Rafale vs. Typhoon 1:0

Az indiai légierő a francia Dassault Aviation céggel kezdte meg az előzetes tárgyalásokat legalább 126 vadászrepülőgép megvételéről[1]. A Rafale gépek a tárgyalások befejeztével elsőként hódíthatják majd meg egy másik ország légterét a francián kívül.

               A világ jelenlegi legnagyobb megrendelője az olcsóbb ár és az azzal párosuló hosszú élettartam miatt döntött a Dassault Rafale gépek javára az Eurofighter Typhoonnal szemben. Az indiai légierő kötelékében jelenleg is repül 51 gép a francia cég egyik korábbi típusából, a Mirage 2000-esből, melyeket szanszkrit nyelven csak Vajra (villámcsapás) néven emlegetnek[2]. 49 Mirage modernizálását, két társuknak a párizsi gyárban történő korszerűsítését követően, már az indiai Hindustan Aerunautics Limitednél fogják elvégezni[3]. A kizárólag francia gyártású Rafalellal szemben az Eurofighter Typhoon, brit (BAE Systems[4]), német (Premium Aerotec[5]), olasz (Alenia Aermacchi[6]) és spanyol (EADS CASA[7]) gyártók összefogásával készül. A Typhoonok a gyártásukban részt vevő országok légierején kívül jelenleg az osztrák és a szaúd-arábiai hadseregek szolgálatában szállnak még[8]. Az európai együttműködéssel épülő többfunkciós elfogó vadászgépeknek tehát egyelőre nem sikerült betörniük az ázsiai piacra. A sikertelen ománi tenderrel[9] ellentétben azonban Delhiben legalább európai gép mellett döntöttek. A brazil állam lehet a következő megrendelő, melynek már hosszú évekkel ezelőtt bejelentett, 36 új elfogó vadászgép megrendeléséről szóló (a költségvetési megszorítások miatt eddig csak) vágyainak beteljesítéséért a Dassault és az EADS mellett a Lockheed Martin és a SAAB is jó eséllyel lobbizhat.

Egy rövid táblázat a Rafale[10] és a Typhoon[11] főbb adataival segíthet az összehasonlításban:

	Dassault Rafale	Eurofighter Typhoon
Hossz	15,30 m	15,96 m
Fesztávolság	10,80 m	10,95 m
Magasság	5,30 m	5,28 m
Maximális sebesség	1,8 Mach	2 Mach
Hatótávolság	3700 km	2900 km
Bevetési távolság	1853 km	1389 km
Emelkedési sebesség	304,8 m/s	315 m/s
Üres tömeg	10 196 kg	11 150 kg
Maximális felszállótömeg	24 500 kg (C és D típusoknál)	23 500 kg
Tolóerő	50 kN[12]	60 kN[13]
Tolóerő/tömeg arány	1,10	1,15
Szolgálati magassági határ	16 800 m	19 810 m

Eurofighter Typhoon

Kép forrása: http://www.eurofighter.com/media/image-library.html?tx_datamintsdamsearch_pi1[curpage]=4&cHash=6d660052a5d543232b3cafa7b9762876

Dassault Rafalle

Kép forrása: http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?137433-Rafale-News/page70

Az 1930-ban alapított Dassault Aviation családi vállalat jelenlegi tiszteletbeli elnöke Serge Dassault. A 86 éves üzletember és politikus a Forbes magazin 2011-es, a világ száz leggazdagabb emberét felvonultató listáján a 96. helyet érte el, nettó 9,3 milliárd dolláros vagyonával[14]. Serge Dassault, miután édesapjától, Marcel Dassaulttól megörökölte a Groupe Industriel Marcel Dassault irányítását, Charles Edelstenne jelenlegi vezérigazgatóval együtt virágoztatta fel a vállalatot. Serge Dassault fia, az eredendően matematikus, majd üzleti számítógépes rendszerekből doktorált, Oliver Dassault (60) szintén politikai pályára lépett. Marcel Dassault unokája, a családi vállalat által gyártott Falcon típusú kisméretű sugárhajtású magángépekkel több, műszer szerinti repülési rekordot állított fel. Dassaulték családi vállalkozása hamarosan az egyedüli olyan európai vadászrepülőgép gyártó lesz, amely egy ország zászlaja alatt és nem több ország összefogásával gyártja vasmadarait[15].

  

---

[1] http://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/ruestungsindustrie-indien-bevorzugt-franzoesisches-kampfflugzeug-11633061.html Letöltés: 2012. 01. 31.

[2] http://en.wikipedia.org/wiki/Indian_Air_Force#cite_note-103 Letöltés: 2012. 01. 31.

[3] http://ibnlive.in.com/generalnewsfeed/news/two-iaf-mirage-aircraft-flown-to-france-for-upgradation/922632.html Letöltés: 2012. 01. 31.

[4] http://www.baesystems.com/ Letöltés: 2012. 01. 31.

[5] http://www.premium-aerotec.com/ Letöltés: 2012. 01. 31.

[6] http://www.aleniaaermacchi.it/eng/Pages/Home.aspx Letöltés: 2012. 01. 31.

[7] http://www.eads.com/eads/int/en.html Letöltés: 2012. 01. 31.

[8] http://www.eurofighter.com/eurofighter-typhoon/in-service.html Letöltés: 2012. 01. 31.

[9] http://htka.hu/2011/12/15/most-mar-biztos-az-eurofighter-bukta-omanban/ Letöltés: 2012. 01. 31.

[10] http://www.dassault-aviation.com/en/defense/rafale/specifications-and-performance-data.html?L=1 Letöltés: 2012. 01. 31.

[11] http://www.eurofighter.com/eurofighter-typhoon/technicaldata.html Letöltés: 2012. 01. 31.

[12] http://en.wikipedia.org/wiki/Rafale Letöltés: 2012. 01. 31.

[13] http://en.wikipedia.org/wiki/Eurofighter_Typhoon Letöltés: 2012. 01. 31.

[14] http://www.forbes.com/wealth/billionaires/list Letöltés: 2012. 01. 31.

[15] A Saab AB, JAS 39 Gripenjeit várhatóan nem fogják újabb típussal felváltani, így a svédek rövidesen kiszállnak a versenyből.

26 éve történt a Challenger tragédiája

1983. április negyedikén indult első útjára a Challenger űrsikló. A sorban az ötödik STS-küldetéssel a Challenger csatlakozott a Columbia űrrepülőgéphez az űrsikló programban.

A Challenger az űrrepülőgépekkel végrehajtott missziók (STS) igáslova lett. 114 héttel (amiből csaknem kilencet az űrben töltött) első útja után úgy tűnt, készen áll rá és a körülmények is alkalmasak arra, hogy tizedszerre is elhagyja a Föld légkörét. Az STS 51-L, a 25. űrsiklóval végrehajtott küldetés azonban 73 másodperc után, 14,6 km-es magasságban tragikus véget ért. A küldetés során Christa McAuliffe, a new hampshirei Concord High School tanára történelmi tettet készült véghezvinni. A 37 éves, kétgyermekes középiskolai történelem tanárnő az első civil emberként készült az űrbe. A hét fős legénység másik női tagja Judith Ariene Resnik, mérnök asztronauta másodszorra vett részt űrrepülésen. Resnik 1984. augusztus 30-án állt első alkalommal földkörüli pályára a Discovery fedélzetén. Az első amerikai állampolgárságú női asztronautát, Sally Kristen Rideot, szintén a Challenger juttatta ki a kozmoszba 1983. június 18-ai, második útja alkalmával.  A legénység férfi tagjai közül, Gregory Bruce Jarvis (41) terhelési szakember és Michael John Smith (40), a Challenger pilótája, szintén első alkalommal vettek részt űrhajós küldetésen. Ronald Ervin McNairtől, aki második útjára készült a „Kihívóval”, Charles Frank Bolden Jr. 1986. január 18-ai útjával a Columbián, 16 nappal megelőzve Mcnairt, vált az első afro-amerikaivá, aki átlépte az univerzum határát. Ellison Shoji Onizuka (39), a küldetés specialistája, szintén második alkalommal vett részt űrsikló fedélzetén éles küldetésen. Onizuka a Discovery harmadik missziójának tagjaként, 1985. január 24-én, első ázsiai amerikaiként érte el a világűrt . A 46 éves Francis Richard Scobee szintén mindössze egy repüléssel a háta mögött látta el a Challenger kapitányi posztját. A Challenger 26 évvel ezelőtti utolsó útjának résztvevői, az űrhajózás második generációjának tagjaként, még mindig az űrutazás úttörőinek számítottak. 1986. január 28-án azonban Christa McAuliffe volt az, aki történelmi tettet készült végrehajtani. A „Tanár az Űrben” program (Teacher in Space Project) keretében, első civilként az űrbe készülő McAuliffere szegeződtek a kamerák azon a tragikus keddi napon, amikor beszálltak az űrsiklóba a floridai Cape Canaveral indítóállomáson.

Mindenki lélegzetvisszafojtva várta az indulást, majd üdvrivalgásban tört ki, amikor helyi idő szerint 11 óra 38 perckor, a Challenger hatalmas robajjal felemelkedett az indítóállásról. A kilövést követően a jobboldali gyorsító rakéta tömítőgyűrűjének hibája miatt forró gázok kezdtek szivárogni a berendezésből, amelyek megrongálták az űrhajó külső tankja hátsó részének rögzítését, ahol az a szilárd hajtóanyaggal teli gyorsító rakétához kapcsolódott. A tömítőgyűrű a szokásosnál hidegebb időjárás miatt nem volt képes időben gátat szabni a kitorlódás néven ismert folyamatnak[1]. Az indítóálláson várakozó űrhajó bal oldalát sütötte a nap, így az ott található tömítések megfelelően működtek.  Mivel a jobboldali második tömítőgyűrű a fém részek deformálódása miatt elmozdult, szintén nem volt képes szigetelni. A jobboldali tankon lyuk keletkezett és lángok jelentek meg 58 másodperccel az indulást követően[2]. Fél másodperccel a robbanás előtt, miután az utolsó telemetriai adatok beérkeztek az ellenőrző szobába, még hallották Smith pilótát, amint annyit mondott: „Uh-oh”. Smith reakcióját valószínűleg a főhajtómű teljesítményét, vagy a külső tankban történő nyomás csökkenését mutató kijelzők válthatták ki. A folyékony oxigénnel teli tanktól elváló gyorsító rakéta a külső tanknak, illetve a külső tank és az űrsikló közötti résznek ütődött és az ennek következtében megsérült tank felrobbant. A robbanást a személyzeti kabin „egyben” átvészelte, bár annak legénysége ekkor már élettelenül zuhant a koporsójukká vált fülkében vissza a földre. A robbanás füstfelhőjének jellegzetes formáját a két gyorsító rakéta okozta, amelyek szintén nem semmisültek meg a robbanásban, hanem azt követően még 37 másodpercig szelték lángolva az eget.

Megsemmisül a Challenger. Kép forrása: http://news.bbc.co.uk/2/shared/spl/hi/pop_ups/06/sci_nat_1986_challenger_disaster/html/1.stm

Az űrsikló program biztonságosságának mítosza a Challenger füstfelhőjével együtt szertefoszlott. Újra felmerült, a vész esetén a személyzet menekülését elősegítő biztonsági berendezések alkalmazása az űrsiklókon. Az áldozatokról intézményeket, közterületeket neveztek el, emlékszobrokat avattak tiszteletükre. Az asztronauták az amerikai társadalom legtekintélyesebb alakjai közé tartoznak, akiket hősként tisztelnek, és akik az amerikai álom részét képezik. Ez az álom viszont négy nappal az űrhajózás 1986-os tragédiájának 17. évfordulóját követően, a Columbia és legénysége megsemmisülésével ismét rémálommá vált.

---

[1] http://science.ksc.nasa.gov/shuttle/missions/51-l/docs/rogers-commission/Chapter-4.txt Letöltés: 2012. 01. 29.

[2] http://en.wikipedia.org/wiki/Space_Shuttle_Challenger_disaster Letöltés: 2012. 01. 29.

Japán legkitartóbb katonái

A felkelő nap országának több ezer katonája tartott ki évekkel, néhányan pedig még évtizedekkel a háború után is[1] a kapott parancsnak engedelmeskedve, miszerint semmilyen körülmények között nem adhatják meg magukat.

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete 1944. július 21-én indította meg elsöprő támadását a Guam-szigetét birtokló japán hadsereg ellen. Az 541 km²-es szigeten 1944. augusztus tizedikén fejeződtek be a harcok, legalábbis a katonák többsége számára. A guami csatában mintegy 18 ezer japán katona vesztette életét, kevesebb, mint ötszázan választották a legszégyenletesebb módját a harcok befejezésének és adták meg magukat. Takeshi Takashina altábornagy a harcok negyedik napján vesztette életét. Hideyoshi Obata altábornagy miután kiadta a parancsot, hogy az utolsó emberig harcolni kell, augusztus 11-én seppukut követett el. A sziget dzsungelébe visszahúzódó pár tucat japán katona komolyan vette mártírhalált halt altábornagyuk végső parancsát és nem tette le a fegyvert. 1945. december 8-án három amerikai tengerészgyalogost csapdába csaltak és meg is öltek a japán katonák. A császári dzsungelharcosokat, akik a helyi lakosok teheneit, illetve az őserdő különféle élőlényeit fogyasztották, folyamatosan tizedelték a mérges állatok, a fertőzések és a betegségek. A katonák kényesen ügyeltek arra, hogy ne hagyjanak nyomokat maguk után és végül úgy döntöttek, hogy földalatti búvóhelyekbe költöznek. Mindnyájuk közül Shoichi őrmester bizonyult a legleleményesebb, legszerencsésebb és legkitartóbb japán hadfinak. Miután már csak hárman maradtak bajtársak Guamon, a bakák szétváltak és a sziget különböző részein ütöttek tanyát, de rendszeresen látogatták egymást. Az őrmester utolsó két társa 1964-ben egy áradásban vesztette életét. Ezt követően Shoichi Yokoira nyolc éven keresztül teljesen egyedül tartott ki császára mellett a „háborúban”. 1972. január 24-én két helyi vadász, Jesus Dueñas and Manuel De Gracia, a sziget déli részén, a Talofofo-folyó partja közelében felállított csapdáit ment ellenőrizni, amikor rátaláltak Shoichi Yokoira. Az 56 éves Shoichi megpróbálta megszerezni egyikük fegyverét[2], de mivel nagyon legyengült az évek során, a vadászok könnyedén eltántorították ettől a szándékától. Shoichi a dzsungelből kifelé menet azért könyörgött foglyul ejtőinek, hogy öljék meg, mert nem akart hadifogságba kerülni. Visszatérve szülőföldjére, bár hősként üdvözölték, soha nem tudott visszailleszkedni a japán társadalomba mert nem tudta elfogadni, ahogyan hazája átalakult. Élete legnagyobb élménye az volt, amikor találkozhatott Akihito császárral egy fogadáson. Végül az alá a sírkő alá temették el 1997-ben bekövetkezett halála után, amelyet még 1955-ben állítottak neki.

Shoichi Yokoi a háború idején és megadásakor.

Kép forrása: http://www.bbc.co.uk/news/magazine-16681636

Hiroo Onada hadnagy, több mint két évvel Shoichi Yokoirát követően adta meg magát, harmincévnyi bujkálás után a Fülöp-szigetekhez tartozó Lubang szigetének hegyei közt[3]. Onada és három bajtársa, az 1945 októberében talált, a helyi lakosok által írt levelet, amelyen arról informálták őket, hogy a háború augusztus 15-én véget ért és jöjjenek le a hegyekből, csak ellenséges propagandának vélték, mivel egyik csoportjukra pár nappal korábban tüzet nyitottak[4]. 1945 végén B-17-esekről dobtak le cetliket a szigetekre, amelyekre Yamashita tábornoknak, a 14. körzet hadserege számára kiadott megadási parancsát nyomtatták. A következő években is hiába juttattak a japán gerillák birtokába további írott üzeneteket, újságokat, vagy szólt hozzájuk a rokonaik hangja hangosbeszélőn keresztül, mindent ellenséges diverzáns akciónak véltek. A helyi falusiakat is ellenségnek gondolták, többször rá is támadtak lubangi lakosokra. Yuitsi Akatsuban, a csapat legfiatalabb tagjában, négy év után végül olyan erőssé vált a kétely, hogy 1949 egyik szeptemberi napján a többiek tudta nélkül elvált a csoporttól, majd hathónapnyi magányos vándorlás után sikerült kijutnia a dzsungelből és megadta magát. Shoichi Shimada tizedes 1954. május hetedikén, egy tengerparti csetepatéban, Gontin közelében vesztette életét. Onada utolsó bajtársát, Kinshichi Kozukát 1972 októberében egy filippínó őrjárattal való összetűzés során ölték meg. Kozuka halála nem volt hiába való, újra felvetette annak a lehetőségét, hogy az 1959 decemberében halottnak nyilvánított Onada még életben van. Norio Suzuki, a 24 éves, egyetemi tanulmányait félbe hagyó és évek óta utazgató egyetemista, a Kozuka haláláról és Onada eltűnéséről szóló híradások hatására elhatározta, hogy ismét útnak indul Japánból és felkutatja Onadát.  Amikor honfitársa 1974. február 25-én rátalált, hogy hazavigye, Onada csak hivatalos katonai utasítás ellenében volt hajlandó letenni a fegyvert és elhagyni a szigetet. Suzuki tehát ismét visszatért Japánba és felkereste Onada egykori parancsnokát, a könyveladóként dolgozó Taniguchi őrnagyot. A hivatalos katonai parancsot végül 1974. március 9-én Taniguchi olvasta fel, a katonai öltözetének maradványaiban, karddal az oldalán, még működő Arisaka puskáját kezében tartó Hiroo Onadának, aki ezt követően volt csak hajlandó letenni a fegyvert[5].

Hiroo Onada közvetlenül a megadása után készült fényképen.

Kép forrása: http://www.damninteresting.com/the-soldier-who-wouldnt-quit/

1980-ban a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindoro-szigetének erdeje fölé emelkedő Halcon-hegyen akadt rá Isao Mayazawa expedíciója egy kunyhóra, amelyben a közeli mangia törzs által megerősített információk szerint is, Fumio Nakahira kapitány lakhatott[6]. A kunyhóban üzenetet hagytak a kapitány számára ám ő soha nem került elő.

A bushido szellemisége és a császár iránti elkötelezettség olyan erős volt a második világháborúban harcoló japán katonákban, hogy a józanész, és a hosszú évek eseménytelensége sem tudott kételyt ébreszteni bennük a kapott paranccsal kapcsolatban. Mivel a megadás számukra a legnagyobb szégyennel ért fel, inkább a gerilla harcmodort választották és küzdöttek az elemekkel, vagy a vélt ellenséggel, csak ne kelljen megadni magukat. A dzsungelbe rejtőzve tovább folytatták harcukat, hogy legalább az ő számukra ne megadással, hanem dicsőséges halállal érjen véget saját háborújuk.

---

[1] http://www.wanpela.com/holdouts/registry.html Letöltés: 2012. 01. 24.

[2] http://www.bbc.co.uk/news/magazine-16681636 Letöltés: 2012. 01. 24.

[3] http://www.abc.net.au/lateline/content/2010/s3065416.htm Letöltés: 2012. 01. 24.

[4] http://history1900s.about.com/od/worldwarii/a/soldiersurr.htm Letöltés: 2012. 01. 24.

[5] http://www.damninteresting.com/the-soldier-who-wouldnt-quit/ Letöltés: 2012. 01. 24.

[6]http://fultonhistory.com/Newspaper%2011/Geneva%20NY%20Finger%20Lake%20Times/Geneva%20NY%20Finger%20Lake%20Times%201980%20Apr%201980/Geneva%20NY%20Finger%20Lake%20Times%201980%20Apr%201980%20-%200296.pdf Letöltés: 2012. 01. 24.

Horvát referendum az EU csatlakozásról

2012. január 22-én népszavazást tartottak Horvátországban az Európai Unióhoz történő csatlakozásról. A választásra jogosultak 44 százalékának részvétele mellett, 66 százalékuk szavazott a csatlakozásra. Az eredményes népszavazással a horvát parlament felhatalmazást kapott a csatlakozási szerződés ratifikálására.

Horvátország 2003-ban jelentkezett uniós tagságra, amelyet az Európai Tanács hivatalosan 2004 közepén ismert el. Horvátország 2009. április elsején az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének teljes jogú tagjává vált. Várhatóan a 2011. június 30-án lezárult horvát EU-csatlakozási tárgyalások második évfordulóján válhat Horvátország hivatalosan is a Közösségek tagjává, mivel a 27 tagállam parlamentjeinek a horvát csatlakozást elismerő döntéseinek meghozatala közel másfél évet vesz igénybe. Addig is lesz azonban elég tennivalója az SPD-kormánynak. A 2011. évben, 14 529 dollárra becsült fejenkénti, nominális bruttó nemzeti össztermékkel[1] a horvát lakosok a 23. helyen álltak az unió tagállamai közt. 2010-ben, a GDP fejenkénti megoszlásának tekintetében a horvátok az európai uniós átlag 61 százalékát érték el[2]. Horvátország csatlakozásával az unió területe 56 594 km²-rel és 4 millió 290 ezer lakossal bővül, így a 28 tagúvá váló európai konföderáció 4 381 376 km²-es területűre nőhet. A 3 millió 840 ezer lakosú Bosznia-Hercegovina lakosságának római katolikus részét a népesség 14 százalékát kitevő horvát nemzetiségűek adják. A boszniai horvát kisebbség szavazati joggal rendelkezik a Horvát Köztársaságban is.

A korrupció elleni küzdelem és a háborús szerb menekültek kárpótlása az a két terület, ahol a horvát kormányzatnak minél előbb eredményeket kell felmutatnia, annak érdekében, hogy eloszlassa az uniós tagállamok kételyeit. Horvátország a Transparency International 2010-es, az országok korrupció általi fenyegetettséget mutató adatsorán[3] a 62. helyet foglalta el. Bár a korrupció területén, az EU tagállamai közül, a horvátoknál rosszabb helyzetben vannak az olaszok, a románok, a bolgárok és a görögök is, a helyzeten javítani kell. Mivel a csatlakozást követően az ország jogosulttá válik a Strukturális Alapokból folyósítandó támogatásokra, a korrupció elleni küzdelemre fokozott figyelmet kell fordítania a horvát kormánynak az elkövetkező években. A másik nemzeti ügy, aminek megoldását biztosítani kell, az a Horvátországba visszatelepülni kívánó szerbek ingatlanainak visszaszolgáltatása. A Szociális Jogok Európai Bizottsága, 2010. június 22-én kelt határozatában[4], a COHRE (Centre on Housing Rights and Evictions) megállapításait tekintetbe véve marasztalta el Horvátországot az elhagyott ingatlanaikba visszatérni szándékozó szerb népesség rehabilitálása ügyében. A nyolc év után ismét hatalomra jutó Szociáldemokrata Párt, egy hónappal ezelőtt hivatalba lépett, Zoran Milanović miniszterelnök vezette kormányzatának tehát évtizedek óta tartó problémákra kell megoldást találnia országa Európai Uniós tagságának zavartalanná tétele érdekében.

Kétharmados igen.

Kép forrása: http://www.index.hr/vijesti/clanak/hrvatska-je-odlucila-6626-posto-za-europsku-uniju/595093.aspx

2012. január 22-én a horvát választók kétharmada támogatta az Európai Unióhoz való csatlakozást, ami a előrejelzések alapján vártnál nagyobb támogatottságról árulkodik. Az egyesült Európa szellemisége tehát úgy tűnik, hogy a szövetséget sújtó válság ellenére is töretlen, legalábbis a horvátok körében. Az EU-s pénzügyi támogatásoktól sokat remélnek a horvátok, az infrastruktúra és a gazdaság fejlesztésével kapcsolatban. Kívánjuk nekik, hogy a lehető legjobban sikerüljön élniük ezzel a lehetőséggel.

---

[1] http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2011/02/weodata/index.aspx Letöltés: 2012. 01. 22.

[2] http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-13122011-BP/EN/2-13122011-BP-EN.PDF Letöltés: 2012. 01. 22.

[3] http://www.transparency.org/policy_research/surveys_indices/cpi/2010/results Letöltés: 2012. 01. 22.

[4] http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/socialcharter/Complaints/CC52Merits_en.pdf Letöltés: 2012. 01. 22.

Wikipedia leállás

2012. január 18-a éjféltől 24 órára leáll az angol nyelvű Wikipédia weboldal tiltakozásul az Egyesült Államok Szenátusa elé szavazásra bocsátandó SOPA (Stop Online Piracy Act – Online kalózkodást megállító törvény) és PIPA (Protect Intellectual Property Act – Szellemi tulajdont védelmező törvény) jogszabályok ellen. A PIPA január 24-én fog az USA szenátusa elé kerülni.

A Wikipedia álláspontja szerint a szerzői jog védelmében fellépő törvények sértik a szólásszabadságot, illetve korlátozzák az internet szabadságát[1]. A Wikimedia Foundationnél ezért úgy döntöttek, hogy tiltakozásul, tizenegy év folyamatos működés után, első ízben szüneteltetik az angol nyelvű online enciklopédia elérhetőségét. Attól tartanak, hogy a törvények[2] lehetőséget teremtenek arra, hogy korlátozzák az emberek online információhoz való jutásának jogát. A leállás idejére 3 millió 831 ezer szócikk nem lesz elérhető angol nyelven. A törvények elleni tiltakozáshoz több ezer másik internetes oldal is csatlakozott, köztük olyan óriások, mint a Google, vagy a WordPress. A Wikipedia felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az oldal szerkesztői kényesen ügyelnek a szerzői joggal kapcsolatos előírások betartására. A szabad enciklopédia ugyanakkor kijelenti, hogy a náluk elérhető tartalom szabad felhasználása nem kompatibilis a szerzői joggal, így az azt sértő szabálytalanságokat nem tolerálják. A Wikipedia honlapját látogató felhasználók valóban megbizonyosodhatnak arról, hogy az angol nyelvű oldal üzemeltetői valóban a szerzői jog figyelembe vételével összhangban működtetik az oldalt. A szerzői jog betartásáról, január 20-ától ismételten, bárki megbizonyosodhat. Annak ellenére, hogy a szócikkeket akárki szerkesztheti, és azok nem doktori disszertáció szigorúságú követelményeknek kell, hogy megfeleljenek, mégis rendre találunk minden információhoz kapcsolódóan hivatkozást.

A Wikipedia alapítói az amerikai Jimmy Wales és Larry Sanger voltak. A Wikipedia elődje, a Nupedia még nem volt szabadon szerkeszthető, hivatásos szakemberek írták és lektorálási vizsgálat alá vetették annak tartalmát. 2001. január 15-én aztán elindult a Wikipedia, amely eredetileg a Nupedia, olyan első fázisaként funkcionált volna, amelyet nyilvánosan lehet szerkeszteni, ezáltal egy olyan gyorsan bővülő tartalma jönne létre, amelyet később a Nupedia számára hasznosíthatnának. Az utód azonban gyorsan túlszárnyalta elődjét. 2012-re a német-, és a francia- mellett, már a holland nyelvű Wikipedia oldalak is több mint egymillió szócikket tartalmaztak. Az olasz-, lengyel-, spanyol-, és orosz- társoldalak szócikkeinek a száma több mint 800 ezer, a japán és portugál nyelvűeké pedig a 700 ezret is meghaladta[3]. További harminc nyelven, köztük magyarul is, több mint százezer wikipédiás szócikk érhető el. 2012. január közepéig összesen 282 nyelven készültek wikis szócikkek, melyek száma együttesen a 21 milliót közelíti[4]. Az adatok egyértelműen mutatják, hogy egy milyen dinamikusan bővülő, szabadon bővíthető, elektronikus tartalomról van szó. Az online enciklopédia tehát rászolgált a nevére, a „wiki” hawaiiul ugyanis fürgét, nagyon gyorsat jelent.

Wikipedia logó

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Wikip%C3%A9dia_logo.png

A több ezer internetes site és a több millió felhasználó tiltakozása eredményes volt. Az első csatát megnyerték az internetet védelmében fellépők, miután több szenátor is bejlentette, hogy nem támogatja a SOPA és a PIPA néven emlegetett tövének elfogadását, a szenátus határozatlan ideig felfüggesztette azok tárgyalását.

---

[1] http://en.wikipedia.org/wiki/Wikipedia:SOPA_initiative/Learn_more Letöltés: 2012. 01. 18.

[2] A Stop Online Piracy Act szövege az alábbi govtrack.us linken tekinthető meg: http://www.govtrack.us/congress/billtext.xpd?bill=h112-3261. A Protect Intellectual Property Act szövege az alábbi govtrack.us linken olvasható: http://www.govtrack.us/congress/billtext.xpd?bill=s112-968.

[3] http://meta.wikimedia.org/wiki/List_of_Wikipedias#Grand_Total Letöltés: 2012. 01. 18.

[4] http://meta.wikimedia.org/wiki/List_of_Wikipedias#Grand_Total Letöltés: 2012. 01. 18.

Választói hangulat

A Sonda Ipsos által 2012. január harmadika és tizedike között 1500 fő megkérdezésével készítette el legaktuálisabb statisztikáját a magyar választók pártpreferenciájáról.

Az 1500 fős mintán végzett lekérdezés eredménye plusz-mínusz 2,5 százalékos eltéréssel mutatja azokat az adatokat, amelyeket a választásra jogosult teljes lakosság körében tett lekérdezéssel kapnánk. A felmérés adatait közlő cikk[1] címében a választók rossz hangulatáról írnak, mely kijelentést leginkább azon adat támaszthatja alá, hogy a választók 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország. A kormány és az ellenzék teljesítményét egy százfokú skálán egyaránt 19-19 ponttal értékelték. Az ellenzéki pártok támogatottsága a Jobbik két százalékos népszerűségvesztését leszámítva, lényegében nem változott (MSZP: 11%, Jobbik: 8%, LMP: 4%, DK: 2%). A változatlanságból is lehet azonban következtetéseket levonni.

A parlamenten belül végzett képviselői tevékenységével, egyik pártnak sem sikerült szavazókat szereznie. A Fidesz-KDNP kétharmados többsége gúzsba kötötte parlamenti ellenzékét, amely végleg kifogyva ötleteiből, már nem képes a rendelkezésére álló törvényhozatali eszközrendszerből bármit is kreatívan felhasználni, népszerűségének növelése érdekében. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik vesz részt legfegyelmezettebb módon a parlamenti munkában. A Jobbik frakció tagjai közül egyedül Novák Előd az, aki időről-időre valami olyan önálló akcióval áll elő az ülésteremben, amelynek végén általában rendre utasítják, vagy megvonják tőle a szót. A Jobbik parlamenti ellenzékiségét jellemző fegyelmezettség és mintás munkamorál ellenére a párt szavazókat vesztett. A Jobbik ezt érzékelve az ülésszakok közti szünetben elérkezettnek látta az időt arra, hogy utolsóként az ellenzéki pártok közül, utcai demonstrációkkal hozza közelebb magához a választóit. A Jobbik szavazóknak erre már volt igényük, láthattuk is néhány potenciális szimpatizánsukat az alkotmányt ünneplő bállal szemben szervezett tüntetésre vonuló MSZP-s képviselőket inzultálni. Az LMP igyekezett nagyon kreatív lenni az ülésteremben és az Országházon kívül is. Utóbbi kevesebb sikerrel járt. Az LMP parlamenten kívüli akciói sem segítettek abban, hogy népszerűbbé tegyék pártjukat. Segítettek viszont Kaufer Virágnak abban, hogy rájöjjön arra, többet tud tenni az emberekért civilként, mint képviselői mandátummal rendelkezve, így hát le is mondott arról[2]. A párt frakcióvezetője, Schiffer András is bejelentette, hogy lemond minden LMP-s tisztségéről[3], ami a pártján belüli viszály egyértelmű jeleként, tovább rombolja az adott politikai formációba vetett bizalmat.

A Sonda Ipsos felmérése szerint, a megkérdezettek 57 százaléka nem talál olyat a jelenlegi parlamenti pártok közt, amelyikre szavazna. A választók közel negyede ugyanakkor biztosan tudja, hogy nem menne el szavazni, ha „most vasárnap lennének az országgyűlési választások”. A szavazás állampolgári jog, nem pedig kötelesség. A nem szavazás pedig ugyanúgy választás, mint a szavazás. Közkedvelt mondás, hogy a demokrácia a „többség uralma a kisebbség fölött”, ezek a számok már egyértelműen mutatják, hogy inkább a „kisebbség uralma a többség fölött”. A nem szavazók, persze számos konkrétabb érv mellett, lehet, hogy csak azért nem mennek el szavazni, mert nem szeretnék ezt az uralmat gyakorolni senki fölött. Ha nincs kire, akkor valójában tényleg miért is menne el valaki szavazni? De tényleg nincs kire? Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt huszonkét évben, a 2010-es választásokkal parlamentbe került LMP és Jobbik kivételével, ugyanakkor az ezen alkalommal letűnt MDF-et és SZDSZ-t, valamint a már előzőleg széthullott FKGP-t is beleértve, hat különféle pártnak volt, immár két alkalommal is esélye arra, hogy bebizonyítsa, méltó volt a választók bizalmára. Ez tulajdonképpen egyik kormánykoalíciónak sem sikerült, az ország viszont ez idő alatt minden addiginál rosszabb helyzetbe került, nem „csupán” a gazdaság, de immár a jogállamiság tekintetében is. Az országban vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek lényegében a rendszerváltás óta változatlanul rossz szociális és anyagi helyzetben, munkalehetőség nélkül élnek. Mi motiválhatja tehát ezeket a társadalmi csoportokat arra, hogy éljenek választójogukkal? Huszonkét év tapasztalata alapján: semmi. Az emberek politikai nézete nagyon változatos lehet. Kire szavazzon, mondjuk egy szociáldemokrata, liberális, vagy konzervatív érzelmű ember? Az eddig kormányzó pártok kormányzati tevékenységének elemzése nélkül is könnyen belátható, hogy miért nem azt a politikai ideológiát és értékrendet követik valójában, amelyet hangoztatnak. Pusztán egy-egy, ideológiájukat cáfoló, az adott pártra viszont igen jellemző szóval, át tudunk világítani a legnagyobb pártok leheletvékony ideológiai köntösén: MSZP – pénztőke, Fidesz – nem megőrző. Ideológiai vagy értékrendbeli motivációkat is nehéz lenne tehát érvként felsorakoztatni a voksolás mögött. Jobb anyagi helyzet, könnyebb boldogulás lehetősége. Ez alapján az ország magasabb keresetű (átlagfizetések kb. kétszeresénél több) rétegei tulajdonképpen bárkire szavazhatnának, ők eddig rosszabbul még soha nem jártak. A közalkalmazottak helyzete ugyanakkor a kisebb-nagyobb őket ért változtatások ellenére fokozatosan romlott. A magánszférában természetesen találunk sikertörténeteket, fejlődő térségeket, feltörő vállalatokat, nekik tehát valóban van továbbra is reménykedni valójuk, kérdés kiben bízhatnak.

Egy másik X-faktor.

Az emberek elfordulása a politikától egy lassú, de stabil folyamat eredménye, ami nem tűnik visszafordíthatónak és alapvetően az emberek anyagi helyzete által determinált. Mindezen hatások ellenére a választópolgárok egynegyede továbbra is biztos pártválasztó, akik közül 39 százalék Fideszes, 26 százalék MSZP-s, 22 százalék Jobbik-os, 9 százalék LMP-s, 3 százalék pedig DK-s. A szavazóbázis korcsoportonkénti megoszlása tovább árnyalja a képet. A biztos szavazó nyugdíjasok negyede MSZP választó, akik hét százalékkal vannak többen, mint a Fidesz pártiak a korosztályban. A húszas, kora harmincas korosztály stabil szavazóinak 18 százaléka kormánypárti, 15 százaléka pedig nemzeti radikális. Az országgyűlési választások óta először, a nem jobboldali pártok együttes, 16 százalékos támogatottsága, immár elérte a Fideszét. A választási együttműködésnek az ellenzék részéről, legalábbis a számok szintjén, már van létjogosultsága. Egy lehetséges ellenzéki koalíció sikerét támaszthatja alá, a választók másodlagos preferenciájára vonatkozó adat is. A magyar választóknak ugyan, csak 15 százaléka szavazna másik pártra a kedvencén kívül, viszont ezen embereknek a többsége gyaníthatóan nem Fidesz, KDNP vagy Jobbik párti. Saját pártjuk teljesítményét értékelve, a Fidesz szavazók adták a legjobb osztályzatot, 53-at a százból. A pártpreferenciákkal nem rendelkező polgárok 15 pontot adtak a kormány és 16-ot az ellenzék munkájára a kiosztható százból, ami jól mutatja kiábrándultságukat az egész magyar politikából.

---

[1] http://www.ipsos.hu/site/rossz-hangulatban-a-v-laszt-k/ Letöltés: 2012. 01. 14.

[2] http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=507006 Letöltés: 2012. 01. 14.

[3] http://www.origo.hu/itthon/20120114-lemond-az-lmpfrakcio-elerol-schiffer-andras.html Letöltés: 2012. 01. 14.

Az Occupy Mozgalom

A 2010-2011-es Arab Tavasz forradalmai Európában is újabb lökést adtak a demokrácia megreformálásáért küzdő társadalmi csoportoknak. Spanyolországban, 2011 márciusában a Twitter és a Facebook internetes közösségi oldalakon kezdték el szervezni a İDemokracia Real Ya! (Valódi demokráciát, most!) Mozgalmat. A mozgalom manifesztuma[1] szerint a jelenlegi demokratikus politikai és gazdasági rendszer nem képes az emberek valós képviseletére, mégpedig azért nem, mert a politikai döntések túlzottan alárendelődtek a különféle banki és pénzügyi köröknek. Ez az aszimmetrikus viszony, pedig olyan gazdaságpolitikához vezetett, amely rontott az emberek tömegeinek szociális helyzetén és növelte a munkanélküliséget. A mozgalom magát szociálisnak nevezi, békés eszközöket használ, és nem tartozik semmilyen politikai párthoz sem. A manifesztum kinyilatkoztatta, hogy a mozgalomhoz csatlakozó személyek eltérő vallási, ideológiai és politikai meggyőződésűek. A tagok ugyanakkor közös célként fogalmazták meg a társadalom olyan prioritásaiért való harcot, mint amilyen a fenntarthatóság, a szolidaritás, az egyenlőség, a kulturális szabadság, a fejlődés és a jólét. Az Arab Tavasz eseményei által motiválva és a spanyol İDemokracia Real Ya! Mozgalom elveit követve, a kanadai Adbusters Média Alapítvány 2011. július 13-ai blogbejegyzésével indult útjára az Occupy Mozgalom. Az Adbusters blogbejegyzésében békés barikádra hívta az embereket szeptember 17-ére, a Wall Streetre[2]. Az Occupy Wall Street akció mintájára hamarosan hasonló „Foglaljuk el” akciók szerveződtek szerte a glóbuszon. A mozgalom tetőpontját, az első, május 15-ei spanyolországi tüntetés 5 hónapos fordulóján, 2011. október 15-én lezajlott globális tüntetéssorozat jelentette, amely során a Föld 82 országának, több mint 950 városában vonultak utcára az emberek[3]. A legnagyobb megmozdulásokra Madridban és Barcelonában több százezer, Rómában és Valenciában százezer fő részvételével került sor.

A jelenlegi demokratikus- és gazdasági rendszerekkel szemben fellépő új globális mozgalom kialakulásában az arab forradalmakon kívül egy másik jelentős esemény is szerepet játszott. Ez az esemény a 2007-2010-es pénzügyi világválság. A gazdasági válságot a fedezetlen hiteleket nyújtó hitelintézetek okozták spekulációikkal, mely helyzet kialakulásához és végkifejletéhez az Egyesült Államok politikai vezetése, a mögötte álló közgazdász szakemberekkel és lobbistákkal, illetve a hitelminősítő intézetek jó minősítéseikkel mindvégig asszisztáltak. Az Occupy Mozgalom széleskörű amerikai támogatottságához és népszerűségéhez mindenképpen hozzájárult az is, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás elmaradása mellett, az Obama adminisztráció a szükséges gazdaságpolitikai konzekvenciákat sem vonta le, sőt a korábbi szakemberekkel, szakpolitikusokkal és miniszterekkel folytatta a kormányzást. 2011 szeptembere óta az Amerikai Egyesült Államok sok száz városában került sor az Occupy Mozgalom tüntetéseire, melyek létszáma az egy-két főstől a több ezer fősig terjedt. Legnagyobb számban New York, San Francisco, Boston, Los Angeles, San Diego, Davis és Seattle városaiban vonultak utcára az Államokban. A mozgalom „We are the 99%” szlogenje arra is utalt, hogy mekkora az aránytalanság a birtokolt javak és a jólét megoszlása között az amerikai társadalomban. 2007-ben, a magántulajdon megoszlása tekintetében, a népesség felső egy százaléka 34,6%-át, a következő tizenkilenc százalék pedig további 50,5%-át birtokolta az összes javaknak[4]. A pénzügyi javak viszonylatában az aránytalanság még nagyobb, e tekintetben a népesség nyolcvan százalékának csak 7%-nyi részesedés jut, a felső egy százalék tulajdonában lévő 42,7%-kal szemben[5]. A jelenleg is zajló gazdasági válság ezeket az arányokat tovább torzítja. A gazdaság ezen aránytalanságain kívánt változtatni az Occupy Mozgalom. A politikai rendszer megreformálásával kapcsolatosan, a képviseleti demokrácia helyett a részvételi demokrácia elterjesztése a mozgalom célja. A demokrácia deficit viszonylatában a mozgalom tehát alapvetően demokratikus, kritikáját a rendszer megreformálása érdekében fogalmazta meg, nem pedig azzal szemben, mint például a különféle anarchista, antiglobalista csoportok. E törekvése miatt az Occupy Mozgalmat a politikai szereplőknek is komolyabban kellett venni, mint a radikális anarchista mozgalmakat, amelyek általában elvetik a demokrácia megreformálásának lehetőségét.  Az elnyomókkal szemben harcba szálló, maszkos igazságosztó alakja nem új keletű motívum az irodalomtörténetben. A különféle maszkos, kosztümös aktivisták jelenléte a globalizációkritikus tüntetéseken szokványos dolognak számít. A G8 ellenes tüntetések alkalmával, a vezető gazdasági nagyhatalmak államfőinek maszkjait viseli néhány öltönyös, kosztümös tüntető és minden nagyobb megmozduláson jelen vannak a bohócok is, hogy szórakoztassák a tüntetőket és gúnyolják a kivezényelt rendőröket. Hasonló szellemben, az Occupy Mozgalom aktivistái előszeretettel viselik Alan Moore és David Lloyd „V for Vendetta” című képregénye igazságosztójának maszkját, amely hamar a mozgalom védjegyévé vált. Az Alan Moore által életre keltett Guy Fawkes-ot ünnepelték 2011. november ötödikén a mozgalom maszkos tüntetői[6]. Az 1605-ben ezen a napon meghiúsított, a Robert Catesby vezette brit katolikusok által, I. János királyuk életének kioltására tervezett puskaporos összeesküvés résztvevője volt Guy Fawkes is.

Occupy tüntetők a londoni Szent Pál székesegyház előtt 2011. október 31-én.

Kép forrása: http://www.guardian.co.uk/uk/2011/oct/31/occupy-london-protest-city-bankers

A békés tüntetésnek az a változata, amellyel a „Foglaljuk el a Wall Streetet!” megmozdulások alkalmával lehetett találkozni, kétség kívül a műfaj egyik leghatásosabb és legcélravezetőbb fajtája. A békés tüntetők hosszas jelenléte az adott pénzügyi intézmények közelében mutatta elszántságukat és folyamatosan a figyelem középpontjában tartotta őket. Az ilyen jellegű tüntetések 24 órás rendőri felügyeletet igényeltek heteken-hónapokon keresztül, miközben a tüntetők elleni bármilyen agresszív rendőri fellépés indokolatlannak tűnt, ezáltal tehát alkalmasak voltak arra, hogy szimpátiát keltsenek a kívülállókban. A Google keresőjén 2011-ben 4,75 milliárdszor kerestek rá az „Occupy” szóra, míg a 2010-es évben csak 131 millió alkalommal összesen[7]. Ez az adat kitűnően szemlélteti azt, hogy a Foglaljuk El Mozgalom módszerei és céljai az emberek milyen széles körének voltak képesek felkelteni az érdeklődését a csoportosulás iránt. 2011 októberében a kairói Tahrir-tér tüntetői is kinyilvánították szolidaritásukat a foglalók iránt és hangsúlyozták, hogy módszereiken túl, céljaik is azonosak az Occupy Mozgalom aktivistáinak céljaival. Az arab államok tüntetői mellett a Foglaljuk El Mozgalom aktivistái járultak a leginkább hozzá ahhoz, hogy a Time Magazin 2011-ben „A Tüntetőt” választotta az év emberének[8]. A demokratikus államok politikai vezetése és karhatalmi erői eleinte türelmet mutattak a globalizációkritikus békés tüntetőkkel szemben, ugyanakkor ez a toleranciaszint az idő múlásával, illetve a gazdasági krízishelyzet súlyosbodásával fordítottan arányosan csökkent. A tél beálltával a karhatalom megkezdte a sátortáborok felszámolását és 2011 karácsonyára az utolsó kanadai sátortábort is felszámolták a rendőrök[9]. Az Egyesült Államokban 2012 januárjának elején, azonban különféle módokon, továbbra is mintegy 65 sátortábor működik[10]. Az utcai területfoglalások helyett tavaszig, illetve az amerikai elnökválasztási kampány beindulásáig elsődlegesen a cyber-, a kulturális-, vagy a gazdasági térben történő foglalásokkal igyekszik hallatni magáról az Occupy Mozgalom.

A legújabb globális, alterglob, protest mozgalom növekedéséhez és szélesebb körű társadalmi támogatottságához valószínűleg a globális gazdasági tendenciák változatlansága járulhat a legjobban hozzá. A történelmi folyamatokkal kapcsolatos egyik megfigyelés szerint, a forradalmak, felkelések és mozgalmak nem akkor törnek felszínre a társadalomban, amikor az elnyomás vagy az igazságtalanság a legnagyobb, hanem mindig valamivel később, amikor már gyengébb a szorítás. Ez a megfigyelés gyakran igaznak bizonyult az eddigi történelemben. A gazdasági és szociális egyenlőtlenség és igazságtalanság ellen fellépő mozgalmak az 1990-es évek második felétől kezdtek globálissá válni, ugyanakkor a szegények és a gazdagok közötti jövedelemkülönbség valamikor húsz évvel korábban volt a legnagyobb. A kommunikációs csatornák globálissá válása a társadalmi szolidaritás fejlődésének is új lökést adott. A radikális antikapitalista csoportok mellett egyre aktívabb szerepet játszanak az ideológiailag heterogénebb közegből formálódó civil társadalmi mozgalmak is. Az ilyen mozgalmak közé tartozik az Occupy Mozgalom is, amelynek jövőjét nehéz lenne megjósolni, annál is inkább, mert a mozgalom céljai meghatározásában kevés konkrét követeléssel állt elő. Konkrét célok hiányában az emberek mozgósítására kisebb az esély. Általánosabb célok fenntartása mellett a mozgalom sokkal inkább válhat egyfajta olyan ernyőszervezetté a jövőben, amely minél több civil mozgalom és szervezet mozgósítását és összefogását végzi, különféle akciói alkalmával világszerte.

---

[1] http://www.democraciarealya.es/manifiesto-comun/manifesto-english/ Letöltés: 2012. 01. 10.

[2] http://www.adbusters.org/blogs/adbusters-blog/occupywallstreet.html/ Letöltés: 2012. 01. 10.

[3] http://en.wikipedia.org/wiki/15_October_2011_global_protests#cite_note-sfgate-6 Letöltés: 2012. 01. 10.

[4] http://www2.ucsc.edu/whorulesamerica/power/wealth.html Letöltés: 2012. 01. 10.

[5] http://www2.ucsc.edu/whorulesamerica/power/wealth.html Letöltés: 2012. 01. 10.

[6] http://www.inquisitr.com/156983/2011-guy-fawkes-day-celebrated-by-occupy-protesters/ Letöltés: 2012. 01. 10.

[7] http://www.guardian.co.uk/commentisfree/cifamerica/2012/jan/10/how-occupy-occupied-our-lexicon Letöltés: 2012. 01. 10.

[8] http://www.time.com/time/person-of-the-year/2011/ Letöltés: 2012. 01. 10.

[9] http://www.ctv.ca/CTVNews/Canada/20111221/police-dismantle-occupy-winnipeg-camp-111921/ Letöltés: 2012. 01. 10.

[10] A uk.reuters.com 2012. január 9-én megjelent cikkében, az Occupy Mozgalmat támogató, firedoglake.com oldalra hivatkozva közölte az adatot. Forrás: http://uk.reuters.com/article/2012/01/09/uk-usa-occupy-idUKTRE80808620120109 Letöltés: 2012. 01. 10.