Az 1944 júliusában, az ENSZ égisze alatt, 44 szövetséges állam által elfogadott Bretton Woods-i egyezmény[1] hozta létre az első olyan globális monetáris rendszert, amely független államok közti pénzügyi kapcsolatokat szabályozott. A megállapodás értelmében, 1945. december 27-ével az új rendszer életre hívta a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD), valamint a Nemzetközi Valutalapot (IMF). Az IDRB a háború után, az államok újjáépítéséhez volt hivatott kölcsönt folyósítani, az IMF fő feladata pedig az lett, hogy a tagállamok valutáinak aranyhoz mért, rögzített árfolyamának ingadozását, plusz-mínusz egy százalékos határsávon belül tartsa és így próbálja meg áthidalni a későbbiekben esetlegesen felmerülő fizetési mérleg hiányokat[2]. Ez a rendszer 1971-ben omlott össze, miután Richard Nixon amerikai elnök bejelentette[3], hogy az USA felfüggesztette a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát. Ezáltal olyan helyzet állt elő, hogy a szerződést aláíró államok számára az amerikai dollár vált a tartalékvalutává.
Az IMF-hez való csatlakozást Sztálin végül nem ratifikálta, így a Szovjetunió kívül maradt a Valutaalapon. A nagyhatalmi tömbök közti elhidegülést, illetve a szovjet érdekszférán belüli változások egyes fontosabb momentumát is jelzi az IMF kötelékéből kilépő államok sora. 1950-ben Lengyelország, négy évvel később pedig Csehszlovákia kényszerült elhagyni a szervezetet. Fidel Castro 1959-es hatalomátvétele után léptette ki Kubát az Alapból[4]. Az Egyesült Államok ugyanakkor, több mint három évtizeden keresztül hárította el sikerrel a Kínai Népköztársaság törekvéseit, hogy képviselői bekerüljenek az IMF igazgatóságába. A szocialista blokk renitensebb európai államai közül Jugoszlávia a kezdetektől fogva IMF tagállam volt, Románia pedig 1975-ben vált azzá[5]. Magyarországot hivatalosan 1982. május 6-án vették fel a Nemzetközi Valutaalapba, július 9-én pedig a Világbankhoz is csatlakozott az ország. 1989-ben 152 tagállama volt az IMF-nek, három évvel később azonban, a szocialista tömb felbomlásának következtében, további húsz taggal bővült a szervezet[6]. 1990-re az IMF mind az 53 afrikai államot felvette tagjai közé. Gyenge gazdaságuk és alacsony bevételeik miatt azonban, az afrikai országok együtt, az összes szavazat kevesebb, mint 9 százalékát birtokolták és három hellyel rendelkeztek a 22 fős igazgatóságban[7]. Az igazgatóság Svájc és Oroszország belépésével 24 tagúvá vált. Az IMF-nek jelenleg 187 tagállama van[8]. Christine Legarde az IMF tizenegyedik ügyvezető igazgatója, ötödik franciaként ebben a pozícióban.
A Nemzetközi Valutaalap székháza Washington D.C.-ben.
Kép forrása: http://www.solarnavigator.net/venture_capital/international_monetary_fund.htm
Joseph Eugene Stiglitz, Nobel díjas közgazdász, a Világbank alelnöki székét elhagyva fogalmazta meg könyvében[9], a nyugati gazdasági globalizáció, vezető intézményeivel szembeni kritikáját. A Nemzetközi Valutaalap, bár közintézmény, amelyet közpénzből hoztak létre, mégsem demokratikusan működik, mert nem tartozik elszámolással az adófizetőknek[10]. Az IMF-ben egyedül az Egyesült Államoknak van vétójoga. Az IMF elnöke mindig európai, a Világbanké mindig amerikai állampolgár[11]. Mindkét intézmény székhelye Washingtonban van. Miközben a két intézmény, tevékenységének legnagyobb részét a fejlődő országokban végzi, az érintett országok képviselete elenyésző azokon belül, a vezetőséggel szemben pedig nem elvárás, hogy rendelkezzen bármilyen tapasztalattal is az érintett országokról[12]. A Világbank, a Nemzetközi Valutaalappal szemben, törekszik arra, hogy legyenek munkatársaik azon országokban, amelyeknek segítséget nyújtanak[13]. A Nemzetközi Valutaalap az 1982-es recesszió hatására kezdett profilváltásba, aminek eredményeként a 90-es évektől már alapvetően válságkezelést végzett a szervezet. A szegény országok megsegítésére, a Valutaalap 1986 márciusában létrehozta a Strukturális Alkalmazkodás Elősegítése programot (Structural Adjustment Facility), amelyet 1987 decemberében a Fokozott Strukturális Alkalmazkodás Elősegítése programmal (Enhanced Structural Adjustment Facility) egészített ki. Az IMF megszűntetheti a segélyek folyósítását, ha egy adott ország helyzetét nem ítéli elég stabilnak, vagy úgy értékeli, hogy a segélyeket nem az ország stabilitásának biztosítása érdekében kívánják felhasználni. Az IMF logikája mentén az oktatásra vagy az egészségügyre szánt beruházások nem szolgálják a stabilitás fenntartását, mert azt elsődlegesen a tartalékok képzése jelenti. E logika mentén nem engedte a szervezet, egyik alapító tagja, Etiópia esetében további hitelek folyósítását, azt állítva, hogy a Melesz Zenawi kormány költségvetési politikája nem elég stabil, bár a fegyverkezést is jelentősen csökkentette a szegénység felszámolása érdekében[14]. Az Egyesült Államok és az IMF ugyanakkor tiltakozott az ellen is, hogy Etiópia az engedélye nélkül kezdte meg hitelei előtörlesztését. Etiópia esetében, az IMF-nek a hitelezést a stabilitás feltételéhez kapcsoló logikája nem működött, az intézmény azonban nem volt hajlandó felülbírálni ezt az alapelvét. Etiópia példáját kiemelve látható, hogy az IMF jelentősen képes korlátozni egy adott állam szuverenitását a hitelezés feltételeinek megszabása által. A gazdasági elvárások, például az államháztartási deficit csökkentése, érdekében az intézmények által szolgáltatott „receptek” ugyanakkor általában túlterjednek egy adott kormányzat gazdaságpolitikájával szembeni elvárásokon.
Azért lehet pozitív érveket is mondani az IMF mellett. Az IMF projektjeinek hatékonysága például igen jónak mondható, ami ugyanakkor nem mondható el a világbanki projektekről például. Az IMF, az államokat érintő segélyezés és válságkezelés tekintetében, alapvető és nélkülözhetetlen globális szervezetté vált. A 2007-ben, az Egyesült Államokban kirobbant hitelválság lehetséges kialakulására (számos közgazdász mellett) az IMF egyik szakemberei is már jó előre figyelmeztettek[15].A válságra való reagálás sok esetben, még az ilyen figyelmeztetéseik ellenére is, megkésettek az IMF részéről. A válságkezelés alapvetően a fejlődő országokban történik, amelyek lakóinak többségének jó véleménye van az IMF-ről, vagy a Világbankról, nem úgy, mint az európai fejlett országok lakóinak[16]. A válságok kezelésén túl, úgy tűnik, hogy immár azok megelőzésére is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szervezet. Az IMF-en belül az utóbbi években fontos változások indultak meg, amelyek azóta is tartanak. Látható tehát, hogy a szervezet vezetősége, az IMF befolyásának megőrzése érdekében képes volt reformokat hozni és odafigyelt az őt ért kritikákra. Ettől függetlenül természetesen az IMF nem vált nemzetközi karitatív szervezetté, hanem továbbra is egy alapvetően az európai és amerikai befolyást a globális gazdasági viszonyok között fenntartó pénzintézet. Az IMF alapvető eszközei befolyása fenntartásához továbbra is a recesszió és a válság maradtak.
[1] Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században. História Kiadó, Budapest, 2008., 187.
[2] Csath Magdolna: Kiút a globalizációs zsákutcából. Kairosz Kiadó, Budapest, 2001., 45.
[3] http://www.imf.org/external/about/histend.htm Letöltés: 2012. 01. 05.
[4] http://www.imf.org/external/pubs/ft/wp/2004/wp0475.pdf Letöltés: 2012. 01. 05.
[5] http://www.imf.org/external/pubs/ft/wp/2004/wp0475.pdf Letöltés: 2012. 01. 05.
[6] http://www.imf.org/external/about/histcomm.htm Letöltés: 2012. 01. 05.
[7] http://www.imf.org/external/pubs/ft/wp/2004/wp0475.pdf Letöltés: 2012. 01. 05.
[8] http://www.imf.org/external/np/sec/memdir/members.aspx#total Letöltés: 2012. 01. 05.
[9] Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszáságai. Napvilág, Budapest, 2004.
[10] Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszáságai. Napvilág, Budapest, 2004., 31.
[11] Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszáságai. Napvilág, Budapest, 2004., 37.
[12] Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszáságai. Napvilág, Budapest, 2004., 37.
[13] Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszáságai. Napvilág, Budapest, 2004., 41.
[14] Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszáságai. Napvilág, Budapest, 2004., 45 - 46.
[15] Raghuram G. Rajan: Has Financial Development Made the World Riskier? NBER Working Paper Series, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA, 2005. Nov. Letölthető: http://www.nber.org/papers/w11728.pdf
[16] http://www.solarnavigator.net/venture_capital/international_monetary_fund.htm Letöltés: 2012. 01. 05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése