a létrejött nemzetek családjait végül egy vezetés alatt lehessen egyesíteni[15].
Weishaupt 1786-ban megjelent Vollständige Geschichte der Verfolgung der Illuminaten in Bayern című munkájában a felvilágosodás tanain alapuló nézetrendszerét és annak helyi elfogadottságát tárta fel. A Weishaupt által alapított Illuminátusok rendje gyorsan talált új követőkre és hamarosan a szabadkőművesség csúcsszervezetévé vált. Weishaupt 13 szintre osztotta az általa megalakított rend hierarchiáját, amelynek a legtetején a király (archeopagosz) állt, amivé Weishaupt  (Spartacus névvel) magát is kinevezte. A rend jele egy O betű volt ponttal a közepén. A bajor illuminátus társasághoz 1780-ban csatlakozott Adolph Freiherr Knigge báró (1752-1796), aki támogatta a rend terjeszkedését és beépülését a szabadkőműves páholyokba. Az Illuminátusok rendje szövetségre lépett a Karl Gotthelf von Hund irányítása alatt álló Rite of Strict Observance-szal[16]. Amikor egy villám halálra sújtotta Weishaupt egyik barátját, annak holtteste mellett terhelő iratokat találtak a hatóságok az Illuminátusokkal kapcsolatban. 1785-ben Weishauptot kiutasították Bajorországból. 1790-ben feloszlatták az Illuminátusok rendjét, amely azonban nem ment könnyen, mert akkorra már beépültek a szabadkőműves szervezetekbe, így azokat is be kellett tiltani.



Aleister Crowley (1875-1947) a 20. század elején alapította meg új vallását, amelyet Thelemának nevezett el. 1904. április 8-án, egyiptomi tartózkodása alatt egy hang szólította meg Crowleyt. A hang akit, Aiwassnak hívtak, Hórusz szolgája volt és három nap alatt diktálta le Crowleynak a Liber Legist, ami a thelemiták egyik „szent” könyve lett. Az Ordo Templii Orientis (Keleti Templomosok Rendje) egyik alapítójával, Theodor Reuss-szal (1855-1923) 1910-ben találkozott Crowley, akit két év alatt a rend 10. fokozatával jutalmaztak meg. Crowley ezt követően létrehozta az O. T. O. brit páholyát, ténykedésének következtében pedig a thelemita hit beépült az O. T. O. liturgiájába.

A jó dolgokat nem kell titokban tartani. Az összeesküvéseket szokták titokban tartani. Jó ügy érdekében titokban összeesküvést szőni csak abban az esetben szükséges, ha a rendszer maga bűnös. Ez volt a helyzet a nácik által megszállt országokban a második világháború idején például. Demokratikus berendezkedésű országokban, amelyek jogállamként deklaráltan kiállnak polgáraik szabadságjogaiért, milyen jó ügy érdekében lenne szükség összeesküvést szőni?

Az Illuminátusoknak és különböző szervezeteiknek számos szimbóluma létezik. Az okkult háttérhatalmi szimbólumok közül az egyik legnépszerűbb a piramis, melynek a csúcsán gyakorta a mindent látó szemet is megtaláljuk, illetve külön egy szem, amely Hórusz szemére utal. A három legnagyobb istenségnek Oziriszt, Íziszt és Hóruszt tekintik. A háromszög nemcsak az alakja miatt fontos szimbólum, hanem azért is mert az egyenlőszárú háromszög szögei 60 fokosak, ezáltal a három hatos megtalálható bennük. Az illuminátus számmisztikában fontos szerephez jut a hatos, amely a sátán száma, a 11-es, amely világosságot és a sötétséget szimbolizáló két pillért jelképezi, a 13-as és a 33-as számok pedig a szervezet felépítésével kapcsolatban bírnak jelentőséggel. Az állatok közül a kecske, a bagoly és a kígyó örvendenek különös tiszteletnek.

Hazánk fiataljait is, akárcsak többi fejlett országbeli kortársukat, a hollywoodi filmek, a popzene, vagy a számítógépes játékok kötik le, illetve befolyásolják leginkább. Mivel a filmeket készítő vállalatok többsége az Illuminátusok kezén van, mára gyakorlatilag alig készül olyan plakát, amelyiken valaki ne oldalvást egy szemmel tekintene ránk, vagy egy pisztoly, egy árnyék ne takarná el a másik szemét, vagy az ne esne a plakáton kívülre. A rajzfilmekben néha még direktebb utalásokat láthatunk. A popszakmában[17], akiknek még nem nőtt olyan hosszúra a haja, hogy azt az egyik szemébe tudja fésülni, az attól függően, hogy rapper, vagy hippi, egy pisztollyal, vagy egy levéllel takarja el azt egy fotó erejéig. A számítógépes játékok logójukban, vagy az általuk kreált virtuális világ valamely pontján villantanak a fiatalkorúak arcába egy magányos szemet, vagy egy piramist. A lényeg persze az, hogy akik beavatottak, azok tudják, hogy a filmben, a zenében, a játékban üzenet van elrejtve. Az átlagos néző ezt az üzenetet nem érzékeli, ami egyáltalán nem véletlen, mert ezeket általában beleszövik a történetbe, a szövegekbe, a képi világba, stb. és nem nyíltan közlik az emberrel. A lényeg a manipuláción van és azon, hogy az üzenet mindenképpen eljusson a fogyasztóhoz, még akkor is, ha ő azt nem érzékeli, a cél, hogy az beépüljön a tudatalattijába[18]. Minél több ilyen rejtett üzenetet sikerül elültetni az emberek fejében a manipuláció annál sikeresebb. Az ilyen fajta befolyásoltság ellen a leghatékonyabban úgy lehet védekezni, ha ezeket a szórakoztatóipari kellékeket kizárjuk az életünkből, illetve azok fősodrából igyekszünk kimaradni. A fogyasztói társadalom elvárásaihoz jobban igazodó emberek anyagi javaikat arra fordítják, hogy minél jobban azonosuljanak a médiából sugallt ideálokkal. Miközben minden felesleges anyagi forrásuk, idejük és energiájuk ráfordításával azon vannak, hogy minél szebbek, egészségesebbek és sikeresebbek legyenek, elidegenednek a társadalom többi tagjaitól, mert minden egyes másik embertársukra fordított percről úgy gondolják, hogy azzal saját maguktól veszik el az időt. A valós dilemma azonban gazdaságilag jelenti azt, hogy a jelenlegi pénzügyi gazdasági és politikai rendszer felemészti a társadalmakat. A globális vállalatok és az ipar által a munkamegosztás a különféle társadalmi csoportok között az egész világra kiterjedt és a piacnak, nem pedig a munkaerőnek kedvez. A nemzetközi jog nem tudja érvényesíteni a globális érdekeket. A munkavégzés mellett pedig a magánélet is sokszor olyan helyzetbe sodorhatja az embert, amikor bizonyos fiziológiai fixációk társaséleti praktikákkal keverednek.

Nagyon érdekes, hogy amikor valamely ország vezető politikusa, vagy esetleg a római katolikus egyház korábbi vezetője az ördögöt szimbolizáló jelet mutatja fel kezével, senki nem kérdezi meg tőle később egy kamera előtt, hogy ő mindig így szokott-e integetni. A különféle vezetők között elcsattanó trükkös kézfogások sem illenek bele az etikett szerint előírt kézrázásba. Miközben ezek az emberek valakiket képviselnek, oly módon köszöntik egymást, ahogyan magánemberként egy titkos szervezeten belül, a kívülállók kizárásával szokták. Mindeközben vezetőink egyre nyíltabban beszélnek az új világrendről, hogy az ahhoz való igazodás keserűségéhez egyre jobban hozzászokjon az emberek gyomra. Ahogyan arra Milton William Cooper könyvében[19] nagyon szemléletesen rámutatott:
          „Soha nem említettük vagy szándékoztunk lemondani saját szerepünkről a sorsunk alakításában, teljes bizalmunkat egy titokban tanácskozó maroknyi ember kezébe helyezve, hogy helyettünk döntsön arról. Valójában a kormányzatunk struktúrája lett úgy megtervezve, hogy mindenkor meggátoljon minket ebben. Ha a dolgunkat Polgárokként tettük volna, soha nem értünk volna el erre a pontra, Legtöbbünk azonban annyira tudatlan, hogy kormányunk legalapvetőbb funkcióit sem lenne képes kiegyenlíteni. Valóban a birkák nemzetévé váltunk - a birkákat pedig végül is mindig lemészárolják[20].” (Fordítás: V. M.)
A birkákat mielőtt levágnák persze a lehető legtöbbször meg is nyírják. Az új világrend ténykedése „szerencsére” jelenleg még csak a tömegek minél nagyobb kiszipolyozására korlátozódik, miközben az arab országok ellen folytatott legkülönfélébb hadjáratokkal már a tömegek mészárlását készítik elő a közelgő harmadik világháborúra való berendezkedés által. Az amerikai, brit, francia, kanadai, kínai, német, olasz, orosz, japán legbefolyásosabb privát gazdasági, pénzügyi és politikai arisztokrácia családjai. Bár a hidegháború óta meglehetősen átrendeződött a helyzet, a terep csak egyre inkább alkalmassá válik arra, hogy a következő világháború egy új globális, minden eddiginél kiterjedtebb szinten pusztítson. Ehhez a legalkalmasabb eszköz a terrorizmus, amellyel szemben való védekezés ürügyén csorbítani lehet a polgárok szabadságjogait.

Líbia Mohammer Kaddhafi (1942-2011) vezetése alatt vált pár évtized alatt a kontinens sereghajtójából Afrika egyik leggazdagabb államává. Miután elvégezte az Illuminátusok által neki szánt feladatot életével együtt vették el Kaddhafitól az országát. Kétség kívül ez lesz a helyzet Szíriában is, majd végül pedig Irán fog következni. Izrael vezetői ebben a harcban országuknak élharcos szerepet szánnak. Persze ne legyünk naivak, és ne gondoljuk, hogy csak Izrael hadseregét és lakosságát használják fel ebben a háborúban. A Szíriának való fegyverszállítás embargójának feloldása megosztotta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, egy Irán-ellenes háborús hangulatkeltés megmerevíti a viszonyokat, ha szakadáshoz nem is vezet, de megágyazza a terepet a társadalommal szembeni globális hadviselésnek. A drasztikus kegyetlenséggel kormányzó Iszlám Állam, az Al-Khaida köpönyegéből kibújt, minden korábbinál veszettebb fenevad felbukkanása, a terrorizmus ellenes harc új szintre emelésének a nyitányát jelenti. Látható, ahogyan ezek az eszmék kezdenek beszivárogni európai országok muszlim közösségeibe is[21], hogy ott is támogatókat szerezzenek. Az euro-atlanti országoknak az arab tavasz bűze által megcsapott országokban folytatott aknamunkája, illetve legutóbb az izraeli ''protective edge'' hadművelet pusztításai az európai országok biztonságát belülről ássák alá. A világháború elkerülése elsődlegesen az ENSZ feladata lenne. A szervezet békefenntartói az 1956-os szuezi válság óta lezajlott, illetve jelenleg is folyó több mint kétszáz jelentősebb háborús és polgárháborús konfliktus mintegy harmadában voltak jelen. Eközben a nemzetközi terrorizmus elleni harc a terroristák egy új nemzedékét neveli ki szerte a világban. Az ENSZ bár ellátja feladatát, voltaképpen már régen megbukott, hiszen soha nem rendelkezett a béke fenntartásához szükséges potenciállal. Erre egy világkormány lehetne képes, de a módosítások megtétele előtt egy katarzison kell átesnie a népességnek, hogy a félelem és a bizonytalanság, illetve a régi tudás megtagadása, a biztonságukért cserébe szabadságjogaik feladása és egy magasabb szintű egységesülés felé terelje az embereket.




[1] A Salamon temploma vezető építészének tartott Hiram Abiff meggyilkolásának eljátszása fontos eleme a harmadik fokozatú szabadkőművesek beiktatási szertartásának.
[2] Salamon temploma és a frigyláda története által kapcsolódik a templomosok keresztény vallásossága a kőművesség ősi egyiptomi hitvilágához.
[3] A templomos beavatási szertartások alatt az újoncoknak le kellett köpni a feszületet. Évszázadokkal később a szicíliai maffia is hasonló módon fogadta be az új családtagokat. A Cosa Nostrához csatlakozóknak általában egy szent kép leköpésével és annak tenyerükben való elégetésével kellett bizonyítaniuk elkötelezettségüket a beavatási szertartás során.
[4] Michael Haag: The Templars: History and Myth. From Solomon's Temple to the Freemasons, a Guide to Templar History, Culture and Locations., Profile Books LTD., London, 2008., 265. p.
[5] Sharan Newman: The Real History Behind the Templars., The Berkley Publishing Group, New York, 2007., 362.p.
[6] Egy 1376-os forrásban használták először a szabadkőműves kifejezést.
[7] http://www.freemasons-freemasonry.com/regius.html
[8] A United Grand Lodge of England tizedik nagymestere, Edward kenti herceg (1935-        ), II. Erzsébet unokatestvére több mint 45 éve áll a walesi és az angol szabadkőműveseket összefogó páholy élén.
[9] http://www.freemasons-freemasonry.com/ramsay_biography_oration.html
[10] http://www.szabadkomuves.hu/menuhtml.html
[11] Albert G. Mackey, 33, William J. Hughan, 32, Edward L. Hawkins, 30: An Encyclopaedia of Freemasonry and it’s Kindred Sciences. Comprising the Whole Range of Arts, Sciences and Literature as Connected with the Institution., The Masonic History Company, New York and London, 1914.,  355 p.
[12] Albert Pike: Morals and Dogma of the Ancient and Accepted Scottish Rite of Freemasonry., 1871.,73. p.
[13] John J. Robinson: Born in blood: the lost secrets of freemasonry., M. Evans and Company Inc., New York, 1989., 175. p.
[14] XIV. Kelemen pápa 1773. július 21-ei keltezésű, Dominus ac Redemptor kezdetű levele indította el a Jézus Társasága elnyomását.
[15] A. Ralph Epperson: The Unseen Hand. An Introduction to the Conspiratorial View of History. Publius Press, Tucson, Arizona, 1985., 81. p.
[16] Jim Marrs: Rule by Secrecy: The Hidden History That Connects the Trilateral Commission, the Freemasons, and the Great Pyramids., Harper Collins Publishers Inc., New York, 2001., 140. p.
[17] A teljes amerikai popzenei szakmát felvonultató rendezvények Illuminátus vonatkozásairól lásd bővebben: http://vigilantcitizen.com/musicbusiness/the-2009-vmas-the-occult-mega-ritual/
[18] Alan Watt az egyik legismertebb és legtekintélyesebb kutatója ennek a fajta manipulációnak.
[19] Milton William Cooper: Behold a Pale Horse. Light Technology Publications, 1991.
[20] I. m. 234. p.
[21] Hága és London utcáin tartott palesztin szimpatizáns tüntetéseken lehetett már találkozni az Iszlám Állam zászlajával. http://www.newsweek.com/pro-isis-demonstrators-call-death-jews-hague-262064