Képzeletbeli beszélgetés Washingtonban 1941 decemberében, a magyar hadüzenetről:
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, mi újság?
- Államtitkár úr, Magyarország hadat üzent nekünk.
- Miféle ország is ez a Magyarország?
- Kisebb királyság Kelet-Európában.
- Ki a királya?
- Hát királya az nincsen.
- Ki akkor a vezetője?
- Horthy Miklós ellentengernagy, kormányzó.
- Ellentengernagy? És melyik tenger mellett fekszik ez az ország?
- Hát tengere az nincs.
- Úgy?! No és mi a baja velünk ennek az országnak?
- Velünk semmi. Romániával szemben vannak területi követelései.
- Románia?
- Kisebb királyság Kelet-Európában.
- Románia a mi szövetségesünk?
- Nem, államtitkár úr, Románia Magyarország szövetségese…
Ahogyan azt Laár András mondaná: „ezen a vonalon indult el a költő”, amikor a hetven évvel ezelőtti állapotokat felvázoló képzeletbeli anekdotát a jelenlegi magyar politikai helyzethez szabta át.
Képzeletbeli beszélgetés Brüsszelben 2011 decemberében, a magyaroknak nyújtandó kölcsönről:
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, mi újság?
- Elnök úr, Magyarország kölcsönért szeretne folyamodni hozzánk és az IMF-hez.
- Miféle ország ez a Magyarország?
- Kisebb köztársaság Kelet-Európában, az unió soros elnöke volt 2011-ben.
- Ki is a miniszterelnöke?
- Igazából már nem is köztársaság.
- Ki akkor a vezetője?
- Orbán Viktor, szabadságharcos vezér.
- Szabadságharcos? És mégis mi ellen folytat szabadságharcot?
- Hát, leginkább a demokratikus jogállam és az ortodox gazdaságpolitika ellen.
- Úgy?! No és mi baja velünk ennek az országnak?
- Velünk semmi. Az IMF ellen hangolják a gazdaságpolitikájukat.
- IMF?
- Egy nemzetközi pénzügyi alap, amelyhez az államuk még a szocializmus alatt csatlakozott.
- Az IMF a mi szövetségesünk?
- Igen Elnök úr, és szeretnénk nekik pénzt adni, hogy segíteni tudjanak a bajba jutott államokon.
A képzeletbeli anekdota átszabása a jelenlegi helyzetre kétség kívül erőltetett, felvezetőnek azért talán megteszi. José Manuel Barroso levele végül nem érte el a célját, annak ellenére, hogy az Orbán-kormány lendülete a törvénykezés tekintetében, a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó és a Pénzügyi Stabilitásról szóló új sarkalatos jogszabályok elfogadása előtt „megtorpant”. A magyar kormány ugyanakkor nem vette kellően komolyan, a baráti diplomácia nyelvén is teljesen egyértelmű felkérését Barossonak arra vonatokozóan, hogy ne változtassanak a Magyar Nemzeti Bankról és a Pénzügyi Stabilitásról szóló törvényen addig, ameddig azoknak az európai jogszabályokkal való kompatibilitását meg nem állapították. Ezen új törvények elbírálására az Unió részéről leghamarabb az EU-IMF tárgyalások lezárását követően kerülhet sor. Ezt nyilván azért kérték Magyarországtól, mert több 2011-es törvény esetében vizsgálni kell, hogy azok maradéktalanul engedik-e a demokratikus alapelvek (hatalmi ágak megosztása, szubszidiaritás, jogállamiság, állampolgári jogok, stb.) érvényesülését hazánkban. Mivel a magyar jegybankra jelenleg hatályos jogszabályok (2001. évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról, amely még az első Orbán-kormány alatt született) érvényesülése mellett biztosított a MNB függetlensége, „aggályoktól mentesen” kezdődhetnének meg a tárgyalások a hitel folyósításáról. Rogán Antal december 21-ei felszólalása a parlamentben, alapvetően az Európai Bizottság Elnökének - a baráti diplomáciai nyelvezet tekintetében felettébb erős hangvételű - levelére történő reagálásnak tekinthető. Nem véletlen, hogy a januárban esedékes EU-IMF hiteltárgyalásokra is utalt beszédében Rogán, mintegy beismerve ezzel, hogy a jegybanki törvénytervezet miatt távozott korábban a delegáció, nem pedig a Jézuska, vagy a Hanuka miatt. Lázár János sajnálatos kijelentésének ellenére azonban az IMF nyilván nem kell, hogy visszajöjjön hozzánk a pénzéért, azt a szervezet anélkül is meg fogja kapni. A kormány a jegybankról szóló új sarkalatos törvényt is nyilván szerette volna minél előbb elfogadtatni, ugyanis a jelenlegi törvényhozatali versenyfutásban erősen kérdéses, hogy egy olyan törvény előkészületét kezdték volna meg, amelyet majd csak másfél év múlva (miután Simor András kitöltené mandátumát a MNB elnökeként) szándékoznak leghamarabb végleges formában kodifikálni. Miután azonban Rogán azt is leszögezte, hogy a Monetáris Tanács létszámát két további fővel növelni fogják (kilenc főre) ezzel gyakorlatilag továbbra is olyan diplomácia húrokat feszeget, amelyek már így is nagyon közel állnak ahhoz, hogy elpattanjanak. A kijelentés a Monetáris Tanács létszámának növeléséről gyakorlatilag a Barrosso levélben megfogalmazott tárgyalási feltételek figyelmen kívül hagyásával egyenlő, egy olyan kiskapu, amelyet az Európai Bizottság Elnöke nem hagyhat figyelmen kívül. A magyar kormányzat úgy tűnik nem ismerte fel, hogy a jelenlegi globális pénzügyi szervezetek között a legbefolyásosabbak körébe tartozó két szereplővel (IMF, ECB) szemben, jelenlegi gazdasági helyzetünket is szem előtt tartva, nem mi vagyunk abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjunk. Mindazonáltal a tárgyalási pozíciók felvétele elé is folyamatos akadályok hárulnak a kormányzati politika részéről. Még ha nem két olyan intézményről lenne szó, amelyeknek (IMF, EU) hazánk is tagja, akkor is célszerű lenne készségesnek mutatkozni a tárgyalásokra, azzal, hogy legalább azok lezárultáig szüneteltetik a vitás kérdésekben való döntések meghozatalát. Egy tárgyalás mindig kétoldalú dolog, mindkét félnek késznek kell mutatkoznia arra, hogy engedményeket tegyen. A probléma itt alapvetően az, hogy mi vagyunk azok, akik rá vannak szorulva a támogatásra, ők soha nem lesznek rászorulva a miénkre, a két fél közül ugyanakkor a magyar politikusok és a mögöttük álló szakemberek mutatnak legkisebb hajlandóságot a megegyezésre. A tárgyalási pozíció felvételére képtelen magyar kormányzat viselkedésének, illetve a Barroso által küldött „ultimátum”, Rogán Antal általi felrúgásának eredményeként, minősítette le (a Moody’s hitelminősítő intézet után) immár másodikként a Standard and Poor’s Rating Services Magyarország adósbesorolását, a befektetésre nem ajánlott (BB+) kategóriába. Az S&P indoklásként általánosságban az egyre fokozódó bizonytalanságot említi, mint konkrétumról szól ugyanakkor arról, hogy a Nemzeti Bank alelnökeinek, valamint a Monetáris Tanács további két tagjának kormányzat általi kinevezése, sérti a jegybanki függetlenséget.
Orbán Viktor valószínűleg ismét úgy érzi magát, mint az orvosnál, nem tudja, hogy ez most jót vagy rosszat jelent, ahogyan azt az első leminősítést követően a magyar bankszakemberekkel való találkozója alkalmával ki is jelentette. Ez lényegében azt jelenti, hogy az államcsőd kézzelfogható közelségbe került, mivel a forint árfolyama a leminősítést követően esik, a három legnagyobb hitelminősítő intézet közül, immár kettőnél befektetésre nem ajánlott, magyar államkötvények piacra dobása pedig megkezdődik. Az államcsőd pedig rosszat jelent. A helyzet sajnos igen komoly, de a tanulságokat még talán nem késő levonni belőle. A Nemzetgazdasági Minisztérium indoklásában is van persze némi (egy) igazság. Azt az S&P is elismerte, hogy a magyar költségvetés többlettel fog zárni 2011-ben, a 65%-os folyómérleg kifizetési hiányt, azonban továbbra is túl kockázatosnak ítélte meg. Ugyanakkor mivel a magyar kormányzat, a hitelminősítők gazdasági kiszámíthatatlansággal kapcsolatos észrevételeit, valamint az Európai Uniós szervezetek részéről megfogalmazódó aggályokat sem fogadta kellő komolysággal és változatlanul teljesen idomtalan politikát folytatott azokkal kapcsolatban, a leminősítés nem érhette váratlanul. A nemzetgazdasági miniszter 2011. november 11-ei kijelentése, miszerint gazdaságpolitikájukat az IMF ellen hangolják valóságalapja legalábbis megkérdőjelezhető. Ha ez valóban így lenne, mi érdeke lenne akkor az IMF-nek a magyar gazdaság stabilitásának biztosításában, ha ezzel csak segítenék a velük szemben hozott döntéseket. A 2007-ben, az Egyesült Államokban kirobbant hitelválság lehetséges kialakulására (számos közgazdász mellett) az IMF egyik szakembere Raghuram G. Rajan is már jó előre figyelmeztetett. A három legnagyobb hitelminősítő intézet ugyanakkor még a válság kirobbanása előtti utolsó napokban is a lehető legjobban befektetésre ajánlott (AAA) minősítéssel látta el, a nem sokkal később sorra csődöt jelentő intézetek hitelkonstrukcióit. A 2007-ben kirobbant, és azóta is tartó válságon a hitelminősítők csak tovább rontottak, és rontanak a mai napig. Az őket ért vádakra a hitelminősítők válasza, hogy ők csak véleményeket fogalmaznak meg. A piac ugyanakkor továbbra sincs tekintettel arra, hogy ezek a vélemények sok esetben nem megalapozottak és bizonyos pénzügyi körök érdekeit szolgálják. Az Egyesült Államok három legnagyobb hitelminősítő cégének sorozatos, európai uniós országokat sújtó leminősítéseinek hatására, az EU döntéshozatalában is egyre gyorsabban kell, hogy manifesztálódjon az a (már kinyilvánított) szándék, hogy gátat szabjanak a piacok ilyen erőteljes és egyoldalú befolyásolásának.
A világ húsz év alatt sokat változott, a szembenállásokra, a függetlenségi harcokra és a szuverenitás védelmezésére már nem egy kétfrontos világban kerül sor, hanem egy sokpólusú világban. Fel kell tehát állítani egy rangsort. A múltban hozott politikai döntéseket történelmi távlatból oly nagy előszeretettel determinálják, geopolitikai, földrajzi vagy gazdasági alapon, mondván más módon nem lehetett volna dönteni. Tegyük hát ezt a gondolkodást a jelen kormányzati politika számára is relevánssá. Lássuk be, melyik szövetségi rendszerhez tartozunk a rendszerváltás óta. Tudatosítsuk, hogy Európának és szövetségeseinek „világuralmi” rendjébe tagozódik be Magyarország is, csak éppen tagállami státuszban, ami azért mégis csak a kisebbik rossz. Válságos időkben a harcot tehát európai szövetségeseink (és az IMF, melynek fő részvényesei az EU tagállamai) oldalán állva kell megvívni, és a veszélyt jelentő faktorok elhárítása után kell kiállnunk a saját igazunkért szövetségeseinkkel szemben. Addig azonban, a közös érdeknek felül kell írnia az egyéni érdeket. Ez nem egyenlő szuverenitásunk feladásával, hanem szuverén döntésünk eredménye, amelynek eszköze a segítség elfogadása, célja pedig a csőd és az azzal járó kényszerhelyzet elkerülése, amely mindennél jobban beszűkítené mozgásterünket szuverén döntéseink érvényesítése tekintetében.
Az Orbán-kormány, alkotmányozó tevékenysége során tehát minden lényeges tekintetben elment, addig a falig, amely előtt a demokratikus intézményrendszer erdeje, a fékek és ellensúlyok mezsgyéje, majd pedig az alkotmányos jogok és a szabad sajtó villanypásztora húzódik. Erről a mezsgyéről elsőként Schmitt Pál köztársasági elnök lépett le, aki hivatalba lépésekor kijelentette, nem kíván a törvényhozói hatalom ellensúlya lenni köztársasági elnökként és ennek megfelelően, minden törvényt alá is ír, amit csak elé tesznek. A demokratikus intézményrendszer erdejében tehát utolsóként, ágaitól megfosztva állt még idén az Alkotmánybíróság fája, amely végül nem dőlt rá a falra. Az Európai Bizottság számos törvény tekintetében továbbra is vizsgálódik, amelyekkel kapcsolatosan még várhatók szankciók. Rogán Antal magabiztossága tehát nem teljesen megalapozott. Annyi történt ugyanis, pusztán csak, hogy José Manuel Barroso megmutatta Orbán Viktornak, hogy hol húzódik az a nagyobb fal, az Európai Közösségi politikán belül, amelyen már nem engednek lyukat ütni, és nem kezdik el utólagosan vizsgálni, hogy mekkora is az a lyuk és mi fér át rajta. Az EU tagállamok jegybankjainak függetlenségét, az európai uniós közösségi joggal összhangban lehet csak szabályozni és azok függetlenségét az európai uniós jogszabályoknál jobban nem lehet korlátozni. Tehát továbbra is a pénz beszél, az Orbán-kormány szuverén döntése alapján rombolhatja saját parlamenti demokráciáját, ugyanakkor szuverenitása nem terjedhet ki a pénzügyi rendszer függetlenségének lebontására.
Niall O Loughlin ír karikaturistát egy évvel ezelőtt hasonló gondolatok ihlették meg országa kilátásai kapcsán.
Kép forrása: http://cartoonireland.blogspot.com/2010/11/imf-bailout-ireland.html
