A 17. században lezajló
tudományos[1] és
filozófiai[2]
forradalom az emberi gondolkodást oly mértékben formálta át, ami e tekintetben
a mai napig meghatározó. Az ember ekkor kezdte először elhinni, hogy a tudomány
által megismerhető az isten alkotta világ, az elsajátított tudás birtokában
pedig, a saját természetén javítani képes ember előtt végtelen fejlődési
távlatok nyílhatnak meg. Az empirizmus által felismert általános
törvényszerűségeket a társadalomra is ki kívánták terjeszteni. A felvilágosodás
eszméje a helyi sajátosságok helyett az univerzalizmusra kezdett építeni és egységesítő
törekvéseivel hatalmas pusztítást végzett kulturális téren Európában. John
Locke (1632-1704), akit a klasszikus liberalizmus atyjának tartanak a
felvilágosodás egyik legmeghatározóbb filozófusa volt. Francis Bacon
(1561-1626) hagyatékára építve Locke alkotta meg a társadalmi szerződés
teóriáját, amely a következő századokban általánosan elfogadott normává vált az
államszervezetek kialakításában. Az ő munkájukra alapozva a társadalmi
szerződés elméletét a 18. században Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) dolgozta
ki.
A modern konzervativizmus
megalapítójaként tisztelt Edmund Burke (1729-1797) nézetrendszerét alapvetően a
francia forradalomhoz való viszonya határozta meg. Burke üdvözölte a forradalmat
életre hívó eszmét és felismerte a megindult változások történelemformáló
hatását. A House of Commons ír származású politikusa az 1789. augusztus 26-án a
Nemzeti Alkotmányozó Gyűlés által elfogadott Emberi és Polgári Jogok
Nyilatkozatának jelentőségét is pontosan látta. Az emberek veleszületett és
elidegeníthetetlen jogainak ez az örökérvényű kinyilatkoztatása a történelem
menetét az egyik leginkább meghatározó alkotássá vált. Burke-öt az 1789.
október 5-ei és 6-ai események (asszonyok menete) azonban szembefordították a
változásokkal. A francia forradalom ezt követő kisiklása volt az, amire
reagálva a konzervativizmus eszméje egyre inkább kibontakoztatva magát, a
megtartó erőt emelte rációvá az egyre kaotikusabbá váló változásokkal szemben.
A Nagy Francia Forradalom idején
megfogalmazott emberi és polgári jogok érvényességét többé már soha nem
vonta kétségbe egyetlen jelentős konzervatív gondolkodó sem. Az idő múlásával
további területeken kellett előbb-utóbb meghátrálnia a konzervatív eszmék
képviselőinek. A női egyenjogúságért és választójogért folytatott küzdelem volt
a következő legjelentősebb politikai harc, amit a régi rend képviselői, az első
világháború idején bekövetkezett társadalmi változások hatására, végül elvesztettek.
Számos példát lehetne még mondani arra, amitől a konzervatívok néhány
generációval ezelőtt még ódzkodtak, ma viszont már egyikük sem vonja azokat
kétségbe. Valószínűleg napjainkban is számos olyan társadalmi vita zajlik,
amelyben pár évtizeden belül a konzervatívok is az ellenkező álláspontra fognak
helyezkedni. Ezek közé tartozhat például a melegek házassága, a halálbüntetés,
vagy az abortusz tilalma. Bár ezekben a kérdésekben jelenleg valódi vita
zajlik, a társadalom átalakulásával és a technika fejlődésével ezek a viták is
a liberálisok javára fognak eldőlni, ahogyan az évszázadok óta történik.
Miközben a konzervatívok által megfogalmazott aggályok valósak, a
hagyományokhoz, az értékekhez való ragaszkodás jogos igény, kudarcuk abban áll,
hogy míg társadalmilag lehet, sőt bizonyos esetekben szükséges is késleltetni a
változásokat, azokat a technikai fejlődés előbb-utóbb elkerülhetetlenül
kikényszeríti. A konzervativizmus lényegét egyre inkább tehát abban kéne
meglelni, hogy alternatívát mutatva álljon ki azon értékekért, amelyeket
az egyre bővülő lehetőségek mellett sem érdemes feladni, ha egészséges emberi mivoltunkat
szeretnénk megőrizni. Eközben persze az organikus fejlődés híveinek is
tudatában kell lenniük az emberi gondolkodásmódban bekövetkező változásokkal,
és ha szükséges engedményeket kell tenniük.
Amerikai pszichológusok arra a
következtetésre jutottak, hogy a konzervatív értékrendű emberek erkölcsi rendje
általában öt pilléren (bántalom-törődés, igazságosság-kölcsönösség, csoporton
belüli lojalitás, tekintély-tisztelet, tisztaság-szentség) áll, míg a liberálisok ezen öt pillér közül inkább
csak az első kettőt tartják alapvetően erkölcsi kategóriának, a tekintélyt, a
csoporton belüli lojalitást és a szentséget pedig általában nem a morális
értékek közé sorolják[3]. A
konzervatív értékeket magukénak vallók állítása szerint a vallásosság az egyik
legállandóbb princípiumot alkotja nézetrendszerükben. Mindazonáltal a
keresztény egyház maga is reformok sora által újította meg magát a huszadik
században. Az állandóság tehát úgy tűnik leginkább maga az emberi
gondolkodásban végbemenő változás. A konzervativizmus így miközben egy konstans
eszmerendszer látszatát próbálja kelteni, folyamatosan kénytelen észrevétlenül
beépíteni magába a liberalizmus által kipróbált és bevált elemeket. A
demokrácia fejlődése szempontjából a helyes irányt valószínűleg a két eszmeáramlat
kölcsönhatásából kialakuló kompromisszumos elemek jelölik ki. A két eszmeiség
„harca” elengedhetetlen, hiszen a változó gazdasági, társadalmi, politikai és
egyéb körülmények mellett lehetetlen egy változatlan rendszert fenntartani,
miközben a változást siettetni sem lehet, mert arra meg kell érnie a
társadalomnak. A liberalizmus zsákutcáit pontosan az olyan törekvések idézték
elő, amikor a társadalmat a folyamatoknak elébe menve igyekeztek megreformálni.
Kép forrása: http://3.bp.blogspot.com/--u5Gb6ZgVj0/T3HUdVVhEkI/AAAAAAAADoA/wxtGG2lsVlQ/s1600/keep+right.jpg
Érdekes ugyanakkor az a
mentalitás, ami ma tapasztalható a magyar jobboldal bizonyos berkeiben, ahol a
konzervatív értékek keresztes lovagjaiként fellépő volt kommunisták (például
Kerényi Imre vagy Kövér László, hogy csak a legszórakoztatóbbakat említsük
közülük) igyekeznek a liberalizmust egyfajta szitokszóvá tenni. Az értékeket
egyébként nem védelmezni kellene, hanem azok szerint kellene élni (pláne ha ezt
valaki közpénzből teszi) ha valóban magukénak vallják őket, ezzel mutatva példát
honfitársaiknak. Magára valamit is adó konzervatív gondolkodású ember nem
csorbítja meg az alkotmánybíróság jogkörét, úgy ahogyan azt a Fidesz-kormány tagjai
tették. Az AB testületének több mint húszéves joggyakorlatának nivellálása
nehezen egyeztethető össze a szerves fejlődés szellemiségével. Mennyiben vall
hagyománytiszteletre például az egyetemi autonómia kikezdése? Hogyan
egyeztethető össze a keresztény felebaráti szeretettel a másik ember politikai
alapon történő becsmérlése, vagy a ne ítélkezz elvével a másként gondolkodók
véleményének tiszteletben nem tartása? Ma már attól sem riadnak vissza egyes újságírók[4],
hogy a sajátjuk helyett más emberek gondolkodását igyekezzenek meghatározni és sekélyes
ismereteikre alapozva (ami egyébként mellékes is, mert épeszű ember nem
kívánja) előírni egy másik entitásnak, hogy miről miként vélekedjen. Érdekes,
hogy ezt a felsőbbrendűség érzettől áthatott, beszűkült látásmódot Szilvay
Gergelyben nem árnyalta némileg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahol
végzett, annak ellenére, hogy ez a hozzáállás mind a tudományos munkával, mind
pedig a keresztény értékrenddel összeegyeztethetetlen.
[1]
Elsősorban Galileo Galilei (1564-1642) és Isaac Newton (1642-1727) munkássága.
[2] Például
Thomas Hobbes (1588-1679), René Descartes (1596-1650) vagy Baruch Spinoza
(1632-1677) munkái.
[3] Craig
Joseph és Jonathan Haidt amerikai pszichológusok az erkölcs öt pillérét (bántalom-törődés,
igazságosság-kölcsönösség, csoporton belüli lojalitás, tekintély-tisztelet,
tisztaság-szentség) különböztették meg, amelyek az emberekben a világ minden
részén megtalálhatóak. A Brian Nosek, Jesse Graham és Jonathan Haidt által
összeállított és a www.yourmorals.org oldalon 30 000 ember által kitöltött
teszt kielemzésével jutottak a fent említett következtetésre.
[4] http://mandiner.hu/cikk/20130326_szilvay_gergely_a_szalonkepes_europeer_liberalis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése