A Sonda Ipsos által 2012. január harmadika és tizedike között 1500 fő megkérdezésével készítette el legaktuálisabb statisztikáját a magyar választók pártpreferenciájáról.
Az 1500 fős mintán végzett lekérdezés eredménye plusz-mínusz 2,5 százalékos eltéréssel mutatja azokat az adatokat, amelyeket a választásra jogosult teljes lakosság körében tett lekérdezéssel kapnánk. A felmérés adatait közlő cikk[1] címében a választók rossz hangulatáról írnak, mely kijelentést leginkább azon adat támaszthatja alá, hogy a választók 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország. A kormány és az ellenzék teljesítményét egy százfokú skálán egyaránt 19-19 ponttal értékelték. Az ellenzéki pártok támogatottsága a Jobbik két százalékos népszerűségvesztését leszámítva, lényegében nem változott (MSZP: 11%, Jobbik: 8%, LMP: 4%, DK: 2%). A változatlanságból is lehet azonban következtetéseket levonni.
A parlamenten belül végzett képviselői tevékenységével, egyik pártnak sem sikerült szavazókat szereznie. A Fidesz-KDNP kétharmados többsége gúzsba kötötte parlamenti ellenzékét, amely végleg kifogyva ötleteiből, már nem képes a rendelkezésére álló törvényhozatali eszközrendszerből bármit is kreatívan felhasználni, népszerűségének növelése érdekében. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik vesz részt legfegyelmezettebb módon a parlamenti munkában. A Jobbik frakció tagjai közül egyedül Novák Előd az, aki időről-időre valami olyan önálló akcióval áll elő az ülésteremben, amelynek végén általában rendre utasítják, vagy megvonják tőle a szót. A Jobbik parlamenti ellenzékiségét jellemző fegyelmezettség és mintás munkamorál ellenére a párt szavazókat vesztett. A Jobbik ezt érzékelve az ülésszakok közti szünetben elérkezettnek látta az időt arra, hogy utolsóként az ellenzéki pártok közül, utcai demonstrációkkal hozza közelebb magához a választóit. A Jobbik szavazóknak erre már volt igényük, láthattuk is néhány potenciális szimpatizánsukat az alkotmányt ünneplő bállal szemben szervezett tüntetésre vonuló MSZP-s képviselőket inzultálni. Az LMP igyekezett nagyon kreatív lenni az ülésteremben és az Országházon kívül is. Utóbbi kevesebb sikerrel járt. Az LMP parlamenten kívüli akciói sem segítettek abban, hogy népszerűbbé tegyék pártjukat. Segítettek viszont Kaufer Virágnak abban, hogy rájöjjön arra, többet tud tenni az emberekért civilként, mint képviselői mandátummal rendelkezve, így hát le is mondott arról[2]. A párt frakcióvezetője, Schiffer András is bejelentette, hogy lemond minden LMP-s tisztségéről[3], ami a pártján belüli viszály egyértelmű jeleként, tovább rombolja az adott politikai formációba vetett bizalmat.
A Sonda Ipsos felmérése szerint, a megkérdezettek 57 százaléka nem talál olyat a jelenlegi parlamenti pártok közt, amelyikre szavazna. A választók közel negyede ugyanakkor biztosan tudja, hogy nem menne el szavazni, ha „most vasárnap lennének az országgyűlési választások”. A szavazás állampolgári jog, nem pedig kötelesség. A nem szavazás pedig ugyanúgy választás, mint a szavazás. Közkedvelt mondás, hogy a demokrácia a „többség uralma a kisebbség fölött”, ezek a számok már egyértelműen mutatják, hogy inkább a „kisebbség uralma a többség fölött”. A nem szavazók, persze számos konkrétabb érv mellett, lehet, hogy csak azért nem mennek el szavazni, mert nem szeretnék ezt az uralmat gyakorolni senki fölött. Ha nincs kire, akkor valójában tényleg miért is menne el valaki szavazni? De tényleg nincs kire? Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt huszonkét évben, a 2010-es választásokkal parlamentbe került LMP és Jobbik kivételével, ugyanakkor az ezen alkalommal letűnt MDF-et és SZDSZ-t, valamint a már előzőleg széthullott FKGP-t is beleértve, hat különféle pártnak volt, immár két alkalommal is esélye arra, hogy bebizonyítsa, méltó volt a választók bizalmára. Ez tulajdonképpen egyik kormánykoalíciónak sem sikerült, az ország viszont ez idő alatt minden addiginál rosszabb helyzetbe került, nem „csupán” a gazdaság, de immár a jogállamiság tekintetében is. Az országban vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek lényegében a rendszerváltás óta változatlanul rossz szociális és anyagi helyzetben, munkalehetőség nélkül élnek. Mi motiválhatja tehát ezeket a társadalmi csoportokat arra, hogy éljenek választójogukkal? Huszonkét év tapasztalata alapján: semmi. Az emberek politikai nézete nagyon változatos lehet. Kire szavazzon, mondjuk egy szociáldemokrata, liberális, vagy konzervatív érzelmű ember? Az eddig kormányzó pártok kormányzati tevékenységének elemzése nélkül is könnyen belátható, hogy miért nem azt a politikai ideológiát és értékrendet követik valójában, amelyet hangoztatnak. Pusztán egy-egy, ideológiájukat cáfoló, az adott pártra viszont igen jellemző szóval, át tudunk világítani a legnagyobb pártok leheletvékony ideológiai köntösén: MSZP – pénztőke, Fidesz – nem megőrző. Ideológiai vagy értékrendbeli motivációkat is nehéz lenne tehát érvként felsorakoztatni a voksolás mögött. Jobb anyagi helyzet, könnyebb boldogulás lehetősége. Ez alapján az ország magasabb keresetű (átlagfizetések kb. kétszeresénél több) rétegei tulajdonképpen bárkire szavazhatnának, ők eddig rosszabbul még soha nem jártak. A közalkalmazottak helyzete ugyanakkor a kisebb-nagyobb őket ért változtatások ellenére fokozatosan romlott. A magánszférában természetesen találunk sikertörténeteket, fejlődő térségeket, feltörő vállalatokat, nekik tehát valóban van továbbra is reménykedni valójuk, kérdés kiben bízhatnak.
Egy másik X-faktor.
Az emberek elfordulása a politikától egy lassú, de stabil folyamat eredménye, ami nem tűnik visszafordíthatónak és alapvetően az emberek anyagi helyzete által determinált. Mindezen hatások ellenére a választópolgárok egynegyede továbbra is biztos pártválasztó, akik közül 39 százalék Fideszes, 26 százalék MSZP-s, 22 százalék Jobbik-os, 9 százalék LMP-s, 3 százalék pedig DK-s. A szavazóbázis korcsoportonkénti megoszlása tovább árnyalja a képet. A biztos szavazó nyugdíjasok negyede MSZP választó, akik hét százalékkal vannak többen, mint a Fidesz pártiak a korosztályban. A húszas, kora harmincas korosztály stabil szavazóinak 18 százaléka kormánypárti, 15 százaléka pedig nemzeti radikális. Az országgyűlési választások óta először, a nem jobboldali pártok együttes, 16 százalékos támogatottsága, immár elérte a Fideszét. A választási együttműködésnek az ellenzék részéről, legalábbis a számok szintjén, már van létjogosultsága. Egy lehetséges ellenzéki koalíció sikerét támaszthatja alá, a választók másodlagos preferenciájára vonatkozó adat is. A magyar választóknak ugyan, csak 15 százaléka szavazna másik pártra a kedvencén kívül, viszont ezen embereknek a többsége gyaníthatóan nem Fidesz, KDNP vagy Jobbik párti. Saját pártjuk teljesítményét értékelve, a Fidesz szavazók adták a legjobb osztályzatot, 53-at a százból. A pártpreferenciákkal nem rendelkező polgárok 15 pontot adtak a kormány és 16-ot az ellenzék munkájára a kiosztható százból, ami jól mutatja kiábrándultságukat az egész magyar politikából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése