A 2014. február 18-ai kijevi
események egy polgárháborús időszak nyitányának tekinthetőek, amelyet a Janukovics
rezsimmel szembeni ellenszenv váltott ki. Vitalij Klicsko az ellenzék vezetője
és Viktor Janukovics között végleg megfeneklettek a „tárgyalások”. Janukovics
nem volt hajlandó elfogadni, hogy előrehozott elnök- és parlamenti választásokat
írjon ki. A radikális tüntetők a karhatalmi erőkkel való összecsapásaikkal reggelre ismét lángba borították Kijev utcáit. Ukrajna három millió lakosú, gyönyörű fővárosa ismét
vérontások helyszínévé vált. A tüntetők minisztériumi épületeket rohamoztak meg
és be akartak jutni a parlamentbe is. Estére ismét sok tízezer ember érkezett
meg a Függetlenség térre, amelyet hamarosan elborított a tűz és a füst. A térről a rendőrség kezdte meg szétoszlatni a tömeget, de végül a katonaság is megjelent. Az
ukrán egészségügyi minisztérium beszámolója szerint szerda reggelre 25 halottja
volt a harcoknak[1].
Lvivben az ellenzék a belügyminisztérium épületének, az ügyészségnek és a
rendőrségnek az elfoglalásával átvette az irányítást a városban, miközben az
ukrán lengyel határt igyekeznek lezárni az ellenzékiek. Az hogy az események
egy polgárháború, vagy egy forradalom irányába fognak vezetni, ahogyan
arra Ban Ki Mun ENSZ főtitkár nagyon helyesen felhívta a figyelmet, nem csak az
ukrán népen, hanem a világ és elsősorban Európa és Oroszország többi népén is
fog múlni.
Tüntetők kijevben február 18-a reggelén.
Forrás: http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1402/_jabb2014218164030/gallery.xml&rovat=fotoriport#/21
Mivel Ukrajna hazánkhoz hasonlóan
szintén egy termékeny, ugyanakkor tranzit vidéken terül el, emiatt az ország
történetében mindig is találtunk e területek uralmára törekvő központi
hatalmat. A vidék pusztulása, az emberek elnyomása és a korrupció elleni
harcnak így évszázados hagyományai vannak Ukrajnában. A függetlenségi harcok általában
igen brutálisak és nyersek voltak, olykor pedig tömegesek éhínségek követték a
társadalmi kataklizmákat. Az ukrán tüntetéseken a radikális baloldali anarchista
csoportok úttörő tevékenysége elvitathatatlan. Az ukránok történetében nagy
hagyományai vannak az anarchizmusnak. A hatalom elleni fellépés ismét akkor
válik a legintenzívebbé, amikor a hatalom szorítása egy kicsit gyengülni
látszik. Közelednek a választások, az ellenzék tábora folyamatosan nő.
Ugyanakkor az elnök véráldozatok árán továbbra is körömszakadtáig ragaszkodik a
hatalmához miközben egyre nagyobb nyomás helyeződik rá a társadalom részéről. Akik
pedig megosztottak a tekintetben, hogy mely érdekszféra iránt köteleződjön el
hazájuk. Az ukránok természetesen európai nép, de ez nem feltételezi, hogy az
unió pártján állnának. Az anarchisták elsődlegesen az ukrán nép pártján állnak,
így az arra rátelepült államot szeretnék leginkább felelősségre vonni a fennálló
zilált közállapotokért és torzult társadalmi viszonyokért. Attól való félelmük,
hogy országuk elvesztette a függetlenségét valós, mert a korrupció, a maffia, a
gazdasági és pénzügyi körök és vazallus politikusaik által évtizedek óta
züllesztett parlamentáris demokratikus viszonyok összeomlottak. A kormány
és az elnök hatalma ellen immár három hónapja tartó tüntetések és összecsapások
során egyre szélesebb társadalmi bázis formálódott és kovácsolódott egybe.
A hatalom a nép kezében van, nem
pedig annak vezetőjének a markában, aki legfeljebb egy többségi vélemény
megtestesítésére képes és ideális esetben racionális ítélőképességgel van
megáldva a tekintetben, hogy mi az emberek és országa érdeke és ennek ő minden
körülmények között hajlandó magát alávetni, nem pedig a nép akaratával és a
tömegekkel nyíltan szembe menni. Ez az a belátás, amivel egy európai
felvilágosult államfőnek rendelkeznie kell. Janukovics nem ilyen ember, mert ő
annak a politikának a megtestesítője, amely eddig is fojtogatta Ukrajnát, amely
parlamenti képviselői a szovjet éra óta európai, orosz és maffia érdekek
hálójában vergődtek, ami néha olyannyira frusztrálta őket, hogy esetenként még egymásra
is rárontottak. A túszul ejtett ukrán politika korábbi érdemi vezetője, Julia
Timosenko[2],
börtönben sinylődik, miközben Janukovics új kihívójával, Vitalij Klicskoval és
saját népével farkasszemet néz. Janukovics választási csalással elért hatalomra
kerülését kilenc éve még a narancsos forradalomnak sikerült megdöntenie, négy
éves országlásának alkonyán azonban már egy vérnarancsos forradalom[3]
virradt rá.
Kijev főterén új nap virrad február 19-én.
Forrás: http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1402/Kijev2014218224928/gallery.xml&rovat=nagyvilag#/20
Szabadság és szolidaritás ukrán
testvérek.
[1] http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140219-folytatodnak-a-tuntetesek-kijevben-februar-19-en-percrol-percre.html#3
[2] 2010.
február 22-ei beszédében Julia Timosenko az ukrán népet és az ukrán vagyont a rendszerváltás
óta kifosztó érdekek szolgájának nevezte Viktor Janukovicsot.
[3] http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140219-folytatodnak-a-tuntetesek-kijevben-februar-19-en-percrol-percre.html#3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése